Édes szerencse? (8)

8. fejezet: Haza akarok menni

Nem értem. Tényleg nem értem! Hogy keveredhettem bele ekkora kalamajkába? Mindig is azon voltam a két évtizedem alatt, hogy elkerüljem az embereket. A fene se gondolta, hogy így végzem.

Végül is rendesen ágyba kerültem, bár nem a saját lábamon. Ez reggel tudatosult bennem.

***

Álmodtam. Furcsa dolgokat álmodtam. Csókolóztam vadidegenekkel, megvertek, többször elájultam, éhes is voltam. Az utolsó álomképemben egy Tao nevű srác vigyorgott rám. A szívem majd ki ugrott a helyéről.

-          ChanMin… - valakik engem szólított álmomban. Nem tudtam megmozdulni a vállam és a lábaim le voltak bénulva. A hang kitartóan hajtogatta a nevem. – ChanMin…

Hm. Próbáltam a hang irányába menni, de nem tudtam mozogni. Aztán egyre hangosabb hallottam a nevem, majd váratlanul kinyitottam a szemem. – ChanMin kellj már fel… Tao!!! – hallottam a kiabálást az ajtó felöl. Azt sem tudtam hol vagyok meg, hogy ki. – Basszus most törjük be az ajtót? – hallottam Kai hangját. Végre kezdtem tudatomra ébredni. Rájöttem, hogy semmi nem volt állom. Minden, ami tegnap történ az valóság volt. Felnyögtem a kellemetlen gondolatokra, amik végig futottak az agyamon.

Istenem tényleg egy szerencsétlen vagyok. Szenvedve néztem a plafonra.

Valami nagyon nem stimmel. Húztam össze szemöldököm. Álmomban nem tudtam mozogni, de most sem. Lebénultam! Ne már nem volt elég a csapásokból?

Mért is ne gondolnék mindig a legrosszabbra. Sóhajtottam. Éreztem, hogy a levegő simogatja a nyakam. Oldalra pillantottam és a szívem megállt pár másodpercre, hogy felfogja mit lát. Nyeltem egy nagyot. Tao párcentire szuszogott tőlem. Kezdtem rá jönni arra is, hogy miért nem tudok mozogni. A kis helyes gyerek lába, keze… na jó nem részletezem fél testével rajtam feküdt. Azt hiszem ha megalkarom magyarázni a dolgot akkor csak annyit mondhatok, hogy a takarójának nézet az éjjel és maga alá gyűrt. Komolyan erre a kijelentésemre nyelnem kell egyet, mert elég perverzül hallatszik az én számból.

Gondolataimból az ordibálók zökkentettek ki. – ChanMin!!! Tao!!!

-          Igen. – nyögtem, mert mi tagadás alvó társam nem épp könnyed légies testéről volt híres.

-          Végre! Nyisd ki az ajtót kérlek. Fel kell keltenünk Tao és ez több emberes feladat. – halottam XiuMin hangját.

-          Nála van a kulcs… - mondtam kétségbe esetten.

-          Akkor vedd el tőle… - hallottam Kai hangját.

-          Könnyű azt mondani. - dörmögtem az orrom alatt. – mért ver engem az Isten? - Érdeklődtem a plafontól ami szótlanul simult továbbra is felettem.

Próbáltam kicsúszni az ölelésből, de ez lehetetlennek bizonyult. Én nem tudom, hogy ez a Tao gyerek miből van össze rakva, de hogy megszabadulni tőle nem lehet az is biztos. Itt értsétek a béklyóra amivel fogva tartott. Annyira bele felétkeztem a szabadulásba, hogy elfelejtettem zavarban lenni, de ez csak jó dolog volt számomra.

Taktikát kellett váltanom és átöleltem a súlyozott takarómat. Na, most már zavarba jöttem nem is kicsit. Csak úgy kapkodtam a levegőt, ahogy teljes testsúlyával rám feküdt, mert mi tagadás ő is megmozdult csak rossz irányba. Ott feküdt rajtam, mint egy döglött állat, már bocsánat a kifejezésért. Istenem kérlek adj gyermekednek egy kis erőt.

Arra gondoltam, hogy át fordulok vele, hogy én kerüljek felülre. Csak nem voltam egy izom kolosszus. Na de bátraké a szerencse. Vettem egy nagy levegőt és egy határozott mozdulattal átfordultam. Sikerült! Komolyan sikerült. Felültem a hasán és úgy néztem le rá. Gyermeteg arccal aludt. Ártatlan volt és nagyon helyes. Vettem egy nagy levegőt és előre hajoltam, hogy  megkeressem a kulcsot a nyakláncán.

-          ChanMin hogy állsz? – kérdezet Kai az ajtó mögül.

-          Igyekszem. – válaszoltam. Így, hogy az ajtó mögött voltak sokkal könnyebben jöttek a számra a szavak. Azt hiszem ezt a módszert többször is alkalmazhatjuk, majd a jövőben. Ők az ajtó egyik oldalán én meg a másikon.

Hamar megtaláltam a kulcsot és már le is szereltem a nyakáról, amikor váratlanul kinyitotta a szemét. Én úgy döntöttem távoznom kell a hasáról, de megragadta kezem. Néztem le rá. Felső testét nem borította semmi és erre csak most jöttem rá. Arcomba szökött a vér. Nézet fel rám fekete szemeivel. A véráramlásom megállt.

Hiába ültem a hasán könnyedén felült én pedig az ölébe csúsztam. Nyakával találtam szembe magam. Felnéztem ő pedig le rám. Orrunk összeért. Nyeltem egy nagyot biztosra vettem, hogy ő is hallotta.

-          Haho… - próbálkozott valaki az ajtó mögül.

-          Fent vagyok. – kiabált ki Tao. Összerezzentem.

-          Vissza ne aludj! Egy óra és mennünk kell! – kiabált Kris és hallatszott, hogy távoznak az ajtóból. – Gyertek reggelizni!

Mért most kell elmenniük. Nem is sejtik, hogy épp mi történik itt. Rémülten néztem az ajtó felé. Kiabáljak? Visszafordultam, közel került barátomhoz.

Felemelte kezét és gyengéden megérintette az arcom. – Nagyon szép vagy ChanMin. – súgta és fekete szemeivel úgy babonázott, mintha ő lenne a kígyóbűvölő én pedig a kobra. Be kell valljam hatott a dolog.

A szívem vadul lüktetett szavaira. Közelebb simult hozzám ezt úgy érte el, hogy át karolt és nem engedte, hogy hátam eltávolodjon. Kitudtam, számolni 3 centi választotta el ajkainkat egymástól.

- Tao! – Kris tiszta erőből bele rúgott az ajtóba. Én pedig kis híján kiugrottam a bőrömből. Ennek az lett a kellemes következmény, hogy akaratom ellenére csókoltam meg a fekete hajú kígyóbűvölőt. Lehet persze, hogy ő volt tettes, de én is hibás voltam a dologban. Hisz megijedtem.

Az egész pár másodpercig tartott, mert rögtön hátra hőköltem. Milyen volt? Őszinte legyek? Jó volt. Bár nem rendes csók, de a gyomromnak elég volt egy kisebb trapézmutatványhoz.

- Sajnálom. – szabadkoztam, amikor megláttam elkerekedett szemeit. Amíg sokk alatt volt kiszabadulhattam a fogságomból. Rögtön az ajtó felé vettem az irányt és már nyitottam is ki a kezemben lévő kulccsal.

Kris tornyosult előttem. Rémülten néztem fel rá. – Hoo Hol van a mosdó? – hangom rekedtes volt.

Válla fölött mutatta az irányt. Olyan gyorsan bújtam át a keze alatt, hogy ideje nem lett volna megfogni és megállítani, de szerintem nem is akart. Berohantam és magamra zártam az ajtót. Megfordultam.

-          Foglalt… - felelte Kai egy száll törölközőben állva a tükör előtt és egyben előttem is.

Amilyen gyorsan bejöttem, olyan gyorsan távoztam is. Konyhába menekültem. XiuMin épp a hűtő előtt állt. Aggódva nézet rám. Oda futottam hozzá és olyat tettem, amit soha eddig, de még álmaimban se tettem ilyet. Átöleltem kétségbe esetten.

-          Haza akarok menni. – nyöszörögtem. – Én… én nem vagyok ehhez szokva. Te ismersz. – szorítottam erősebben és összeszorítottam a szemem. – Én nem értek az emberekhez.

XiuMin csendesen kuncogott. Óvatosan átkarolta a vállam és állát a fejem tetején pihentette. Valahogy aztán a nappaliban kötöttünk ki a kanapén. Valami oknál fogva jól eset egy ismerős közelsége. Bár XiuMin ugyan olyan kellemetlen vagy épp kellemes érzéseket tudott ki váltani belőlem, mint a másik három.

-          Mit szólnál, ha mi meg tanítanánk rá? – kérdezte.

Rá néztem értetlen szemekkel.