Édes szerencse? (8)

8. fejezet: Haza akarok menni

Nem értem. Tényleg nem értem! Hogy keveredhettem bele ekkora kalamajkába? Mindig is azon voltam a két évtizedem alatt, hogy elkerüljem az embereket. A fene se gondolta, hogy így végzem.

Végül is rendesen ágyba kerültem, bár nem a saját lábamon. Ez reggel tudatosult bennem.

***

Álmodtam. Furcsa dolgokat álmodtam. Csókolóztam vadidegenekkel, megvertek, többször elájultam, éhes is voltam. Az utolsó álomképemben egy Tao nevű srác vigyorgott rám. A szívem majd ki ugrott a helyéről.

-          ChanMin… - valakik engem szólított álmomban. Nem tudtam megmozdulni a vállam és a lábaim le voltak bénulva. A hang kitartóan hajtogatta a nevem. – ChanMin…

Hm. Próbáltam a hang irányába menni, de nem tudtam mozogni. Aztán egyre hangosabb hallottam a nevem, majd váratlanul kinyitottam a szemem. – ChanMin kellj már fel… Tao!!! – hallottam a kiabálást az ajtó felöl. Azt sem tudtam hol vagyok meg, hogy ki. – Basszus most törjük be az ajtót? – hallottam Kai hangját. Végre kezdtem tudatomra ébredni. Rájöttem, hogy semmi nem volt állom. Minden, ami tegnap történ az valóság volt. Felnyögtem a kellemetlen gondolatokra, amik végig futottak az agyamon.

Istenem tényleg egy szerencsétlen vagyok. Szenvedve néztem a plafonra.

Valami nagyon nem stimmel. Húztam össze szemöldököm. Álmomban nem tudtam mozogni, de most sem. Lebénultam! Ne már nem volt elég a csapásokból?

Mért is ne gondolnék mindig a legrosszabbra. Sóhajtottam. Éreztem, hogy a levegő simogatja a nyakam. Oldalra pillantottam és a szívem megállt pár másodpercre, hogy felfogja mit lát. Nyeltem egy nagyot. Tao párcentire szuszogott tőlem. Kezdtem rá jönni arra is, hogy miért nem tudok mozogni. A kis helyes gyerek lába, keze… na jó nem részletezem fél testével rajtam feküdt. Azt hiszem ha megalkarom magyarázni a dolgot akkor csak annyit mondhatok, hogy a takarójának nézet az éjjel és maga alá gyűrt. Komolyan erre a kijelentésemre nyelnem kell egyet, mert elég perverzül hallatszik az én számból.

Gondolataimból az ordibálók zökkentettek ki. – ChanMin!!! Tao!!!

-          Igen. – nyögtem, mert mi tagadás alvó társam nem épp könnyed légies testéről volt híres.

-          Végre! Nyisd ki az ajtót kérlek. Fel kell keltenünk Tao és ez több emberes feladat. – halottam XiuMin hangját.

-          Nála van a kulcs… - mondtam kétségbe esetten.

-          Akkor vedd el tőle… - hallottam Kai hangját.

-          Könnyű azt mondani. - dörmögtem az orrom alatt. – mért ver engem az Isten? - Érdeklődtem a plafontól ami szótlanul simult továbbra is felettem.

Próbáltam kicsúszni az ölelésből, de ez lehetetlennek bizonyult. Én nem tudom, hogy ez a Tao gyerek miből van össze rakva, de hogy megszabadulni tőle nem lehet az is biztos. Itt értsétek a béklyóra amivel fogva tartott. Annyira bele felétkeztem a szabadulásba, hogy elfelejtettem zavarban lenni, de ez csak jó dolog volt számomra.

Taktikát kellett váltanom és átöleltem a súlyozott takarómat. Na, most már zavarba jöttem nem is kicsit. Csak úgy kapkodtam a levegőt, ahogy teljes testsúlyával rám feküdt, mert mi tagadás ő is megmozdult csak rossz irányba. Ott feküdt rajtam, mint egy döglött állat, már bocsánat a kifejezésért. Istenem kérlek adj gyermekednek egy kis erőt.

Arra gondoltam, hogy át fordulok vele, hogy én kerüljek felülre. Csak nem voltam egy izom kolosszus. Na de bátraké a szerencse. Vettem egy nagy levegőt és egy határozott mozdulattal átfordultam. Sikerült! Komolyan sikerült. Felültem a hasán és úgy néztem le rá. Gyermeteg arccal aludt. Ártatlan volt és nagyon helyes. Vettem egy nagy levegőt és előre hajoltam, hogy  megkeressem a kulcsot a nyakláncán.

-          ChanMin hogy állsz? – kérdezet Kai az ajtó mögül.

-          Igyekszem. – válaszoltam. Így, hogy az ajtó mögött voltak sokkal könnyebben jöttek a számra a szavak. Azt hiszem ezt a módszert többször is alkalmazhatjuk, majd a jövőben. Ők az ajtó egyik oldalán én meg a másikon.

Hamar megtaláltam a kulcsot és már le is szereltem a nyakáról, amikor váratlanul kinyitotta a szemét. Én úgy döntöttem távoznom kell a hasáról, de megragadta kezem. Néztem le rá. Felső testét nem borította semmi és erre csak most jöttem rá. Arcomba szökött a vér. Nézet fel rám fekete szemeivel. A véráramlásom megállt.

Hiába ültem a hasán könnyedén felült én pedig az ölébe csúsztam. Nyakával találtam szembe magam. Felnéztem ő pedig le rám. Orrunk összeért. Nyeltem egy nagyot biztosra vettem, hogy ő is hallotta.

-          Haho… - próbálkozott valaki az ajtó mögül.

-          Fent vagyok. – kiabált ki Tao. Összerezzentem.

-          Vissza ne aludj! Egy óra és mennünk kell! – kiabált Kris és hallatszott, hogy távoznak az ajtóból. – Gyertek reggelizni!

Mért most kell elmenniük. Nem is sejtik, hogy épp mi történik itt. Rémülten néztem az ajtó felé. Kiabáljak? Visszafordultam, közel került barátomhoz.

Felemelte kezét és gyengéden megérintette az arcom. – Nagyon szép vagy ChanMin. – súgta és fekete szemeivel úgy babonázott, mintha ő lenne a kígyóbűvölő én pedig a kobra. Be kell valljam hatott a dolog.

A szívem vadul lüktetett szavaira. Közelebb simult hozzám ezt úgy érte el, hogy át karolt és nem engedte, hogy hátam eltávolodjon. Kitudtam, számolni 3 centi választotta el ajkainkat egymástól.

- Tao! – Kris tiszta erőből bele rúgott az ajtóba. Én pedig kis híján kiugrottam a bőrömből. Ennek az lett a kellemes következmény, hogy akaratom ellenére csókoltam meg a fekete hajú kígyóbűvölőt. Lehet persze, hogy ő volt tettes, de én is hibás voltam a dologban. Hisz megijedtem.

Az egész pár másodpercig tartott, mert rögtön hátra hőköltem. Milyen volt? Őszinte legyek? Jó volt. Bár nem rendes csók, de a gyomromnak elég volt egy kisebb trapézmutatványhoz.

- Sajnálom. – szabadkoztam, amikor megláttam elkerekedett szemeit. Amíg sokk alatt volt kiszabadulhattam a fogságomból. Rögtön az ajtó felé vettem az irányt és már nyitottam is ki a kezemben lévő kulccsal.

Kris tornyosult előttem. Rémülten néztem fel rá. – Hoo Hol van a mosdó? – hangom rekedtes volt.

Válla fölött mutatta az irányt. Olyan gyorsan bújtam át a keze alatt, hogy ideje nem lett volna megfogni és megállítani, de szerintem nem is akart. Berohantam és magamra zártam az ajtót. Megfordultam.

-          Foglalt… - felelte Kai egy száll törölközőben állva a tükör előtt és egyben előttem is.

Amilyen gyorsan bejöttem, olyan gyorsan távoztam is. Konyhába menekültem. XiuMin épp a hűtő előtt állt. Aggódva nézet rám. Oda futottam hozzá és olyat tettem, amit soha eddig, de még álmaimban se tettem ilyet. Átöleltem kétségbe esetten.

-          Haza akarok menni. – nyöszörögtem. – Én… én nem vagyok ehhez szokva. Te ismersz. – szorítottam erősebben és összeszorítottam a szemem. – Én nem értek az emberekhez.

XiuMin csendesen kuncogott. Óvatosan átkarolta a vállam és állát a fejem tetején pihentette. Valahogy aztán a nappaliban kötöttünk ki a kanapén. Valami oknál fogva jól eset egy ismerős közelsége. Bár XiuMin ugyan olyan kellemetlen vagy épp kellemes érzéseket tudott ki váltani belőlem, mint a másik három.

-          Mit szólnál, ha mi meg tanítanánk rá? – kérdezte.

Rá néztem értetlen szemekkel.

Holiday (3)

(KyuHyun & HaeShin)

3. fejezet: KyuHyun és HaeShin

A TRAX banda klipforgatása két óra után kezdődött. Előtte EunHyuk és DongHae – Oppa, Oppa című dalhoz készítették el a megfelelő jeleneteket.

KyuHyun csendesen állt a rendező mellett. Türelmesen várta a jelenet végét melyet épp forgattak.

A kamerák kereszttüzében a kialakított álszoba közepén egy fiatal lány ült. Körülötte a szoba tárgyai szanaszét hevertek, kezében egy képet szorongatott. Hosszú barna haja, szétterült vállán. Szemeiből a könnyek patakokban folytak végig a fájdalmat tükröző arcán. Olyan erősen szorította a képet vékony ujjaival, hogy azok szinte elfehéredtek. Összeszorította a szemeit és előre görnyedt.

-          Jó ennyi! – ordította a rendező, majd rögtön ki is adta a következő feladatott. – A hármas és az ötös kameraállásból csinálunk közeli felvételt az arcáról. HaeShin cseppentsenek a szemedbe?

A lány felemelte fejét és kedves mosollyal nézet a rendezőre. – Nem kell köszönöm. – Tekintette találkozott KyuHyun-éval. A fiú arcán egy mosoly futott végig.

Amíg a kamerával bajlódtak a rendező KyuHyun-hoz fordult. –Mondták, hogy te ajánlottad Kim HaeShin-t. – bökött a lányra ujjával.

 A fiú bólintott.

-          Honnan ismered? – érdeklődött tovább.

-          Együtt játszottunk egy filmben. – felelte.

-          Aha. Most látom Őt először. – bólintott. – Nagyon tehetséges azt meg kell hagyni. Még csak nem is cseppentettünk a szemébe. – az utolsó mondatott csak mellékesen jegyezte meg, majdnem inkább csak magának.

-          Legfőképpen Musical-legben szerepel. – mondta csendesen KyuHyun.

-          Akkor lehet azért… Énekel is?

KyuHyun csak bólintott válasz gyanánt.

-          Beállítottunk mindent. – mondta az egyik kamerás.

-          Rendben folytassuk! HaeShin bólints, ha kezdhetjük… - nézet a lányra.

Tíz perc elteltével.

-          Rendben mára ennyi. – csapta össze a tenyerét a rendező. – Holnap fojtatjuk. Mindenkinek köszönöm a munkáját. HaeShin elismerésem, nagyon jó vagy.

A lány épp akkor állt fel. –Köszönöm szépen. – hajolt meg. Pár másodperc múlva az asszisztensével elindult kifele a stúdióból.

 Ahogy haladtak a folyosón az asszisztens csak mondta a magáét. – A rendezőnek be jössz, lehet, több szerepet is kapsz. – találgatott. - … mondjuk megint egy filmben.

-          Tudod, hogy nem érdekel a filmezés. – mondta a lány csendesen.

Bekanyarodtak az öltözők folyosójára, a lány ismerős alakot pillantott meg az öltözők előtt. – JongMin hoznál nekem két pohár teát a büféből? – állt meg és nézet szembe jobb kezével.

JongMin-nek szólított nő csak bólintott, majd se szó se beszéd visszafordult arra ahonnan jöttek.

A lány komótos léptekkel haladt az ismerős fiú felé. Csak a magas sarkújának kopogását lehetett hallani.

A fiú nem nézet rá csak az öltözővel szemközti falat stírölte mintha érdekesebb dolog nem is lenne az épületen belül. Amikor a lány elhaladt mellett már a padlót nézte.

-          Rég láttuk egymást… - mondta Kyuhyun halkan.

A lány kinyitotta az ajtót. – Gyere be! – mondta és előre ment.

KyuHyun megeresztett egy félmosolyt, majd ellökte magát a faltól és követte a fiatal lányt. Maga után be is csukta az ajtót.

-          Meglepet a klipforgatásos felkérés… – mondta a lány a ruhái között matatva, a fiúnak háttal. - …amikor meghallottam a neved szinte gondoltam, hogy benne van a kezed. – mosolyodott el és fiú felé fordult, aki meglepetésére közvetlenül mögötte állt és őt nézte.

-          Látom rád erőltették a parókát. – mondta és gyengéden végig simította a lány arcát.

-          Ehhez a kliphez túl extrém a szőke rövid haj. – bólintott HaeShin és meg markolta a barna parókát és lassan lehúzta fejéről. Szőke haja tiszta kócos volt.

KyuHyun kedves mosoly ült ki az arcára, majd mindkét kezét felhasználva megigazította a rakoncátlan tincseket. A lány lehunyt szemmel tűrte.

-          Biztos, hogy jó ez így nekünk? – kérdezte a lány halkan. – Alig találkozunk, és ha találkozunk is csak titokban.

-          Fél éve titkoljuk. Az asszisztenseden kívül senki nem tudja. – mondta a fiú sóhajtva, és közre fogta kezeivel a lány arcát. Felemelte, hogy a szemébe nézhessen.  – Jobb lenne, ha a paparazik járnának a nyomunkban és interjúkat adnánk minden héten, hogy-hogy áll a kapcsolatunk? – kérdezte kérdőtekintettel.

-          Nem, nem lenne jobb. – bólintott a lány egyetértően.

KyuHyun pármásodpercig nézte a nála egy fejjel kisebb lány gyönyörű barna szemit, majd gyengéden megcsókolta.

HaeShin-t nem lepte meg a fiú cselekedete, vissza is csókolt. Már nagyon hiányzott neki a másik közelsége. Ha arra gondolt, hogy találkozhatnak, egy héten egyszer is, bele remegett a gyomra. Kezét becsúsztatta a fiú nyitott mellénye alá és hozzá simult.

Kyu ajkai elváltak a lányétól.

HaeShin a fiú mellkasához bújt. A kellemes férfi illat mindig elkápráztatta. – Hiányoztál. – mondta a lány végül.

A fiú arcán vigyor terült el. – Te is nekem. – mondta és gyengéden megszorongatta a lányt. Így, hogy keveset találkoztak, legszívesebben el sem engedte volna.

Telefonon is nagyon keveset tudtak beszélni, ha az egyikőjük rá ért, akkor a másik pont nem. Üzenetküldés sem volt megoldás, mert KyuHyun csapattársai nem a diszkréciójukról voltak híresek. Ezzel mind ketten tisztában voltak. A fiúk akaratlanul is kikotyognának dolgokat.

-          Kaptunk egy hónapos pihenőt az ügynökség nyaralójában. – mondta a fiú váratlanul.

A lány felnézet. – Akkor biztos örültök? – mondta és elhúzódott a fiútól, majd elindult az öltöző közepén elhelyezkedő kanapé felé.

-          Mi a baj? – kérdezte a fiú, majd ő is leült amikor a lány.

-          Három hetes koncert turné…most pedig egy hónapra eltűnsz… - mondta lehorgasztott orral. – Gondolhatod mennyire örülök.

-          Eljönnél velem? – kérdezte váratlanul a barna hajú. – Azt hiszem ideje elmondani a fiúknak és a menedzsernek, hogy járunk. Szerintem így mind kettőnknek könnyebb és velem tölthetnéd azt az egy hónapot.

-          Kyu! Nekem is van állásom. – mondta csendesen elgondolkozva.

-          Mért te egy kis pihenőt nem érdemelsz meg? – kérdezte felháborodva, észre se vették, hogy JongMin megérkezett a teával.

-          HaeShin. Ebben a hónapban két Musical fellépésed lesz és egy sajtótájékoztató.  – szólt közbe. – Mindegyik a hónap utolsó hetén. Ha beteget jelentesz két hétre vagy háromra is eltűnhetsz a világ elől. – mondta, majd hozzá tette. – Nem akartam hallgatózni.

-          Hallod! – mutatott előre a fiú. – Akár most is indulhatunk.

A lány elgondolkodott, és úgy nézet egyik személyről a másikra.

-          Nem azt mondtad, hogy hiányzom! – háborodott fel a fiú váratlanul. – itt a lehetőség, hogy velem legyél. – mondta széttárva a kezét.

A lány megadóan sóhajtott. – Rendben van.

KyuHyun örömében szájon csókolta a lányt. – Nem fogod megbánni.

-          Azt én is nagyon jól tudom. – mosolygott a szőke rövid hajú.

Holiday (2)

2. fejezet: Pihenni kell!

A kocsiban nagy csend honolt. Szokatlanul nagy.

Eunhyuk alvást színlelt, néha-néha résnyire nyitotta a szemét, hogy megnézze, mit csinál a mellette ülő. Alig tudta meg állni, hogy el ne mosolyodjon.

Donghae ujjai idegesen kopogtatták az előtte elhelyezkedő anyósülés támláját. Tekintet jobbra balra cikázott, ahogy nézet ki az ablakon, de valójában semmit nem nézet, csak gondolataiba mélyedt.

Váratlanul az „alvó” Oppára nézet. – „Képes ilyenkor aludni!” – háborodott fel és elkezdte tördelni az ujjait. Ahogy ezzel foglalkozott. Lábai vették át a toporzékolás szerepét és fel-le rugóztak. – „Még is mi ütött belé reggel!” – nézet újra Hyukie-re.

-          Donghae mi a bajod? – fordult hátra Shindong komolyan, az anyós ülésről. – Úgy mocorogsz mint egy sajt kukac.

-          Semmi bajom sincs. – mondta védekezően.

-          Akkor ne ficánkolj! Olyan mintha mozgó székben ülnék! – rivallt rá, és visszafordult.

Donghae valamit morgott az orra alatt, majd újra az ablak felé fordult.

Gondolatai nem tudtak elszakadni a reggel történtektől, így hát azt sem vette észre, hogy az autó leparkolt a stúdióval szemben, és rajta kívül már mindenki kiszállt.

Egyszer csak Hyukie fejével találta szembe magát.

Az Oppá lehajolt, hogy szemből is lássa Donghae bamba képét. Legszívesebben felnevetett volna, de inkább komoly arccal intett a fiúnak fejével, hogy jó lenne, ha indulna.

Donghae kinyitotta az autó ajtaját és még ép időben elkapta a bejárati ajtón bemenők párbeszédét.

-          Donghae-nek mégis mi a baja? – kérdezte Shindong Hyukie-től. – Olyan, mint egy holdkoros.

-          Fogalmam sincs. – felelte a kérdezet.

Donghae kisebb szélütést kapott. – „Még, hogy nem tudjam, hogy mi a bajom? Majdnem megfektetett és még csak rám sem néz!” – dühöngött a fiatalabbik.

A klipforgatása sikeres volt, bár Donghae próbálta önmagát adni nagyon nehezen ment neki a dolog.

Egésznap csak pár szót váltott Hyukie-vel, aki semmi jelét nem mutatta annak, hogy érdeklődne fiú hogyléte felől.

Az öltözőben már csak ketten voltak. Hyukie komótosan öltözött. Donghae pedig csendben ült és figyelte.

-          Hyukie…? – próbálkozott a fiatalabbik.

-          Hm…? – hümmögött az Oppá.

-          Reggel…öhm… reggel még is mi volt az-az egész? – kérdezte félszegen lehajtott fejjel.

Hyukie elvigyorodott és úgy nézet le a számára még igen csak kölyök szívvel rendelkező Donghae-re. – „ Sajnálom Donghae én megmutattam mit érzek irántad, ha ennyiből nem esik le akkor addig ne is számíts a válaszomra.” – gondolta magában, majd arca átváltott értetlenségbe és megszólalt hangosan. – Te miről beszélsz?

Donghae felkapta a fejét. Tekintete bele fúródott az idősebbébe. Nem tudta mit is mondjon. Nyelt egy nagyot. – Ah… öhm izé…bocs asszem mostanság nem vagyok magamnál. – nyögte ki végül. Szíve, majd ki ugrott a helyéről, ahogy kiejtette ezeket a szavakat.

-          Jah azt én is észrevettem. – bólintott az Oppá egyetértően, egy kicsit sajnálta az előtte ülő fiút, de meg voltak tervének minden egyes mozzanata, hogy magába bolondítsa. – Tényleg jól jön ez a kis szünet. – állapította meg, majd elindult az öltöző kijárata felé.

Donghae felpattant és utána szólt. – Oppa! Várj meg! – Hyukie úgy torpant meg mintha falba ütközött volna. A gyomra görcsbe rándult az „oppa” szó hallatán.

-          Mit mondtál? – fordult vissza.

-          Hyukie! Várj meg! – felelte az ifjabb.

Eun félre billentette fejét, majd egy grimasszal az arcán halkan dörmögött az orra alatt. – Azt hiszem rám is rám fér a pihenés

Édes szerencse? (7)

7. fejezet: Akció

A filmekben a hős mindig vagány. Tökéletes.

Ha most én főhős vagyok, akkor rám ezek mért nem vonatkoznak?

Válasz: Nem vagyok hős. Azok mindig hősködnek.

***

A szemem kopogott az éhségtől. Nem emlékszem mikor ettem utoljára, de már a halálomon voltam. Úgy fájt a gyomrom, hogy már csillagokat láttam.  A fiúk olyan másfélórája távoztak. Csak reménykedni tudok, hogy alszanak.

Tao szobája vagány volt. Ha most nem akarnék megszökni, akkor még aludnék is az ágyában. Távozásuk után rögtön felmértem a terepet. Felvettem az egyik melegítőjét, ami méretben kisebbnek látszott a többinél, majd egy pólót és egy pulcsit. Úgy néztem ki mint egy anorexiás pitbull. Na jó nem, de a ruhák hatalmasak voltak. Lakni is tudtam volna benne. Pedig Tao se egy nagydarab, de valószínűnek tartom, hogy én vagyok túl kicsi.

A szökés érdekében kellettek a ruhái. Mivel az enyémeket kidobták! Ha haza jutottam postázni fogom XiuMin-nek, hogy adja vissza neki.

Már biztos alszanak. Aludniuk kell! Egy s mást kiderítettem, amíg itt éheztem. Ezek a srácok az EXO banda tagjai, akiknek a koncertjére jegyet nyertem. Amikor erre rájöttem kisebb sokk ért. Nem érdekel a koncert a jegyem úgy sincs már meg. Csak haza akarok menni.

Az ajtóhoz léptem és lekapcsoltam a villanyt majd hallgatóztam. Síri csend volt oda kint. Sajnos nem tudom, hogy-hogy van berendezve ez a lakás, de remélem hamar ki találok. Konyhából lopnom kell ételt. Restelem, hogy így viselkedek, de nincs más választásom. Meghalok éhen!!!

Kinyitottam az ajtót. Nagy örömömre nem nyikorgott. A filmekben általában, amikor a főhős ki akar surranni mindig nyikorog az ajtó.

Körül kémleltem. Sötét van, de mit is reméltem, hogy dicsfényben távozok? ChanMin könyörgöm! Magadat is kiakasztod néha!

Az ablakon bevilágító lámpafények köszönhetően, látni lehetett, a nagyobb tárgyak sziluettjét. Kanapé, kis szekrény , cipős, fogas, és az ajtók. Egy… kettő… három… Tao-é a negyedik. Aham… ezek a szobák. Az a nyitott a konyha és ott a folyosó amin kijuthatok. Yoosh…(rendben)… Akkor GO a konyhába.

Olyan voltam, mint egy macska. Mi tagadás levegőt nem mertem venni nehogy meg halják. Besurrantam a konyhába, egyből ki szúrtam a hűtőt. Kinyitottam. Ennek volt egy kicsi hangja, de nem vészes.

A szemem könnybe lábadt a fénytől. Amikor megláttam egy almát hasam korogni kezdet és összefutott a nyál a számban. ÉHES VAGYOK! Kivettem és, hogy ne legyen egyedül párosítottam egy banánnal.

Kijutok és megeszem. Bólogattam magamnak a sötétben, miután becsuktam a hűtőt. Ahogy visszatértem a nappaliba még mindig csend volt. Levettem egy kabátot a fogasról és belebújtam. Azonnal rájöttem, hogy kié lehet. Az illat mindent elárult.

Nagyot nyeltem, mert eszembe jut mit mondott. – „Jó lenne, ha nem szöknél el…” – kirázott a hideg. Nem, nem maradhatok itt. Ráztam meg a fejem. Már a bejárati ajtó kilincsén volt a kezem, amikor rá döbbentem, hogy nincs rajtam cipő. Visszafordultam. Halkan sóhajtottam. Magamhoz szorítottam a banánt és az almát. Visszaaraszoltam nappaliba. Leemeltem egy cipőt. a gyümölcsöket leraktam magam mellé. Elkezdtem felhúzni. A dolog könnyen ment, hisz vagy nyolc számmal volt nagyobb az én lábamnál.

Ezzel meg is volnánk! Nyugodtam meg. Nyúltam a két gyümölcsért, hogy indulok. Tapogattam, de csak a banán volt meg. Basszus elgurult!! Nem hiszem el! ÁÁÁ!!!

Néztem körbe, de nagyon sötét volt. Térden csúszva kutattam az alma után. Végül bele ütközött a kezem és gurulni kezdet. NEE MÁR!!! Mázlimra pont az ablak által keltett fényben ált meg. Utána másztam.

-          Te mit csinálsz? – hallottam a szórakozott hangot. A hanggal együtt a villany is felkapcsolódott. Felpattantam, és már futottam, is a kijárat felé, de bele ütköztem az ellenség egyik tagjába és seggre érkeztem a nappali parkettájára.

Körbe vettek. Mintha egy szökött rab lennék. Olyan csendes voltam! Nem hiszem el!!

Lehajtott fejjel üldögéltem. Számíthattam volna rá, nem? Nem szólaltak meg, de éreztem, hogy némán kommunikálnak.

A hasam úgy döntött, hogy a csend nem egy megoldás és hangosan korogni kezdet. Oda kaptam a kezem. – Csend… - rivalltam rá testrészemre halkan, de biztos hallották. Arcom éget a szégyentől. Nem csak a korgó hasamra gondolok, hanem hogy elloptam a ruhát és a kaját.

-          Tudod az almát és banánt nem igazán szabadna éjjelre enned. – guggolt le Tao mosolyogva és kezét nyújtotta, hogy segítsen felállni. Elfogadtam, de nem néztem rá. – Jobb ha XiuMin dob össze neked valamit, ami könnyebb étel.

XiuMin egy mosoly keretében a konyhába távozott.

-          Szólhattál volna, hogy kajás vagy. – grimaszolt Kai amikor rá néztem és bele túrt kócos hajába.

Kris zsebre tett kézzel állt. – Nem ütötted meg magad? – kérdezte. Úr isten aggódik miattam!!!

-          Nem. – rebegtem halkan.

Észre se vettem, hogy Tao még mindig fogja a kezem, csak akkor amikor magával húzott a kanapéra. – Tudod, nem akarunk akaratod ellenére itt tartani, de mond meg kérlek éjnek évadján hova akartál menni?

Igaza volt. Ilyenkor semmi nem jár. Se vonat, se busz. Ekkora egy hülyét mint én. Felnyögtem és rá néztem. Sötét szemei kíváncsian csillogtak. Lehűlt arcom újra lángba borult. – Bocsánat.

-          Mért kérsz bocsánatot? – kérdezet vissza szinte nevetve. – Nem csináltál semmit.

-          Elloptam a ruháidat. – préseltem ki a szavakat ajkaimon. – De… de … vissza küldtem volna esküszöm…. vissza akartam küldeni….

A szobában lévők rajtam kívül mind felnevetek.

-          Istenem ez a csaj! – fogta a fejét Kris, majd az égre emelte tekintetét.

-          ChanMin… egyél. – mondta XiuMin és kezembe nyomott egy zsemlét.

Zavartan pislogtam, de nem szóltam semmit. Csak bele haraptam a szendvicsbe. Hasam ujjongott. Miután lenyeltem az első falatot megszólaltam. – Köszönöm szépen.

-          Nincs mit. – vigyorgott ám XiuMin.

-          Hercegnő… Bocs, hogy ezt kell mondanom, de veled alszom ma. – dőlt hátra kényelmesen a kanapén Tao és a többiekre nézet. Egyet értően bólintottak. Én meg, hát hogy is mondjam félre nyeltem.

-          Kh…. öhm… - köhögtem hangosan. – Te… tessék? – rémület fogott el.

-          Nem eszlek meg! – háborodott fel az arcom láttán. Túl sokat tudott róla leolvasni. – Tudod nem lenne jó ha megszöknél az éjszaka. Nem bízunk benned. Ezek után. – felelte kicsit morcosan és az ajtóra mutatott. – Szemmel kell tartani.

-          XiuMin…? - hangom remegett.

-          Sajnálom ChanMin. Taonak igaza van. Nem örülnénk neki, ha kitudódna, hogy egy lány távozott innen az éjszaka közepén. Árt a karrierünknek. Gondolom, már tudod kik vagyunk.

Bólintottam. Válasz gyanánt. – Nem, nem megyek már el… - rebegtem halkan, közben lenyeltem az utolsó falatot is.

Egyikőjüket sem hatotta meg a dolog. Tao megragadta a kezem. – Alvás kis hölgy! – mondta és már húzott is magával.

-          Tao…! – Kris hangja erőteljes volt és félelmetes.

-          Hozzá sem érek… - felelte hátra sem fordulva.

-          Mázlista. – hallottam Kai hangját, amikor az ajtó becsukódott mögöttünk.

És lám már megint itt vagyok. Ismerős szoba. Kattanásra lettem figyelmes. Tao bezárta az ajtót. NA NE!! Furfangos. A kulcsot rá fűzte a nyakláncára.

Ezt a jelentett hápogva néztem végig. – Nem, nem megyek el…

-          Nem bízok semmit a véletlenre. – vigyorgott rám. A térdeim beleremegtek. – Legyen egy jó éjszakánk ChanMin!

Elájultam azt hiszem. Oka, hogy az agyam felrobbant a szívemmel együtt.