Holiday (8)

8. fejezet: Az érettebb

(Siwon megérkezése előtt négy nappal.)

Hyukei a tévét bámulta unottan. DongHae a konyhában csinált valamit így a szórakozása is elmaradt.

-          Hé! DongHae! – ordított a konyha felé a szőke.

-          Igen. – hallotta a reakciót.

-          Kyuhyun hol van? – kérdezte kíváncsian. – Tegnap este óta nem láttam.

-          Este mondta valami olyasmit, hogy korán kiugrik a városba, valami ajándékról motyogott. – lépet ki a konyhából a kérdezett, egy nagy tálca kajával.

-          Dél van most már meg kell érkeznie. – nézett az órára Eun, majd vissza a fiatalabbra. – Mit kajálsz? – kíváncsiskodott, és közelebb húzódott az éppen leülő DongHae-hez.

-          Semmi olyat, amiből akkor egy falatot is kapnál. – válaszolta a barna hajú.

-          Ne csináld már ennyit nem is tudsz megenni. – rivallt rá szórakozottan Eun. – Tudom, hogy nekem is csináltál valamit. – bökte meg DongHae oldalát.

-          Csak akkor kapsz, ha nem mondod el senkinek, ami reggel történt. – mondta zavartan Donghae.

Hyukei arcán hatalmas vigyor jelent meg, de mielőtt mondhatott volna valamit valaki közbe vágott.

-          Mért mi történt reggel? – csukta a be maga mögött az ajtót KyuHyun. Kezében két szatyor volt tartalmukat nem lehetett megállapítani. – Csak nem összejöttetek? – kérdezte természetes hangnemben és az egyik szatyrot csak lerakta a földre a másikat pedig bevitte a konyhába.

-          Hülye vagy KyuHyun?? – kérdezett vissza felháborodva DongHae.

-          Most mit vagy ki akadva? – lépet ki a SuJu család legfiatalabb tagja a konyhából.

Hyukei hamar megunta a témát így hát csak válaszolt a KyuHyun kérdésére. – Semmi extrát nem csináltunk reggel. – vonta meg a vállát. – Csak pornót néztünk. – mondta természetesen. – Mind, ha más nem ezt tenné. – vigyorgott a szőke és lopott egy melegszendvicset DongHae tálcájáról.

-          Vágom. – felelte a kölyök, majd más témával folytatta. – Remélem nem felejtettétek el a Siwon születésnapját.

A két lökött összenézett. – Mi soha! Egyébként mikor is lesz? – kérdezte vigyorogva a barna.

KyuHyun nagyot sóhajtott és rosszallóan megrázta a fejét. Néha úgy érezte, hogy fiatal kora ellenére sokkal érettebb, mint ez a kettő itt előtte összesen. – Vasárnap. Április 7.

-          Jah hát persze…és öhm ma milyen nap is van? – kérdezte a szőke.

-          Csütörtök tökfejek. – bosszankodott a legfiatalabb.

-          Oh van még három napunk. – könnyebbült meg DongHae és látványosan megtörölte homlokát.

-          Az lehet, hogy van három napotok, de Siwon holnap este jön a nyaralóba.

-          Ja, de két napot alvással fog tölteni, olyan fáradt lesz. – vágott vissza a szőke tele szájjal, majd elégedetten lenyelte a falatot.

Az eszmecserét KyuHyun telefonja zavarta meg. A fiúnak egy ideig kutatnia kellett utána mire megtalálta. Ismeretlen számot pillantott meg a telefon kijelzőjén, szemöldöke a magasba szökött. – „Ki lehet?!” – érdeklődő hanggal szólt bele. – Igen?

-          Azt hittem már fel se veszed. – hallatszott a női hang megkönnyebbült lágy csengése. – HaeShin vagyok.

-          Ühm Szia. – KyuHyun hangján érezni lehetett, hogy a pillanat nem az ideális, de erei úgy felpezsdültek a lány hangjától, hogy képtelen lett volna megszakítani a vonalat. Érezte a fiúk tekintetét magán, de nem nézet rájuk. – Mért keresel?

-          Á szóval nem vagy egyedül… - a lány hangjában hallatszott, hogy mosolyog. – Legszívesebben kínos helyzetbe hoználak, de most inkább nem.

Donghae, és EunHyuk bár nem hallotta a telefon túl oldalán beszélő szövegét, de azt kihallották, hogy nő.

-          KyuHyun ne csald meg a nejed. – ordított fel DongHae gyerekesen.

-          Kivel beszélsz? – kérdezte Hyukei.

-          A húgommal. – felelte a kérdezett, de egy kis idegesség volt a hangjában.

-          Üdvözőjük! – mondták egyszerre, majd a tévére fordították tekintetüket.

-          Szerintem hallotta! - grimaszolt a fiú és bevonult a biztonságot jelentő konyhába.

HaeShin belenevetett a telefonba. – Alig várom, hogy megismerjem őket… Szóval van egy nejed és egy húgod. Azt elmondhattad volna előbb is.

-          Nejem nincs.

-          Azzal tisztábban vagyok. – nevetett a lány.

-          Mért hívsz?

-          Mért zavarok.

-          Dehogy is csak általában nem szoktál nappal hívni. – szabadkozott a fiú azonnal.

-          Beszéltem a vezetőséggel. Bele mentek a betegszabadságba. Vasárnap indulok egy délutáni géppel. JongMin elintézett nekem mindent.

-          Ő is jön?

-          Igen, de csak a városban száll meg. Ő szabad. – lány hangján hallatszott a lelkesedés. – Teljes fel van pörögve, hogy nem kell dolgoznia.

-          Mint, ha te nem lennél. – vigyorgott a fiú, bár ezt a lány nem láthatta. - Kimegyek érted autóval.

-          Rendben. Még kibírom azt a három napot nélküled. – felelte a lány halkan.

-          Túl nyálas lettél. – vigyorgott a fiú.

-          Nőből vagyok ennyit megengedett. – vágott vissza HaeShin. – Visszalát vasárnap Cho Kyu Hyun!

-          Most mérges vagy?

-          Szia! Találkozunk vasárnap. – búcsúzott a lány.

-          Mérges vagy. – állapította meg a fiú.

-          Szia!

-          Szia! – morogta KyuHyun. – „Idióta vagyok.” – sóhajtott fel.

Édes szerencse? (10)

 10. fejezet: Az EXO

Kinyitottam a szemem. A helyzet abszolút, de nem változott. Az a tizenkettő változatlanul közre fogott.

Rémülten bámultam XiuMin-re és mint, aki nem vesz tudomást környezetéről tátogtam neki problémám. – Kik ezek? Haza akarok menni… - hang nem jött ki torkomon, de mindenki tisztán le tudta olvasni a számról mi a problémám.

-          Fiúk! Túlzásba estek… - szólalt meg XiuMin helyett, Kris. Ránéztem. Az egész miattad van te senkiházi! – azt hiszem minden egyes gondolatot leolvasót a fejemről, mert nagyon jól múlatott rajtam. Ezt a mosolyából állapítottam meg.

Menedéket kellett találnom szemeimnek. Hamar megtaláltam és kicsit meg is nyugodtam. Tao sajnálkozva nézet rám. Ő sajnál engem.

-          Ideje bemutatkoznotok, szerintem. – mondta a Tao, de nem szakította meg velem a szemkontaktust.

Nyeltem egyet és óvatosan körbe néztem. Végem van. Kilenc nap a pokolban. Úgy éreztem menten meghalok.

-          A nevem Choi ChanMin! – hadartam és összeszorítottam a szemem. – Örvendek a találkozásnak. Kérlek legyetek megértőek velem!

-          Uh basszus királylány nyugi senki nem esz meg. Kicsit kattantak vagyunk, de nem bántunk. – hallottam egy mély szórakozott hangot. Felpillantottam az illetőre.  - Good! – csapta össze a tenyerét szórakozottan. -  Akkor kezdeném a sort... – kacsintott. -  Park ChanYeol vagyok…

Képtelenség nem figyelni rájuk azt állapítottam meg. Az EXO egy érdekes népség, de ezt már ugye bár mondtam. Hm…

ChanYeol: Igazán sokat tud beszélni. Fiatalabb nálam pár hónappal, bár ez nem látszik meg. Az a pár perc, amíg beszélt elárult sok mindent. Hihetetlenül aranyos és kedves személyiség. Úgy gondolom nincs olyan ember, aki félne tőle. Szerintem én sem. Látszik, hogy vele lehet úgy beszélni, hogy jól érezd magad. Amikor beszélt megemlítette, hogy van egy nővére és az előbbi emelt hangommal rá emlékeztettem. – Noona mesélj magadról! – kért meg kedvesen, de Kris közbe szólt.

Összerezzentem, mert észre se vettem, hogy a hátam mögött van. – Először mindenki mutatkozzon be ChanYeol.

-          Rendben. – grimaszolt egyet és átadta a helyét másnak.

Hm… ifjúság. Néztem rá az ellőttem ülő szőkére. Nem tudom, hogy az aranyost, hogy lehet fokozni, de az a fiú is tetőtől talpig az. Zavarban volt akárcsak én. Ez miatt szimpátiát éreztem iránta. Megnyalta ajkait mielőtt, hozzám szólt. – A nevem, Oh Sehun. Nagyon örülök, hogy megismerhetlek. – egy kicsit furcsán ejtette a „S” betűt sejtéseim szerinte kicsit pösze, de kicsit se zavaró, mintha csak hozzá tartozna. Nagyon udvariasan beszélt hozzám. Talán túlságosan, de aztán rá jöttem mért. Három évvel fiatalabb, mint én. Alig akartam hinni a fülemnek, amikor megmondta az életkorát. 

Amikor bólintottam, hogy minden világos, zavartan pislogott egyet és kicsit botladozva átadta helyét egy másik jelöltnek. Kicsit úgy éreztem magam, mintha vak randin lennék és az EXO tagjai a jelöltek. Ha a végén választanom kell, hogy kivel kell randiznom. Én esküszöm, hogy magamat mondom.

Esküdtem volna az égre, hogy az előttem ülő kínai srác annyi idős, mint Sehun, de még talán fiatalabb is. Aztán, mint kiderült kb. le se tegezhetem. – Szia Luhan vagyok… - nagyon szépen beszélt koreaiul, de érezhető volt, hogy nem rég jött bele a nyelvhasználatba. Sejtettem, hogy nem Kris és Tao csak a kínai a bandában. Lám meg van a következő. Miután említette, hogy kínai legalább nyolc helyről hallottam körülöttem az infókat, hogy mit is keres itt Koreában és még egy csomó infót, ami kicsit hosszú lenne elmondani. Luhan-ra visszatérve a hideg kiráz kicsit tőle. Talán azért mert két ével idősebb, de még is olyan mint egy 18 éves kölyök. A szülei jó munkát végeztek úgy hiszem. Pofátlanul jól néz ki, de ezt az összes tagra mondhatnám. Na de amit megtudtam. Szeret focizni és a csapat tagok szerint tud is. Ami persze nem mindegy. Magamban nevetek egy kicsit, ahogy egymásról áradoznak néha. Kris sajnos mindig lefújja a partit, hogy haladjon sor pedig jobb hallgatni, ahogy beszélgetnek, mint azt hogy hozzám.

Helycsere. Barna haj szórakozott ábrázat. Újabb kínai csapattag, és mint kiderült nincsenek is többen. - Zhang Yi Xing vagyok, de csak szólíts Lay-nek. – az ő koreaija furcsább volt, mint Luhan-é, de értettem mindenszavát. Ő is nagyon kedves. Imád táncolni. Azt ígérte, ha lesz időm szívesen megtanít. Én csak félszegen bólintottam válasz gyanánt. Idősebb nálam, de olyan érzésem volt mintha egyidősek lennénk. Egy kicsit anyáskodós a modora, de nem zavaró egyáltalán. Többiek szerinte nagyon jól főz. Nem néztem volna ki belőle. Figyelmeztetett, hogy kicsit feledékeny és ne lepődjek meg, ha elfelejti a nevem vagy rosszul ejti ki. 

Úgy hiszem, nem fogok a torkának ugrani e miatta.

Lay éppen állt fel, amikor látókörömbe egy furcsa dolgot láttam. Az egyik, számomra egyelőre még idegen személyé csukott szemét. Kettőt pislogtam mire felfogtam, hogy Ő biza szundizik. Meglepett. Ezt más is észrevette. Cuki volt, ha szabad ilyet mondanom. Ajkai picit nyitva voltak. Mellkasa kicsiket emelkedett. Váratlanul megrezzent és kinyitotta a szemét, mint aki rosszat álmodott. Aprót kuncogtam a jelenetre. Fátyolos tekintettel bámult rám, majd aprót rázott fején, mint egy kiskutya.

Mellesleg néma csend volt. Annyira lekötött a fiatalember, hogy meg is feledkeztem a többiekről. Óvatosan körbe sandítottam. Engem néztek. Némelyiknek furcsa vigyor ült az arcán.

Visszapillantottam érdeklődésem tárgyára meglepetésemre már előttem ült. Mint aki már edzett két órát és teljesen fel van pörögve. Olyan mintha az előbbi idilli kép nem is lett volna. Egy kicsit ki akadtam, de nem csak ez miatt. Ez csávó igazán pimasz. Megragadta a kezem. - Kim Jong Dae vagyok, de elég, ha csak Chen-nek hívsz. – kacsintott. Elvörösödtem. Oh basszus még egy bátor ember. Vissza akarom kapni Sehun-t.

Chen életvidám és hiperaktív. Mint kiderült mindenhol képes elaludni. Konkrétan ki jelentette, hogy bejövök neki. Úgy tettem mintha nem hallotta volna, de az a baj, hogy testem más, hogy reagál ilyenre. Elöntötte forróság. Egyidősek vagyunk, az a párnap, ami van köztünk szinte semmit nem számít. Az a gondolat nyugtat, hogy én vagyok az idősebb így tudom majd úgy kezelni, mint egy kölyköt. Vagy ha kell úgy mind Kai-t. Bejönnek neki az idősebb lányok is. Erre igazán nem voltam kíváncsi. Az öcsém szokott ilyennel untatni, hogy ki jön be neki és ki nem. Sóhajtok magamban és tekergetném a szemem is, ha nem tudnám, hogy minden egyes rezdülésemet figyelik.

Chen még szívesen duruzsolt volna nekem, de Kris ezt a partit is lefújta. Bár most kivételesen nem bántam a dolgot. Egyébként szám szűztelenítője kicsit sem engedte, hogy bemutatkozáson és egykét tulajdonságon kívül többet halljak a hercegekről.

Oha egy különlegesség. A szeme ki volt húzva fekete szemceruzával. Nem is tudtam, hogy egy srácnak is tud jól állni a szemceruza. Tetszik ez a stílus. – Szia. Byun BaekHyun vagyok. Örvendek a találkozásnak ChanMin. – nyújtott kezet. A nevem jól hangzott a szájából. A bátyám jutott róla eszembe, akit több éve nem láttam már. Udvarias volt és kedves. Mintha érezte volna, mennyire feszengek az idegenek miatt. 

Kris jelzet, hogy haladjunk. Talán észrevette, hogy szimpatikus Baekhyun? Nem, nem hiszem. Egyszerűen csak szemétkedett. Csúnyán néztem rá. Félrehúzta ajkait. Grimaszként hatott a dolog. Azt hiszem bátrabb lettem kicsit. Főleg, hogy kezdtem nem kedvelni Krist.

Susmusra lettem figyelmes, amíg vártam a következő személyre. Ránéztem a beszélgetőkre. Tao és egy másik srác beszélgettek csendesen. A srác tuti idősebb volt nálam. Tao-ra pillantottam. A torkom elszorult egy kicsit. Őszintén mosolygott a srác beszédén, majd elolvadtam a látványra. Nyeltem egy nagyot és visszanéztem az idegenre. Féltékeny vagyok rád! Szuggeráltam. Rám nézet én azonnal elkaptam a tekintetem.

Felsikítottam, mert éppenséggel megjelent a következő kliensem és szúrós szemekkel nézet rám, amikor oda kaptam a fejem. Úgy éreztem szabadkoznom kell vagy csak automatikusan jött a… - Bocsánat! – bámultam rá riadtan. Tekintete megenyhült, de ez rajtam nem segített sokat. Istenem komolyan halára rémített.

-          Do Kyung Soo vagyok. Örvendek. – mondta normális hangnemben. – D.O a művésznevem, de inkább szólíts Kyung Soo-nak légyszi. Jobban kedvelem.

-          Rendben KyungSoo. – bólintottam.

KyungSoo gondolom néha tud mosolyogni, de most nem igazán biztatott vele engem, ahogy a többiek tették. Ő komoly maradt és kicsit hivatalos, de többiek bekiabálásából  gondolom, hogy Ő is tud jó ember lenni, még ha nem látszik rajta mindig. Tisztaság és rendmániás. Azt hiszem, mi nem férnénk meg egy légtérben. Legalább is Ő biztos sírva menekülne ki a szobámból.

Valaki rá tette kezét Soo vállára ő azonnal vette a célzást, mint ha csak tudta volna, hogy ki az. Felállt és arrébb araszolt.

-          Szia ChanMin. – mosolygott rám kedvesen a féltékenyé tevő személy. – Tao mesélt rólad tegnap. – úgy érzem szánszándékkal hagyta el a száját ez a mondat. Azt akarta, hogy tudjam mennyire is jóban van Tao-val. – A nevem Kim Joon Myun, de szólíts simán Suho-nak. – végső soron féltékeny akartam rá lenni, de egyáltalán nem ment. Suho meglepetésemre nagyon jó fej srác. Túl jó fej, hogy az ember rosszat gondoljon róla. – Kris és én vagyunk az EXO vezetői. Kris Kínában, én Koreában egyengetem a csapat ügyes bajos dolgait. Ha együtt vagyunk. – körbe mutatott. - … akkor mindketten. Ha bármi óhaj-sóhaj nyomja szíved vagy valamelyik ’Casanova’ piszkál, bátran fordulj hozzám. – mosolygott biztatóan. Már nem vagyok féltékeny rá. Sőt kedvelem. Úgy érzem sokszor megfogok nála fordulni.

Furcsa, de a sorvégére értünk. Három tegnapi ismerősöm nem akaróztak bemutatkozni, pedig róluk sem tudok többet a nevükön kívül.

XiuMint ismertem elégé, hogy ne keljen megkérdeznem ’Ki is Ő?’ Kai-t a nélkül is tudom, hogy milyen, hogy megkérdezném, de a másik kettő srácot, Kris-t, Tao-t nem ismerem. Mindkettő rejtély egyelőre.

Sajnos, ami késik, az nem múlik.

Holiday (7)

 (Siwon)

7. fejezet: A hónap férfija és a boszorkány 

Tokyo központjában helyezkedtek el a legnagyobb japán ügynökségek, szerkesztőségek, stúdiók. Köztük az Anan magazin szerkesztősége is.

Kopogtattak az ajtón.

-          Ohayo Gozaimasu Kiseki-san! – köszönt japánul a 25 éves fiú, amikor belépet a hatalmas irodába.

-          Á Siwon! Ohayo! – a férfi, aki üdvözölte talán ötven körüli lehetet, alkatra nagydarab. Arcán nagy vigyor terült el. Felállt és kezet fogott a fiatal énekessel. – Örülök, hogy látlak. – mondta furcsán koreaiul.

-          Beszélek japánul uram. – mondta Siwon zavartan a férfinak.

-          Tudom, de én kevésbé koreaiul. – mondta férfi és elkezdte maga előtt terelgetni a fiút. – Jobb, ha gyakorlom.

Kiléptek az irodából. – A fotós már itt van csak rád vártunk. – mondta hiperaktívan a férfi, egy két szó japán volt össze keverve koreaival, de Siwont nem hozta a zavarba minden szót értett.

-          Sumimasen. (Sajnálom) – mondta a fiú. Miközben a folyosón sétáltak.

-          Mit sajnálsz? Nem késtél! Fotós jött túl korán. – mosolygott a szerkesztőség vezetője legyintve. – Nem tudom, hogy beszéltél e főnökeiddel, de van még egy projektünk, amiben szeretnénk, ha szintén szerepelnél.

-          Projekt?

-          Igen. Az újságnak most indul egy Koreai rovata. Öt oldallal bővül ezzel az újság. Hírességekkel foglalkozik, persze csak felszínesen, inkább csak fotókat közlünk. Mindig egy nő és egy férfi. – mondta az igazgató variálva a két ázsiai nyelvet. Siwon csak bólogatott bár egy két szóra magának kellett rá jönnie, mert a szerkesztő rosszul ejtette ki a koreai szavakat. – Az ötlet váratlanul jött így hát gyorsan döntöttünk, rád eset a választás és egy nálunk tanuló koreai modellre. – mondta az igazgató szórakozottan. – Kedvelni fogod. Talpraesett leányzó.

-          Természetesen, ha a menedzserem bele ment, akkor örömmel elvállalom. – bólintott Siwon udvariasan, de a fejében teljesen más járkált. – „Ha haza megyek, megölöm… tudtom nélkül szervezi nekem a programokat… még több munka…!” – bosszankodott magában.

A férfi váratlanul megtorpant. – Itt is volnánk ez az öltöző. – mutatott a csukott ajtóra. – A Koreai rovat fotózása előrébb lett hozva. Azzal kezdünk. – mondta és kopogtatott az ajtón. – Noriko-chan? Meg hoztam a vendégünket.

Az ajtó óvatosan kinyílt és egy megszeppent japán lány állt a két férfi előtt. – Ohayo Kiseki-sama! – köszönt, majd kezet nyújtott Siwonnak aki el is fogatta. – Watashi wa namae Noriko desu. – mutatkozott be a lány illedelmesen.

 (Noriko)

Siwon ugyan így tett, a lány arcán megkönnyebbülés látszott, amikor meghallotta a japán szavakat.

Beléptek az öltözőbe. – Noriko is itt modellkedik nálunk. Idegenekkel szemben egy kicsit bátortalan. – magyarázta a férfi. – Jó reggelt hercegnő. – köszönt koreaiul a férfi a velük szemben háttal ruhákat válogató lánynak. A lány csak felemelte kezét és intett nem fordult meg.  – Mutatkozz be te is a vendégünknek! – utasította a főnök.

A lány bele túrt hosszú sötétbarna hajába, majd egy határozott mozdulattal a kiválasztott ruhát levette fogasról és ledobta az egyik székre. Japánul mondott valamit a sminkesnek és csak utána fordult oda a várakozókhoz. Pár lépéssel már ott is állt előttük. A komoly arckifejezése hamar át váltott egy kedves mosolyba. Arca szép volt. Alakja, testtartása is teljesen megfelelt ahhoz, hogy modellnek nevezze magát.

-          Örvendek. Choi ChanMin vagyok. – nyújtotta a kezét a fiúnak. – Remélem sikerül együtt dolgoznunk. – mondta koreaiul, és határozottan bele nézett a Siwon szemébe.

-          Choi Siwon. – mutatkozott be szintén koreaiul a fiú. – Várom már a közös munkát. – tette hozzá.

Furcsa hangulat volt a két modell között, bár ezt senkinek sem tűnt fel.

 (Siwon & ChanMin)

-          Na, akkor én itt is hagylak a lányokkal. Tízperc múlva kezdünk. – az utolsó mondatott japánul mondta és mindenkihez intézte.

A szerkesztő magával vitte a két sminkes lányt és az öltöztetőt, hogy tisztázzál a fotóssal az apróságokat. Ruha, smink, stílus.

Csak hárman maradtak az öltözőben. Noriko, ChanMin és Siwon.

ChanMin Noriko társaságában leült a tükörrel szemben és onnan tartotta szemmel a vendéget. – Rég találkoztunk. – mondta a lány hátradőlve a székben.

Siwon bele nézet a tükörbe a tekintete találkozott a lányéval. Arckifejezése elárulta, hogy nem örül a találkozásnak. – Senki nem tud róla ugye?

-          Miről? – értetlenkedett a lány felhúzott szemöldökkel.

-          Ne játszd meg magad ChanMin. – szolt rá a fiú mérgesen.

-          Könyörgöm, ne dühöngj! – nézet rá a lány fájdalmas arccal. - Árt az arcodnak. – öltötte ki a nyelvét. – Norikon kívül senki nem tudja, hogy a bátyám vagy. – felelte nyugodt arccal ChanMin és kutatni kezdet az asztalán.

-          Nem úgy volt, hogy iskolába jársz? – kérdezte Siwon méregetve a lányt.

-          Járok is, de mellette szerződést kötöttem a magazinnal. – felelte a lány. – Egy év és végzek kell a munka és ez találtam a legjobb ötletnek. Noriko is ugyan így tett.

A japán lány összerezzent, amikor meghallotta saját nevét. Mivel koreaiul beszéltek így egy szót sem értett a két testvér párbeszédéből.

-          Ez az első fotózásom, ami újságba kerül. – mosolygott ChanMin. – Eddig csak naptárfotózásaink voltak. – mutatott magára, majd Norikora.

-          ChanMin nem szeretném, hogy kiderüljön, hogy testvérek vagyunk. – mondta a fiú.

-          Ez nem rajtam múlik. – felelte a lány.

-          És hagyd abba a versengést ellenem!

A lány határozottan az asztalra csapott, felállt és Siwonra nézett szemei szikrákat szórtak. – Ha eddig nem szóltál bele az életemben. Akkor kérlek, a jövőben se tedd! Nem most kell játszani a jó testvért.

-          Tudom, hogy erre megy ki a játék… - felelte Siwon a lány szavaival nem foglalkozva.

-          Nem tudsz te semmit! – rivallt rá a lány és tiszta erővel bele rúgott a kerekeken guruló székbe, ami telibe találta a Super Junior énekesét.

-          Te normális vagy… - kezdett volna bele a szitkozódásba Siwon és már meg is indult a lány felé, amikor meg érkezet a sminkes és az öltöztető.

A közös fotózás remekül sikerült a képek fantasztikusak lettek, de ettől függetlenül a paprikás hangulat nem változott a két modell között.

 (Siwon & ChanMin)

ChanMin épp vissza tartott az öltözőbe, amikor meg hallotta az ajtóban, hogy Siwon valakivel beszél telefonon. Így megtorpant és fülelt.

-          Három óra múlva indul a gépem. – mondta. – Igen, igen innen nem haza megyek, hanem az SM nyaralóba. – válaszolt. – Igen biztos. Nem, nem feleslegesnek érzem, majd KyuHyun ki jön értem. – bólintott. – Rendben. Viszlát.

ChanMin pár másodpercet várt, majd bement az öltözőbe. – Gondolom hamarosan mész haza?

-          Igen. – felelte Siwon.

-          Örülök, hogy újra láttalak. – mondta a lány és felkapta a táskáját és egy másikat. – Nekem most mennem kell.

-          Vigyázz magadra! – mondta Siwon csendesen.

-          Eddig is azt tettem. – válaszolt a lány és hatat fordított bátyának. – Még biztos találkozunk. – vigyorogott a lány, de ezt Siwon nem láthatta.

Öt perccel később az aulában.

ChanMin átnyújtotta a táskát gazdájának.

-          Arigatou Gozaimasu! – köszönte meg a japán lány.

-          Noriko?

-          Haii..

-          Van kedved Koreába utazni? – kérdezte japánul ChanMin. – Meglátogatunk valakit. Velem tartasz? – arcán vigyor húzódott.

A lány habozott a válasszal, mert pontosan tudta, hogy amit lát vigyor az semmi jót nem jelent, se neki se senkinek.

-          Ha…..Haii. – mondta csendesen.