Holiday (6)

6. fejezet: Az Angyali Vezető

Péntek reggel 09:00

Autó épp, hogy csak le tudott parkolni az épület előtt. A tömeg, ami útját állta hatalmas volt.

-          Leader?! – fordult hátra kétségbe est arccal ShinDong. – Ezen át fogunk jutni?

LeeTeuk elmosolyodott, és nyújtózott egy nagyot. – Fő a nyugalom, ha valami probléma adódódik, intézkedem.

-          Gyanúsan sok a paparazzi nem gondoljátok? – kérdezte Hangeng kibámulva a sötétített üvegen.

-          Reméljük, nem akarnak belénk kötni semmivel. – ásított egy nagyot HeeChul, majd hozzá tette. – Szeretem a rivalda fényt, de most hajam sem úgy áll.

-          Nem kell törődni velük. Mi a gyerekek miatt jöttünk nem pedig, hogy sajtó tájékoztatót tartsunk az életünkről. – mondta LeeTeuk nyugodtan, majd vett egy nagy levegőt. – Induljunk! – adta ki a parancsot, majd a sofőrhöz fordult. – Három óra múlva a korház hátsó kijáratánál leszünk. Ha lehet, ne kövesse senki és akkor gond nélkül távozhatunk. Remélem, meg tudja oldani.

A sofőr csak bólintott, majd a mellette ülő biztonsági őrrel együtt kiszálltak és próbálták megtisztítani a terepet a sztároknak.

LeeTeuk utolsó ként hagyta el a kisbuszt. ShinDong előtte haladt lehajtott fejel, hogy a paparazziknak esélyük se legyen normális képet készíteni.

-          Elnézést, elnézést!! ….Igaz, hogy… - próbálkozott az egyik riporter, de a négy sztár megállás nélkül haladt az utat tisztító biztonsági őr mögött.

LeeTeuk nem hajtotta le fejét, néha bele-bele vigyorgott a kamerába és a fényképezőgépbe, de hozzá beszélő riportereket levegőnek nézte. Már majdnem elérték a korház kapuját, amikor hirtelen megtorpan és bele nézet a tömegbe, pármásodpercig csak ált aztán váratlanul bevetette magát a riporterek közé. Senki nem értette a reakcióját.

Fényképészek riporterek követék kisebb csoportja rá fokuszált.

SuJu vezetője váratlanul megállt és lenézet maga el, majd lehajolt. Egy kislánnyal a kezében egyenesedett fel. – Jól vagy? – kérdezte csendesen a kislányt, aki válasz gyanánt csak bólintott meg szeppenve, kezei között szorongatott valamit. Könyökén és térdén apró horzsolások voltak, arca egy kicsit maszatos a lefolyó könnycseppektől. – Biztos?

-          Ühm. – hümmögött a lány, talán 7 éves lehetett.

LeeTeuk újra a kapuk felé vette az irányt ahol társai álldogáltak és próbáltak nem figyelni a kérdező riporterekre.

-          ShinDong igaz a pletykák, miszerint nem az edzések során fogyott le, hanem műtét segítségével távolították el a felesleges kilókat? – kérdezte az egyik férfi diktafonnal a kezében. – Kérem, válaszoljon a kérdésre!

ShinDongot elöntötte a düh ökölbe szorította a kezét, de mielőtt válaszolhatott volna a vádakra, egy kéz pihent meg a vállán. Furcsa nyugodtság futott végi rajta, a kérdés már nem is dühítette, sőt nem is érdekelte, mit mondott a riporter.

-          Induljunk! – szólt a kéztulajdonosa. ShinDong ránézet Angyali Vezetőjükre, aki csak mosolygott rá, közben másik kezében a kislányt tartotta. Biccentett fejével, hogy mennyen előtte, majd követte a sértettet.

-          ShinDong! ShinDong! Válaszoljon….!! – kiabált a riporter, de senki nem törődött vele.

Nagy nehezen eljutottak kapuig. Megkönnyebbülés volt a csendes korházi folyóson álldogálni.

-          Ezt is túléltük. – vigyorgott LeeTeuk és letette a kislányt, majd leguggolt elé, és kivette a kezéből, amit szorongatott. – Csak nem egy rajongóhoz van szerencsém? – nézegette a képet mellyen a Super Junior összes tagja rajt volt. A kép nagyon rossz minőségű volt és csak A6 méretű, a képen szereplők is alig voltak láthatóak.

A lány kikapta Leeteuk kezéből a kis képet és ő maga nyújtotta át szemeit összeszorította és úgy beszélt hadarva. – Kaphatok egy autogramot?  - keze remeget.

LeeTeuk elfordult és táskájában kezdett el kutatni. – Sajnos ilyen papira nem adok aláírást, de helyette fogadd el ezt. – mondta és amikor a lány meglepetten kinyitotta a szemét egy A4 posztert tolt az orra alá aminek a hátulján az összes tag aláírása szerepelt. A lány magához ölelte a posztert és sírva fakadt.

-          LeeTeuk! Most komoly meg ríkattad? – rázta meg a fejét HeeChul és lehajolt a kislányhoz. – Ne sírja, mert Hangeng bácsi visszaveszi az ajándékot. – mutatott a háta mögött karba tett kézzel álló szőkére.

A lány arcán rémület futott végig és csukló hanggal visszatartotta a sírást, de még a lélegzetét is.

Hangeng tarkón vágta HeeChul-t. – Ne rémisztgesd a gyereket! – szólt rá erő teljesen.

A lány felnevetet. Hangja visszhangzott az üres folyosón.

Leeteuk elégedetten állt fel és nyújtóztatta meg térdeit. – Jobb lesz, ha keresünk egy nővért, aki megnézi a horzsolásaidat. – nézet le a kislányra és nyújtotta a felé a kezét. – Hogy hívnak?

-          Hyu Na. – felelte a kis lány halkan és megfogta az Angyal kezét.

-          És HyuNa? Minket akartál látni? – érdeklődött a vezető.

A lány bólintott. – A rádióban mondták, hogy Oppáék jönnek, meglátogatni minket. – mondta HyuNa csendesen.

-          Minket? HyuNa te is beteg vagy? – kérdezte Hangeng meglepődve.

-          Igen. Csak kiszöktem. – mosolygott a kis lány a fiúra. – Anya épp aludt.

Amíg a kis lány a lépcsőn figyelt, hogy le ne essen, a négy sztár összenézet.

-          HyuNa mióta vagy korházban? – kérdezte LeeTeuk kedves természetes hangon.

HyuNa elgondolkodott. – Két éve. – felelte mosollyal az arcán, mintha csak természetes dolog lenne.

-          Meg mutatod melyik a szobád? – kérdezte ShinDong.

-          Igen! – vidult fel jobban a kis lány.

-          HyuNa!!!! – hallatszott a hátuk mögött az aggódó női hang. – A szívrohamot hozod ránk!

Mindannyian hátra fordultak. A nő kétségbeesett arccal sietett feléjük, nyomában két nővérrel.

-          Sajnálom a kellemetlenségekért. – hajolt meg a fiúk előtt, amikor oda ért. – Köszönöm!

-          Ugyan semmi gond. – rázta meg fejét LeeTeuk és elengedte a kislány kezét, hogy az anyja fel tudja venni.

Öt perc elteltével már az anya is nyugodtan üldögélt és nézte, ahogy ShinDong játszott a gyerekekkel, akiket kihoztak a kortermekből.

LeeTeuk a nő mellé lépet. – HyuNa milyen betegségben szenved? – kérdezte a nőre nézve.

A nő lehajtotta a fejét arca szomorúvá vált. - Pulmonális hipertonia. Tudom, hogy ez nem mond neked sokat. – mosolyodott el a nő fáradtan. - Egy olyan rendellenesség, mely során a tüdőartériákban a vérnyomás meghaladja a normális szintet. Az kihat a szívre és a tüdőre egyaránt.

LeeTeuk bólintott. Nem akarta további kérdéssel nyaggatni a nőt inkább csatlakozott a többiekhez, hisz azért volt itt, hogy felvidítsa a gyerekeket.

Eközben valahol teljesen máshól.

-          Tájékoztatjuk kedves utasainkat, hogy a Tokyo-ba induló gép tíz percen belül megkezdi a felszállást. – hallatszott a bemondó nő hangja.

-          Elnézést bocsánat! Sietek! – tolakodott a beszálló kapuknál egy magas nagyon rövid hajú fiú. – Elnézést késésben vagyok! – mondta, és amikor a pulthoz ért lecsapta az útlevelét és a jegyét. –Sietek!

A nő ellenőrizte a papírokat, majd visszaadta a tulajdonosának. – Kellemes utat kívánok.

-          Kösz. – biccentett a fiú, majd elindult a gép felé vezető folyosó fel gyors léptekkel. – Majdnem lekéstem. – nyögött fel hangosan és megborzolta rövid haját. – Sok a munka. – panaszkodott magának.

Édes szerencse? (9)

 ( Bocsi, hogy ennyit késtem vele, de elkészült) 

9. fejezet: Fontos döntés

Én és a beszélgetés. Istenem ez két külön dolog! Nem tudom Xiumin, mit forgat a csöppnyi fejében, de abból csak én jöhetek ki rosszul. Ismerem már magam annyira, hogy tudjam ennek nem lesz jó vége. Képtelenség, hogy ők bármi úton, módon kihúzzanak belőlem értelmes mondatokat a dadogás és az ’ő’ betű használata nélkül.

Bár magam sem értem mért vagyok zavarba, ha emberekkel kell beszélnem, de soha nem zavart nyugodtabb volt az életem.

***

-          Mit szolnál, ha mi megtanítanánk rá? – mondta bölcs ismerősöm természetes hangon, semmi körítés vagy, ahogy a filmekben szokott lenni „Tá-dá-dá-dám!!”. Ilyenek egyáltalán nem voltak. Pedig kellett volna egy kis drámai zene, hogy értsék nekem ez nagyon nincs ínyemre.

Bámultam ki a fejemből, mint egy flúgos. Ellenkezek én tényleg ellenkezek ezzel az egésszel szemben… csak magamban.

-          Ööö… - egyszerűen fantasztikus vagyok, ennyire bőbeszédű nem is lehetnék.

-          Nem érted igaz, hogy mire gondolok? – bezzeg a drága XiuMin aztán beszél.

Pontosan tudom, mire gondol, de mivel szóhoz nem igazán tudok jutni a megrökönyödéstől, hagyom, hogy elmondja elméletét.

-          Figyelj, ne menny haza!... El akarod veszteni a fogadást? – kérdezte meg, de válaszolt is helyettem. – Gondolom, nem akarsz meztelenül végig sétálni a fő sulin….. ha jól emlékszem ezt mondtad ez a tét? – sután bólintottam a kérdésre.

Ennek a csávónak túl jó a memóriája be kell, hogy lássam. Amikor teáztunk elmondtam, neki, hogy ha nem teljesítem ezt a tíz napos dolgot, akkor konkrétan pucéran kell végig sétálnom a volt sulimon. Szívás! Én már nem is emlékszem, hogy lehettem akkor idióta, hogy ilyen baromságot bevállaljak… ja de tudom leitattak és mi tagadás olyankor kenyérre lehet kenni, meg bátor is vagyok… elég csak két pohár pezsgő  és olyan vagyok, mint akit teljesen kicseréltek, de ezt kérlek, ne híreszteljétek.

Az agyam eldobom, most mit csináljak? Nem szeretnék pucéran rohangálni sehol sem, max a fürdőszobában.

Xiumin látta rajtam, hogy fontolgatom az ajánlatát ezért folytatta behízelgő beszédét. – Gondolom, már eleged lehet abból, hogy nem vagy képes a gondolataidat szavakba formálni. – Átlát rajtam….. ÚR ISTEN mindent tud rólam!! Nem hiszem el olyan sokáig titkoltam, hogy szerencsétlen vagyok. – ChanMin el kell, hogy mondjam neked, hogy hiába nem mondod ki a szavakat, minden, de szó szerint minden ki ül az arcodra olyan vagy, mint egy nyitott könyv.

Szemöldököm az egekbe szökött. Azt hiszem rosszul hallottam, amit hallottam. Legszívesebben oda fordultam volna Tao-hoz, aki mellesleg ott ült egy méterre tőlem, hogy „Figyu Ő most az mondta, amit mondott?” azt hiszem egy kicsit levert a víz, na, jó nagyon. Le lehet OLVASNI AZ ARCOMRÓL, hogy mit gondolok?? OH MY GOD!

-          Most teljesen ki vagy akadva azon, amit mondtam igaz? – kérdezte meg a beszélgető partnerem. Nem, ugyan mért lennék ki akadva bármin is? ÁÁÁÁÁÁáááááá…. Ez hülye kérdés volt!!!

Nyeltem egy nagyot. – Ha… haza akarok menni… - dörmögtem rekedtes hangon. Erről nem volt szó. Mióta lehet olvasni az arcomról? Soha többet nem jövök ki a lakásból.

Oldalra kellett fordulnom, mert Kris nagyot sóhajtott, gondolom szánszándékkal, hogy rá nézzünk, mert megszólalt. – XiuMin a reakciójából ítélve a te módszered nem fog működni. Tegnap is mondtam, hogy az én módszerem ésszerűbb. Szép szóra, szavakra nem fog megváltozni a természete. – úgy beszélt mintha ott sem lennék csak XiuMin-t nézte, majd felém biccentett.

Mi folyik itt miről maradtam le, vagy már kihagy az emlékezetem?

-          Krisnek igaza van… én is benne vagyok. Támogatom az Ő ötletét. A tegnapiak után hatásos lehet. – mondta Kai összedörzsölve a kezét. – Izgalmas lesz! - Rápillantottam nem tetszett az a mosoly, amit láttam. Nagyon nem tetszett.

XiuMin bólintott. – Oké végül is… - mindhárman Taora néztek én is. Tömeg mindig hatott rám szóval most is azt csináltam, amit a többség. Ezt hívom tömeghatásnak.

Már végkép nem értettem semmit és biztos vagyok benne, hogy nem is fogom megérteni.

Tao rosszallóan megrázta a fejét. Ő is tudja, amit én nem. – Remélem, tisztában vagytok vele, hogy ennek nem lesz jó vége. – mondta és végig nézet három társán, majd rám nézet. – …ahogy akarjátok, de én szóltam… - valamiért úgy érzem Ő is cserbenhagyott.

-          ChanMin mit szólnál ahhoz, ha a maradék kilenc napban segédkeznél az öltözőben, mint öltöztető. Lenne szállásod, kajád és talán beszélgető társakra is lelsz. Így nyugiban letelik a 9 nap. – XiuMin mondta ezeket a szavakat, de olyan behízelgően, hogy erősen zavart engem az a „nyugi” szó. Végül is nem rossz ötlet, de az előbbi titkos mondatok annyira zavartak, hogy nem igazán akaródzok igent mondani erre.

Végig néztem rajtuk. Náluk rosszabb nem jöhet. Már, mint nem hiszem, hogy ilyen lények után bármi is meglephetne. Igaz? Végül is túléltem az éjszakát kisebb ájulásokkal, szívér szürkülettel, sokkal. Már nem lep meg semmi. Tao-n akadt meg a szemem. Tekintetünk találkozott. Valami furcsa csillogott benne. Aggodalom? Nem-nem csak beképzelem.

-          Hercegnő ne nézz, rám te döntesz. – mondta csendesen és megszakította a szemkontaktust. Ő akkor pontosan tudta, hogy miből fog állni a kiképzésem, amiről nem is sejthettem még itt semmit. Vajon ha akkor azt mondom, hogy én haza megyek, hogy alakulnak a dolgok? De mint általában most is előre szaladtam. Grimaszolnom kell, gondolataimra.

-          Rendben. – adtam a tudtukra a sorsdöntő szót.

Kris összecsapta tenyerét. Összerezzentem. – Oké ezt megbeszéltük. – mondta hírtelen, majd füléhez emelte a telefont, közben rám nézet. – Itt az ideje, hogy megismerkedj a többiekkel.

Azt hiszem itt bárki, aki csak hallotta volna, ezt a kijelentést visszakérdezne. Így hát nem meglepő, hogy én, mint csendes nem túl sokat beszélő személy is visszakérdeztem. – Többiekkel? – hangom megremegett. Valahogy úgy éreztem ez a kijelentés túl sok embert takart.

Nem válaszolt csak elvigyorodott Kai-jal az élen. Kirázott a hideg. Oh istenem ez rosszat jelent… ez biztos, hogy nem fog a hasznomra válni.

-          Szia! ChanYoel… - valaki hirtelen darálni kezdet valamit a telefonba, mert Kris nem tudott szóhoz jutni. – Igen… - bólogatott. – … nem dehogy… ez hülyeség! hm… talán igazad van… - jól eltrécselt.

Azt hittem, csak parancsol egyet aztán itt terem nyolcvan ember, de nem igazán látszott, hogy mostanában rá térhet a saját mondókájára. Az a ChanYoel valaki nagyon beszédes alak lehet. Megállapításom szerint. – Oké… oké értek mindent… - azt hiszem Kris most fog a tárgyra térni. A többiek halál nyugodtan néztek ki a fejükből. Én bezzeg, majd meghaltam a gyomorgörcsömben. – Figyú Chan a számlámat nem én fizetem, de jobb lenne, ha át jönnél más különben leverik rajtam a trécselésed árát. És ha már át jössz szólj mindenkinek összeülőnk egy kicsit… - mondta a Szőke Herceg. - … igen igen… nekik is… kösz kösz. – mondta és lerakta.

Én úgy gondoltam az EXO egy átlagos létszámmal megáldott Koreai Pop banda. Ugyan már ChanMin komolyan megtanulhatnád, hogy neked nem megy a találgatás. nagyon is rosszul gondoltam. Az EXO egy 12 főből álló banda teles tele furcsábbnál furcsább figurákkal. Én is az vagyok, de nem gondoltam volna, hogy többen vagyunk. Hát még, hogy mind a tizenkettőnek van valami kehéje. Amikor megláttam a nyolc vadidegent a lélegzetem elállt. Azt hiszem ők sem hallottak felőlem, mert úgy néztek rám, mint borjú az új kapura.

Legszívesebben felálltam volna, és mint aki nem látott semmit távozok, mert belátom ez lett volna a helyes cselekedet. Csak ott kezdődtek a bajok, hogy elállták az ajtó felé vezető utat. Aztán ott volta a szűnni nem akaró kérdések, amikre persze eszem ágában sem volt válaszolni. Még csak be se mutatkoztak és már azt kérdezik, tőlem van e barátom. Na, álljunk meg egy szóra!

 Ideges lettem és feszült az agyam össze-visszacikázott, iszonyatosan dühös lettem, pedig ez soha nem fordult elő velem.

Tizenkét férfi fogott közre azt sem tudtam ki is vagyok.

Összeszorítottam a szemem. – Elég ebből átkozott kölykök! – ordítottam el magam. A szívem vadul kalapált és pár percig azt sem tudtam mit mondtam. Mély csend lett, hihetetlenül mély csend. Szemem sarkából láttam Kris mosolyát. Úgy érzem Ő pontosan tudta, hogy kifogok akadni, mintha csak ez lett volna a cél.

Senki nem szólt egy szót sem, már vagy két perce csak néztek rám nagy szemekkel. Nem rémültek meg nem aggódtak, egyszerűen csak kíváncsiak voltak és feszülten vártak.

Zavarba jöttem, mert tudatosult bennem, milyen otromba voltam főleg, hogy valamelyikkőjük idősebb nálam. – Sa-sajnálom… - rebegtem és összeszorítottam a szemem, majd behúztam a nyakam is. Remélem, ha kinyitom otthon leszek az ágyamban és csak álmodom ezt az egészet.

Holiday (5)

 5. fejezet: A nyaraló

Két nap telet el azóta, hogy EunHyuk és DongHae megérkeztek SM Entertainment nyaralójába. Repülővel utaztak. Az utazás teljes titokban történt. Újságíró és fotósnak hírét sem lehetett látni a reptér környékén. A nyaraló Dél-Koreától dél-keletre helyezkedett el egy szigeten a Föld Forró övezetében. Így hát nem is volt meglepő, hogy míg Koreában szakadt a hó itt kánikulás meleg volt.

A sziget melyen a nyaraló volt egy turisztikai paradicsomnak számított. A villa melyben laktak viszont messze a sziget belsejében volt kiépítve, távol minden egyes kíváncsi szempártól. A város is két órányira volt tőle. A szigetnek ezen része SM tulajdonát képezte, papírokon és turista lapokon, plakátokon lakatlannak, és magán területnek volt feltüntetve. Az ügynökségnél is csak a legbefolyásosabb emberek tudtak a létezésükről, és pár menedzser.

Az épület napelemmel, szélturbinákkal volt felszerelve. Az áramot és a vízellátást is helyben állította elő, így nem kellett a városból vezetékeket ki vezetni és így teljes titokban maradt az épület kiléte. A viharoknak teljesen ellen állt. A nap rendszeresen sütött, így az áram ellátással nem voltak gondok. Az épület nagy része a föld alatt helyezkedett el, a hirtelen kitörő viharok miatt. A vizet a tengerből nyerték.

A felszínen a konyha a nappali és 15 darab két ágyas szoba plusz egy tükrös próbaterem helyezkedett el. Két fürdő szobával. A nappaliban 30 ember is elférhetett volna kényelmesen olyan nagy volt. A konyhát se egy személyre tervezték. A tükrös terem méreteiben akkora volt, mint a nappali. A nappaliból lépcső vezetett a mínusz első szintre. Ott 20 darab két ágyas szoba és 3 fürdő szoba. Minden szoba dizájnja más és más.

Az épület szándékosan készült nagyra. Az ügynökség alatt dolgozó bandák tagjai meghaladják a 40 főt is. Bár még arra nem volt példa, hogy a teljes SM itt nyaralt volna, de semmit nem adnak a véletlenre.

***

Eun felnyögött, majd nyújtózkodott egy nagyot. Egy darabig nézte a plafont, majd megdörzsölte szemét és felült. Át nézett a másik ágyra, és elvigyorodott. Amióta megérkeztek DongHae-vel aludtak és csak enni keltek fel. A másik mélyen aludt talán még egy III. Világháborúra sem kelt volna fel. Hyukei lerúgta magáról a takarót és az ajtó felé vette az irányt. Váratlanul felismerés villant agyában.

-          DongHae gyere kajálni!!! – ordította olyan hangerővel, hogy talán még a városban is hallották.

Barna hajú meg se rezzent. EunHyuk arcán elégedett mosoly húzódót. Oda lépett az ágy mellé és végig nézet az alvón.

DongHae takarója félig a földön volt, félig a lábára tekeredett. Csak melegítő volt rajta. Hason feküdt így csupasz háta teljesen fedetlen volt.

Eun leült az ágy szélére és végig simította a fiú hátát. Az meg se mozdult, de a szőke hajúnak nem is ez volt a célja. Lehajolt és megcsókolta Donghae hátát persze nem csak egyszer. Végül eljutott a fiatalabbik nyakához. Meglepetésére a fiú megmozdult. Nyögött egyet halkan és át fordult a hátára.

Hyukei-t ez nem bátortalanította el a folytatástól. Végig csókolta DongHae kemény hasfalát. A nyak résznél megint mocorogni kezdett, de Eun már nem hagyta abba a kényeztetést.

DongHae felnyögött álmában, ami elégedettséggel töltötte el az Oppát. Ajkaira is lehelt egy parányi csókot, majd folytatta a nyak kényeztetését, de oda figyelve arra, hogy nyomot ne hagyjon maga után.

-          Hyukei! – nyögte halkan a barna hajú. EunHyuk akkorát ugrott, hogy leeset az ágyról. Levegőt sem mert venni, csak várta a földön, hogy DongHae felüljön és értetlen álmos szemekkel rá nézzen.

A pillanat elmaradt, Donghae még csak mozdulni sem mozdult. Eun feltápászkodott és fájó fenekét masszírozta. – Basszus ez fájt! – mondta normális hangon, de DongHae még mindig aludt. – Álmában beszél? Ez aranyos. – hajolt közel a másik arcához. – És rólam fantáziálsz. – vigyorgott. – Ez tetszik.

Az Oppá vissza ült az ágyra és folytatta amit abba hagyott, de most már kezét is igénybe vette és becsúsztatta a barna hajú melegítője alá. A fiatalabbik reakciója is meg volt álmában.

-          Hyuu… - a fiatalabbik nyögése elnyomta a nevet, amit kiakart mondani álmában.

-          Tetszik mi? – vigyorgott az idősebbik.

5 perccel később

DongHae kinyitotta a szemét. Torka ki volt száradva. Álma teljes kábulatában volt. Érezte testén az álmában szereplő Hyukei érintését. Halk sóhaj hagyta el a száját, majd hamar észbe kapott és a másik ágyra pillantott nem volt ott senki. A szoba ajtaja tárva nyitva volt.

Közben

Eunhyuk kapkodta levegőt. Majdnem lebukott. A szoba melletti falban támaszkodott meg és hallgatta, a kiszűrődő hangokat.

Amikor meghallotta az ágy nyikorgását, tudta, hogy DongHae fel kellet, így nem volt választása mint futni a nappaliba. Olyan zokni sprintet levágott, hogy még maga is meglepődött. Út közben fel kapta távirányított és benyomta a tévét, majd egy nagy ugrással a kanapén termett. Hamar rendezte arc izmait és várt, próbált a tévére összpontosítani, de nem ment neki így hát nem is vette észre, hogy épp az állatok szaporodása volt a téma.

Halk csoszogás hallatszott, majd a folyosóról felbukkant DongHae feje, majd teste is, és egy párna lógott a kezéből.

-          Mikor keltél? – kérdezte rekedt hangon.

-          Negyed órája. – felelte a kérdezett.

-          Mit nézel? – ásított egy nagyot.

Hyukei a képernyőre nézett. – Öhm.. – nem tudott megszólalni, mert ép egy oroszlán tette magáévá a másikat. A választ maga TV-ben beszélő narrátor adta meg.

-          „A hím és a nőstény csak a szaporodási időszakban áll össze. A síkság oroszlánjainál nincs meghatározott szaporodási időszak, kölykök egész évben születnek. A vemhességi időszak körülbelül 110 nap, mely után 1-6 kölyök születik, de általában 3-4. Súlyuk születéskor kb. 7,5 kg. Naponta átlagosan 8–9 cm-t nőnek, szemük körülbelül a hatodik napon nyílik ki. 13 napos korukban kezdenek járni. A nőstények 2 éves koruk körül lesznek ivarérettek, de általában 3-4 éves korukig nem esnek teherbe. A hímek 24-30 hónapos korukban mutatnak érdeklődést a nőstények iránt, de 3 éves koruk előtt nem nemzenek kölyköket, mely a legáltalánosabban 4 éves korra tehető….”

Hyukei zavartan vigyorgott a barna hajúra aki, elkerekedett szemekkel nézett rá. – Csak természet film… - szabadkozott, majd oda se nézve benyomott egy másik gombot. – Csak keresgélek…. – nevetett néhány verejtékcseppel a homlokán.

-          Oh My God! – sikított fel egy nő a tévében. – Ah…Ah…

Eun a tévére kapta tekintetét, amin pornó film ment éppen. – Izzé… nem hiszem el!! – dühöngött és egy nyomással kikapcsolta a TV-t.

-          Ugyan természetes, dolog ha ilyeneket nézel. – vigyorgott Donghae.

Hyukei arc izma megrándult, majd gonosz vigyor jelent meg az arcán. – Akkor gondolom a te erekciód is természetes? – kérdezte a fiú ágyékára mutatva.

A komás fejű lenézet célszerszámára, ami az égnek meredt a nadrág árnyékában.

DongHae maga elé rántotta a párnát. Arca láng vörös lett. Pár másodpercig habozott, majd hátat fordított és ott hagyta a nevető Eun-t.

Ikuta Toma II.

Ajkai ma már harmadszor vették birtokba az enyémeket. Nyelve gyengéden játszott velem. Nem ellenkeztem. Úgy viselkedtem, mint aki már erre vár a második csók óta.

Felállt, de a csókot nem hagyta abba. Gyengén megfogott és feljebb csúsztatott az ágyon. Hátam az ágytámlának dőlt. Kezeivel közre fogta az arcomat és úgy csókolt tovább.

Váratlanul abba hagyta. Kinyitottam szemem. Csillogó szempár bámult le rám. Kezeim automatikusan a nyaka köré fonódtak és vissza, húztam a sztárt az ajkaimra. Késéggel engedelmeskedet akaratomnak. Ami be kell, hogy valljam, nagyon tetszet.

Uralkodásom pár percig tartott. Kezeivel gyengéden simogatni kezdett ahol csak egy kicsit is be tudott férkőzni a ruha alá. A legpraktikusabb helyet hamar megtalálta. Polóm alá csúsztatta tenyerét. Oldalamat nagyon érzékenyen érintette a dolog, mert belenyögtem a csókba. Most jöttem rá, hogy hol vagyok a legérzékenyebb, ha hozzám érnek.

Az érzelem kifejtésemre, bele mosolygott a csókunkba. – Érzékeny pont? – búgta halkan a fülembe.

-          Tévedsz. – akadékoskodtam, de könnyen belém fojtotta a szót. Ujjai újból végig simították az oldalam, de sokkal határozottabban nem egyszerű simogatás, hanem akaratos kínzás, legalább is úgy éltem át a bizsergő érzést.

A levegő bent rekedt a tüdőmbe és nem akaródzott gyorsan távozni. Ajkaim pedig nyitva voltak. Kínzóm, csak mosolygott elégedetten.

-          Valld be, hogy élvezted. – súgta a fülembe. Nyeltem egy nagyot.

-          Álmodban. – van büszkeségem, nem adom meg neki azt az örömöt.

-          Makacs egy nőszemély vagy. – vigyorgott rám azzal a fantasztikus mosolyával.

Bosszút állt, de kegyetlenül. Az ágyban ne húzd, ki a gyufát egy férfinál.

Ajkai második legérzékenyebb pontomon játszottak. A nyakamon.

Lehunytam szemeim és élveztem a forró ajkakat. Beletúrtam hajába. Elégedetten morgott valamit a nyakamba, de annyira lekötöttek az érzéki tapintások, hogy ha akartam sem tudtam volna reagálni a szavaira.

Eddig csak mellettem térdelt és úgy kényeztettet, de hamar kényelmetlené vált neki a helyzet. Mivel ültem és az ágytámlát támasztottam, úgy döntött nem mozdít ki pozíciómból inkább át tette egyik lábát a combom fölött és szó szerint bele ült az ölembe.

Nem nehezedett rám a teljes testsúlyával. Valószínű nem is bírtam volna el.

Mivel rövidnadrágban voltam éreztem, ahogy hideg farmerja csikizi a bőröm. Ingje lezserül állt rajta, nagyon vonzó volt a félhomályban.

Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy Ikuta Toma rajtam ül. Az elmélkedésemből az ajkai hoztak vissza a valóságba, ha lehet valóságnak nevezni a jelenlegi helyzetemet. Csak reménykedni tudtam, hogy nem hagy foltot a nyakamon.

Nekem is megvolt az okom, amiért távol tartottam magam tőle. Egy sztár tabu egy stylestnak. Túl kell lépni azon, hogy vonzó és tényleg úgy kell bánni és tekinteni rá mint egy bábura. Azt a sulin meg kellett tanulni. Nem folyhatsz bele az életébe, mert neked ő csak a munkád.

Újból bele túrtam hajába és gyengéden meghúztam, hogy figyeljen rám egy pillanatra. Persze amikor felnézet rám azokkal a sötét barna szemekkel megbabonázott. Semmi mondandóm nem volt, csak az ajkaimra húztam.

Vette a jeleimet. Ki is ábrándultam volna belőle, ha nem veszi észre. Érezte, hogy már nem vagyok annyira merev, mint az elején és, hogy többet akarok belőle.

Hamar megszabadult a felsőmtől szinte észre sem vettem, hogy lekerült rólam, csak amikor ledobta a földre.

Mivel sorban haladtunk én voltam a soros. Amikor kezeim az ingjei gombjára csúsztak felhagyott, minden teendőjével és azt nézte, hogy mit csinálok.

Kínos lassúsággal csináltam. Néha, hogy borzoljam az idegeit, ujjam hozzáért mellkasához, hasához. Láttam, hogy szenved egy kicsit. Ez tetszet.

-          Direkt csinálod? – kérdezte. Én csak mosolyogtam és még lassabban gomboltam ki az inget. Az utolsó két gombnál, már nem bírta tovább és késséggel segített. Viszont azt a megtiszteltetést, hogy levegyem róla meghagyta nekem. Gyengéden csúsztattam le vállán majd bújtattam ki belőle. Ez a ruhadarab is földön kötött ki. Szükség már nem volt rá.

Közel hajolt, de mielőtt ajakai érinthették volna az enyém megszólaltam. – Szűz vagyok. – mondtam halkan, de tudtam, hogy tisztán halja. Úgy éreztem terhet kell tennem a vállára.

Nyelt. És szinte láttam, ahogy eljut a tudatáig az információ. – „Még most abba hagyhatjuk.” – gondoltam.

Japánban csak úgy nem veheted el egy lány szüzességét. Meg kell becsülni, hogy neked adta. Bár ez Európában nem így működik. Itt nem mindegy ki az első egy lány életében! Igazából nekem sem volt mindegy. Így féltem is a holnaptól.

-          Neked kell döntened, hogy akarod vagy nem. – mondta csendesen. – De, hogy megkönnyítsem a helyzeted. Válaszolj egy kérdésemre. – őszinte volt a tekintete. És ez nagyon megnyugtatott.

Nem szólaltam meg csak néztem rá. Nem ezeket a szavakat vártam, azt hittem nem érdekli, hogy kétségeim vannak.

-          Agunesu. – bele borzongtam a nevemet halva. – Lennél a barátnőm?

Ajkamba haraptam. Erre most mit kellene mondanom? A tudatalattiim, nem várta meg még át vesézem a lehetséges válaszokat.

-          Igen… – feleltem csendesen, de nem néztem rá. Úgy csináltam mintha nem lenne sorsdöntő a dolog. - … de ne vedd nagydolognak. – húztam fel az orrom makacsul. Pedig úgy vert a szívem és az arcom is tűzben éget.

Mosolya örök volt és feledhetetlen. Szívem legmélyéig hatolt és ott is maradt örökre. Akkor abban a pillanatban lettem először életemben szerelmes. Azt az érzést nem tudtam volna szavakba önteni.

Boldogan megcsókolt. Mivel még az első szerelem hullám lökése alatt voltam, így nem reagáltam a csókjára azonnal.

Csókjai egyre jobban vontak bele a furcsa érzésbe. Teljesen másmilyen volt, mint az eddigiek. Ekkor tudatosult bennem, hogy most rögtön akarom. Nem érdekelt, hogy sztár az sem, hogy az állásomat teszem kockára, hogy lehet, csak kihasznál és minden, amit mondott, csak egy kamu duma volt. Akkor ott nem érdekelt.

Persze tudtam, hogy Ryuusei megbosszul, addig sírok neki ameddig kell, hogy megbüntesse. Mutass könnyeket egy férfinak és, ha jó fej akár a csillagokat is lehozza neked az égről.

Gyengéden végig simította a mellkasomon miközben csókolt. Gyomrom a torkomba ugrott. Mire feleszméltem melltartóm már nem volt rajtam. Langyos kezei melleimet simogatták. Amik nem a nagyságukról voltak híresek, ezt be kell látnom. Igazából hírnevük sem volt.

Végig futott rajtam egy nagyon kellemes érzés.

Csókváltásaink átváltottak szenvedélyesé. Úgy csókolt, mintha pármásodpercünk lenne az elvállásig. Persze benne voltam a játékban. Élveztem, de mit várjak magamtól. 25 éves vagyok és még szűz. Ingerem van az érintésre még akkor is, ha most érintenek először ilyen érzékien.

Bele harapott alsó ajkamba és gyengéden meghúzta. Az érzés, amit kiváltott furcsa volt, egy pici áramütés. Nem fájt egyszerűen jól eset.

Apró és gyors csókokkal halmozta el ajkaimat, volt, hogy kicsit elmélyítette, de hamar visszatért a gyors lefegyverzésre és nem engedte, hogy túlságosan sokáig élvezem nyelvjátékát.

Már egy ideje lehunyva volt a szemem és élveztem, amit velem csinál. Kit érdekel mi lesz a vége, ha jó!

Abba hagyta a csókokat. Kinyitottam a szemem.

Sötét haja teljesen összekócolódott a kezem által. Szemei csillogása sem tűnt el az elmúlt percek alatt.

Kedvesen rámosolyogtam. Nagy szemekkel nézet le rám és nyelt egy nagyot.

-          Miért nem mosolyogsz, mindig így rám, mint most? – kérdezte csendesen.

-          Miért nem csillog mindig, így a szemed?  - kérdeztem vissza.

Nem válaszolt inkább témát váltott. – Gyönyörű vagy. – nézet végig meztelen felső testemen.

-          Sokat ittál. – állapítottam meg és oldalra pillantottam, mert annyira zavarba jöttem szavaira.

-          Oh! Sajnos nem eleget. - súgta előre hajolva. Számszélére adott egy puszit. Aranyos gesztus volt. Tetszet, de ha jobban bele gondolok, mi ne tetszene benne? Max csak a modora, néha idegesítő.

Ránéztem, és csak sötét haját láttam.

-          Mit csinálsz? – kérdeztem.

Nem válaszolt rögtön. Kinyújtotta lábát és rám feküdt. Én még félig ültem, de ez nem zavarta. Addig, addig fészkelődött rajtam, amíg kénytelen voltam zárt lábaimat kis terpeszre nyitni. Lejjebb csúszott. hasa az ágyékomon pihent meg.

-          Kényeztetlek. – nézet fel rám és megnyalta ajkait.

-          Mi? – akadtam ki egy kicsit.

A válasz egyértelmű volt. Ajkai megérintették a kulcspontomat. Apró csókokat lehelt mellkasomra, majd melleimre.

Akaratlanul megmozdultam. Tekintettem a plafonra szegeztem. Légzésem felgyorsult. Annyira ráhangolódtam az ajkaira, hogy éreztem mikor elmosolyodik.

Nyöszörögtem a kezei alatt.

-          Hagyd abba. – leheltem a levegőbe, de egyáltalán nem úgy hangzott, mintha tényleg erre vágynék.

-          Megtenném, ha tényleg őszinte kérés lenne. – szájon csókolt. – Mond azt, hogy nem jó és abba hagyom. – vigyorogott, miközben ezeket a szavakat kiejtette.

Átkozott férfiak! – Mért csinálod? Szétpattanok a sok ingertől. – vallottam be őszintén. A beszéddel az volt célom, hogy kicsit megkönnyebbüljek. Fogalmam sincs, mit kezdjek ezzel a sok érzéssel a testemben.

-          Szétpattansz? – nevetet fel. – Érdekes szóhasználat arra, hogy felizgultál. – nevetett tovább.

-          Ki lehet fáradni a szobámból! – háborodtam fel.

-          Ugyan már valld be! – noszogatott és gyengéden végig simított a combomon.

A légzésem kihagyott. – Nem… - nyögtem.

Nevetett. – Tényleg makacs vagy. – mondta és bele csókolt a nyakamba, majd lassan haladt lefele. Végig szlalomozott a felső testemen. Melleimre külön figyelmet szentelt. Amikor a köldökömhöz ért nem bírtam tovább.

-          Igazad van… - mondtam nyöszörögve. Bele túrtam hajába.  Elégedetten nézet fel.

Mutató ujjával körözni kezdet köldököm körül. Közben másikkal elégedetten támasztotta fejét és nézet rám.  – Öhm miben is? – játszott velem.

-          Fel… - leheltem, de csak az ujjainak gyengéd érintésére tudtam figyelni. Ujja végig siklott oldalamon, majd nyakamon arcomon, majd vissza melleim között és köldökömnél újra körözni kezdett.

-          Igen? – kérdezte. Kihallottam hangjából mennyire élvezi, hogy uralkodhat felettem.

-          Fel… - hátra vettem fejem, mert ujjai megint elindultak. - …iz…gultam… - alig tudtam beszélni.

-          És kire? – érdeklődött, úgy mintha sima társalgásba bonyolódtunk volna. Felemelkedett és teljesen fölém hajolt. Hagyta, hogy végre lejjebb csússzak és fekvőhelyzetbe kerüljek.

Már nem tudtam ellenkezni, sőt gondolkozni sem. Így azt feleltem neki, amit hallani akart. – Rád. – válaszoltam remegve.

Elégedett volt, sőt még annál is több.

-          Sokat ittál. – ismételte meg a mondatom halkan.

-          Azt hiszem nem eleget. – feleltem rekedtes hangon lehunyt szemmel.

Rám nehezedett. Farmerjába belefűzött öv csatja hozzá ért a hasamhoz. A hideg fém érintésétől kirázott a hideg. Ez persze nem kerülte el a figyelmét. Azonnal ledobta magáról a felesleges és megmaradt ruhadarabokat.

Már csak rajtam maradt ruha, de úgy hiszem elege lett abból, hogy eltakar. Így ezektől is megszabadult.

Igazat bevallva nem vettem észre. Sokkal jobban lekötött, ahogy a bőrömhöz ért mint az, hogy most ép a ruhát hámozza le rólam.

Ott feküdtem teljesen meztelenül. Toma mellém dőlt és a hatalmas sötétkék huzatú takarómat ránk terítette.

Felé fordultam. Gyengéden megfogta a derekam és közelebb húzott magához.

Csak egy vagy két centivel voltam kisebb nála még is úgy éreztem elveszek mellette.

Végig simítottam mellkasán, majd rossz kis lány módjára bele csókoltam a nyakába párszor. Érintésemre légzése és szívverése is gyorsabb lett.

Szorosan átölelt mellkasunk összeért. Megcsókolt aprókat, mélyeket váltogatta. Pár puszit lehelt orromra és homlokomra. Már nem bohóckodott. Éreztem érintéseiből és testének apró rezdüléséből, hogy kíván, és nem játszadozik.

Kezeivel végig simított arcomon, majd hajamba túrt. Gyengéden irányított.

Észre sem vettem, hogy másik keze eltűnt. Ajkai annyira lekötötték a figyelmem.

Ball keze gyengéden végig simította a combomat, majd becsúszott lábaim közé és gyengéden hozzám ért.

Kisebb sok ért. Gyengéden simogatott oda lent. Bele nyögtem ajakaiba. El akartam húzódni. Másik keze továbbra is a hajamba kapaszkodott és nem engedte, hogy eltávolodjak. Nem tépte a hajam, csak tartotta a fejem.

Kezemmel bele kapaszkodtam a vállába és amilyen erősek voltak az ingerek oda lent annyira szorítottam én is vállát.

Úgy éreztem nem kapok levegőt. Nem csak a csókok hevessége miatt ami már egy ideje egészen intenzív volt, hanem az oda lent velem játszadozó ujjak is rá tettek egy lapáttal.

Váratlanul minden ingerlés el maradt és számtól is elvált. Úgy lihegtem, mind egy kutya aki tíz kilométer futott. Újból a hátamon feküdtem. Éreztem ujjait a fejem alatt. Lehelete simogatta az arcom. Éreztem magamon a tekinteté, de nem nyitottam ki a szemem. Próbáltam minden dolgot feldolgozni és meg magyarázni magamban, ami többé-kevésbé ment is.

-          Ha így ki vagy mi lesz a végén? – súgta a fülembe kedvesen és megpuszilta az arcom.

-          Te beszélsz? – lihegtem rápillantva. Tisztán éreztem férfiasságát, hogy a combomnak nyomódik mereven.

-          Mi férfiak hamarabb rá hangolódunk a dologra, mint ti nők. – mosolygott. – Nektek kell egy kis játék. – nyalta meg ajkait és újait újból a lábaim közé csúsztatta.

Simogatással felhagyott. Ujjai öhm, hogy is mondjam. Bennem voltak.

Mivel az előbbi játékok is a gyönyör felé sodortak ez az incidens rá tett egy nagy lapáttal. Nyögés helyet felsikítottam, persze nem hangosan csak szolidan hangot adtam érzéseimnek. Persze ez nem szegte kedvét és igen csak hevesen dolgozott oda lenn ujjaival. Ezt még tetőzte azzal, hogy ajkaival le-lecsapott egy-egy pontra a felső testemen.

A takaró lecsúszott rólunk és csak csípőtől lefele takart minket.

Kezeim a lepedőt gyűrték. Testem megfeszült, mint egy húr, amivel épp egy nyilat akarnak kilőni.

-          Ha…hagyd abba. – megragadtam és magamra húztam. Ő is gyors volt és megszabadított ujjaitól.

Nagy szemekkel nézet le rám. Alig láttam őt, homályosan derengett minden, ha tovább hagyom, hogy ezt csinálja velem. Talán már elájultam volna.

-          Azt hiszem léphetünk egy szinttel feljebb. – nyugtatott. Mármint a hangja olyan volt, de én magam nem nyugodtam meg. Ajkai újra számra tévedtek. Nem voltam képes visszacsókolni. Ott voltam az élvezet közelébe, majdnem a csúcson.

Kezét újból lecsúsztatta, de most arra kényszerített, hogy nagyobb terpeszre nyissam a lábam. Nem ellenkeztem. Becsúszott lábaim közé.

Nyeltem, egy nagyot. Egy kicsit féltem. Rám nézet. – Mehet?

-          Nem, nem mehet… - búgtam halkan. Minek kérdezi meg, ha nem érdekli? Óvatosan belém hatolt. Bele kapaszkodtam a vállába és arcomat a nyakához nyomtam. Ha azt érezte volna, amit én akkor ő se feküdt volna nyugodtan.

Szemeim megteltek könnyel. Hát mi tagadás az első nem a legkellemesebb, kivéve az előjáték. Feszítet belülről. Leírni nem tudnám az érzést.

Amikor végzet. Nem mozdult. Hagyta, hogy szokjam az érzést. hamar hozzá szoktam, szerintem túl hamar.

-          Szólj, ha jobban vagy. – éreztem, hogy egésztestében arra vár, hogy mozoghasson bennem. Minden testrésze pattanásig feszült.

Átkaroltam és belenéztem gyönyörű szemeiben. Lehúztam magamhoz, hogy egész testével rám nehezedjen. – Aludnunk is kell ma. – súgtam, majd mozdítottam csípőmön, hogy érzek e még fájdalmat. Meglepetten tapasztaltam, hogy tökéletesen jól érzem magam Tomával a testemben. – Mehet…

Megcsókolt és aprót mozdult bennem. Hát mégsem voltam olyan jó, de ötödik mozdulatára, már élvezni kezdtem a bennem fel-le mozgó Tomát.

Nagyon óvatos volt. Mindenéből áradt, hogy most csak én vagyok neki fontos nem a saját élvezte.

Ahogy észleltem egyre gyorsabban mozgott bennem. Csókjai elhalmoztak és fokozták bennem a tűzet amit már újjajival felélesztett.

Már nem tudtam semmi féle hangot magamban tartani. Sikítottam, nyögtem és minden érzésemet kifejeztem.

Toma hasonló helyzetbe volt és egyre hevesebben szeretkeztünk, majd váratlanul abba hagyta a mozgást. Gyengéden hátam alá csúsztatta kezét és átfordult velem. Én kerültem felülre.

-          Te jössz! – mondta rekedtes hangon.

-          Tessék? – rémültem meg egy pillanatra, már ha annak lehetett nevezni ilyen révület után.

-          Húzd fel a lábaid és ülj fel. – adta a tippet vagy javaslatot.

Úgy tettem. Mivel nem váltunk el egymástól, így csak annyit éreztem, hogy jobban bennem van.

Egyszerre nyögtünk fel mindketten. A továbbiakban nem kellett útmutatást mutatnia. Testem tudta mit kell csinálni és mi kell neki. Mozogni kezdtem.

Lenéztem Tomára és a lélegzetem elállt. Jobb kezével kapaszkodott az ágytámlába. A ballal a csípőm fogta. szemei lehunyva fejét enyhén hátra feszítette. Fantasztikusan nézet ki és ez tovább fokozta a bennem felgyülemlett vágyat. 

Kezeimet a mellkasán támasztottam meg és gyorsabb tempót diktáltam. Közelvoltam a csúcshoz, de ettől még teljesen meglepett. Egyszer csak megszűnt minden csak Toma forró testét és lüktető ágyékomat éreztem. Erőtlenül zuhantam a mellkasára. Szuszogtam. A szemem nem tudtam kinyitni. Próbáltam magamba szívni a furcsa felhőtlen érzést.

Toma meg mozdult és amikor észleltem már rendesen megint felettem volt. Csillogó szemekkel bámult le rám.

-          Fantasztikus vagy, de még nincs vége. – lehelte és újból át vette az irányítást. – Én még nem vagyok a csúcson. – felelte.

Tehetetlen voltam, csak élvezni tudtam azt, amit csinál. Amikor elélvezett engem is vitt magával még egyszer. Testem remeget és nem tudtam mozogni, olyan gyenge lettem.

Elvált tőlem és mellém feküdt. Óvatosan magához vont. Apró csókokat lehelt arcomra. Gyengéden megfogta kezem és azt is elhalmozta csókokkal.

-          Jól vagy? – kérdezte csendesen és puszit adott vállamra. Érintései érzékenyen érintettek.

-          Öhm… - hümmögtem. Több nem jött ki a torkomon.

Hosszan megcsókolt. – Azt hiszem holnap beszélgetni fogunk. – súgta. – Aludj!

Nem kellett kétszer mondania. Azonnal elnyomott az álom.

***

Reggel mozgásra ébredtem és tompa fejfájásra. Nyögtem, mert fájt mindenem.

Kinyitottam a szemem és kisebb sokkot kaptam. Toma feküdt velem szemben. Hideg zuhanyként értek az emlékek. Gyomrom és hasam alja azonnal görcsbe ugrott.

Aludt. Mint egy kis gyerek. Akaratlanul végig nyaltam ajkamon amikor meg láttam felsőtestét.

Sokáig elidőzhettem ott, mert amikor újra az arcára néztem már egy rideg szempár tekintet rám.

Megijedtem, hogy rosszat tettem és a fejemre rántottam a takarót. – „ Basszus be fog perelni, hogy le itattam, majd le fektettem.” - a takaró felemelkedett és kedves mosollyal nézet rám. Egy kicsit meglepődtem.

-          Jó reggelt. – búgta halkan.

-          Jó-jó reggelt. – nyögtem ki a szavakat zavartan.

Pármásodpercig csend honolt köztünk, majd egymásra mosolyogtunk. Gyengéd csókot lehelt a takaró alatt ajkaimra.

A meghitt hangulatot egy harmadik hang zavarta meg.

-          Az ember halára aggódja megát miattatok! – mondta a hang dühösen.

Toma és én egyszerre ültünk fel. Én persze magamhoz szorítottam a takarót.

Ryuusei állt az ajtóban teljes életnagyságban. Arcomba szökött a vér, hogy így lát engem.

-          Jó reggelt! – mondta ingerülten, majd felemelte Toma telefonját és az ölébe dobta. – Felvenni luxus? – kérdezte. - Agi! – kirázott a hideg, ahogy rám szólt. – Ide érek erre nyitva a bejárati ajtó a telefont nem vetted fel, se te se Toma. Boros üvegek az asztalon. – mutatott ki az ajtón. – Azt hittem már megöltétek egymást!

-          Mi… - remeget a hangom és Tomára néztem. Úgy éreztem magam mint, ha az apám rajta kapott volna minket.

-          Járunk. – fejezte be Toma. És felhúzta tegnap levetett gatyáját és farmerjét. – Ryu… - kezdet volna bele amikor öccse előtt állt félig felöltözve.

Ryu felemelte kezét, hogy ne folytassa. - Nem lep meg. – felelte egy kicsit nyugodtabban. – Csak életjelet vagy egy SMS-t küldhettetek volna este, hogy téged ne várjalak a jegyzetekkel. – bökött bátyára.

-          Sajnálom. – nyögtem ki, és összehúztam magam. Nem szerettem Ryu-t ha mérges.

-          Igazából nem rád vagyok mérges. – felelte, majd bátyára mutatott. – Hanem erre az idiótára. – ránézett a megnevezettre. És behúzott neki egyet. – Azt mondtad, hogy csak meg akarod vele beszélni, hogy mit érzel iránta! Toma! Erről nem említettél semmit. – mutatott az ágyra.

-          Sokat ittam… - felelte.

-          Ittunk. – javítottam ki.

-          De nem erőszakoskodott? – intézte hozzám a kérdés.

Mért kell ilyet kérdeznie? Nemet intettem a fejemmel.

Ryuusei oda ballagott hozzám és leült az ágy szélére. Gyengéden megérintette az arcom. – Egyébként jól vagy? Fáj valamid? – érdeklődött. Most egy kicsit anyumra hasonlított.

-          A fejem egy kicsit… - mondtam a többi fájdalmat nem kötöttem az orrára.

Elfordult és Tomára nézet mereven. Belenyúlt zsebébe kivette a pénztárcáját és oda dobta udvarlómnak. – Vegyél fájdalom csillapított és esemény utáni tablettát. – nagy szemekkel néztünk rá. – Gondolom nem védekeztetek. És Toma jelenlegi karrierjének nem tenne jót egy gyerek. – rám nézet. -  És a tiednek sem. - majd megint Tomára. - Úgy, hogy vedd fel a maszkom és a baseball sapkám ott van a nappaliban az asztalon, és menny le patikába! Ötpercnyire van innen.

Toma egy kicsit habozott. Mégis csak az öccse dirigált és ezt elég nehéz feldolgozni. Végül felkapta a földről az ingjét, majd egy gyors csókot lehelt ajkaimra és távozott.

Ryuusei nagyot sóhajtott és megkönnyebbülten nézet rám. – Azt hittem komolyabban neki esek. – mondta őszintén.

-          Sajnálom, hogy ilyen felelőtlen vagyok. – mondtam zavartan. Kellemetlenül éreztem magam, hogy ilyen helyzetben talált.

-          Te sajnálod? – háborodott fel. – Akit éppen megfektettek! – fogalmazott nyersen.

-          Szeretkeztünk! – mondtam komolyan. – Én is benne voltam. – egy kicsit védeni akartam Tomát.

-          Biztos jól vagy?

Bólintottam, majd váratlanul eszembe villant tegnapi események eleje. – És te jól vagy? Toma mondta, hogy kidőltél?

Elmosolyodott, ahogy látta, hogy aggódok miatta. Hát persze, hogy aggódtam!

-          Lázam volt, de annyit idegeskedtem az éjjel, hogy már kutya bajom. – felelte szórakozottan. – Toma át akart jönni így gondoltam most hagylak titeket kibontakozni. – majd elkomorodott. – Bár erre nem számítottam. – utalt a tegnap estére.

-          Kibontakozni? – értetlenkedtem.

-          Figyelj nem tudtam már tétlenül figyelni titeket. – sóhajtott fel mint egy ötven éves felnőtt és megrázta a fejét. – Te folyton panaszkodtál, de láttam rajtad, hogy vonzódsz Tomához. – mondta. – Toma ő meg sopánkodott, hogy milyen rideg vagy hozzá. És képtelen voltam megértetni vele, hogy erről egyedül Ő tehet.

-          Szóval azért küldted át?

-          Hát igen meg persze a jegyzetek. – felelte. – Remélem át nézted?

-          Igen át veséztem az egészet. A nappaliban vannak. – bólogattam. Most tudatosult bennem mi is történt és milyen következményei lehetnek.

-          Aggaszt valami igaz? – nézet a szemembe. Kezét a vállamra helyezte. Meleg tekintet olyan volt mint tegnap Tomáé.

-          Ugye nem ver át engem és dob el mint egy használt rongyot? – kérdeztem csendesen.

-          Nem hiszem. – mosolyodott el. – Már három hónapja vajúdik nekem, hogy nem tudja mit is tegyen. – váratlanul ki húzta magát. – Ha mégis megteszi azt nem ússza meg elhiheted!

-          Bosszút állsz? – kérdeztem.

-          Bosszút! – bólintott határozottan. – Kérdés. Mihez kezdesz? Nagyon merem ajánlani, hogy nem mész vissza hozzá dolgozni! – nézett rám szúrós szemmel.

Ezen még nem is gondolkodtam el. – Nem tudom. – feleltem őszintén.

-          Beszélek Tomával, de énszerintem menny át a KAT-TUN-hoz! Ha most vissza mész hozzá akkor bajba keveredtek. Így legalább titokban tudjátok tartani ameddig lehet. Bár ahogy téged ismerlek nem fogsz a nyakába ugrani a stúdióban. Sőt lenézed, majd amiért áthelyeztetett. – vigyorgott. – És ezek után. Helyedben húznám az agyát had gürizzen tovább érted. Túl könnyen megkapott.

-          Ebben egyet értek. – vigyorogtam. – Nem maradok. Új élet KAT-TUN-nál. – bólintottam határozottan, majd behúztam a nyakam. – Mérges lesz…

Ryuu felnevetett. – Valószínű…

Toma hamar visszaért a bogyókkal. Be is vettem a szükségeseket.

Hát az esemény utáninak, bár azt írta, hogy mellékhatások csekély az esélye, nálam fejtet ki némi hatást. Fél óra telt el és már felöltözve álltam a konyhában teát csináltam a két férfi egyednek, amikor elájultam. Az ágyamban tértem magamhoz kisebb hőemelkedés és hányingerrel megúsztam a gyógyszer mellék hatásait. A testvérek nagyon aggódtak, bár annyira nem voltam rossz állapotban.

***

A szabadságom nagyon jól jött, hogy átgondoljak mindent.

Tomával való kapcsolatom folytatódott. És hamar meg volt az első veszekedésünk is. Amiben én győzedelmeskedtem. Hogy hol is folytassam a munkát? Konkréten ki jelentettem, hogy a KAT-TUNhoz megyek. Az orra alá dörgöltem, hogy vessen magára. Végül egy órás mosoly szünet után megadta magát.

Örültem, hogy nem találkoztunk minden nap. És ahogy Ryuuysei is mondta teljesen máshogy viselkedtem vele munkahelyen, mint a magánéletben. Szokásaim megmaradtak pedig attól féltem, majd nyálamat fogom csorgatni utána vagy féltékenykedem, de teljesen hidegen hagyott, hogy más ér hozzá. Kivéve akkor, ha ezt a saját szemmel láttam, akkor megmozdult bennem az ördög, de még így is kulturáltan, viselkedtem. Csak a kezeim szorítottam ökölbe.

Ryu bár nem csajozott be rögtön. Nagyon jól kezelte érzelemkitöréseinket és átlagban rendet rakott köztünk.

Boldog voltam, csak egy valami hiányzott egy kicsit. Amit Toma és Ryuusei némileg pótolt. A családom.