2014. október 8., szerda

First date (BEAST – DooJoon)


 Úgy gondolom, amikor egy férfi arra vetemedik, hogy interneten keressen magának párt az elég szánalmas. Ellenzem az internetes ismerkedést, mert ridegnek tartom és érzéketlenek. Neten keresztül nem érezheted, hogy a másik, hogy reagál a mondanivalódra. Idegesítő a tudat, hogy nem látom a szemeit, az arcát, amikor viccelődök. Szóval hülyeségnek tartom.
Mégis úgy adódott, hogy bele keveredtem egy ilyen ismerkedős dologba. Egy kávézóban ülök, és árgusszemekkel bámulom a bejárati ajtót. Randin vagyok… vagyis leszek, ha megjön a kiválasztott hölgy. Mentségemre szolgáljon, hogy az egész egy fogadás gyümölcse.
Kicsit bosszúsan emlékszem vissza.
-          DooJoon fogadjunk, hogy van olyan lány, aki képes interneten is őszintén beszélgetni veled. – motyogta a kólás pohara mögül barátom, majd szájába vette a szívószálat és bele kortyolt italába.
-          Yoseob, hány olyan csajjal chat-teltél, aki őszinte volt veled? – érdeklődtem hitetlenkedve és számhoz emeltem a kávés bögrét, de még nem kortyoltam bele. Vártam a választ.
-          Egyel sem. – grimaszolt, én pedig elégedetten kortyoltam bele kávémban. Persze nem hagyta magát. – Apró dolgokat hallgattak el előlem. Szinte jelentékteleneket. – védte az igazát.
-          Oh… mint például az a nő, akinek két gyereke volt? – kérdeztem és újból kortyoltam a kávémból, de szemem nem vettem le Yoseob arcáról. Imádtam cukkolni és ezt meglehetősen komolyan tudtam művelni.
-          Oké… SooJin más tészta volt. Tíz éves képet töltött fel magáról… és… és  - megsemmisült és zavartan elgondolkodott.

-          Ugye… ugye… hazudott. – mondtam mindent tudóan.
-          Rendben nagy okos fogadjunk, hogy találok neked egy olyan csajt, aki rendes és nem hazudik. – mondta hírtelen.
-          Nem nekem kellene keresnem ilyet? – érdeklődtem szórakozottan. – Ha te keresel, akkor magadnak keresel nem?
-          Lehet chat-en ajánlani egymásnak személyeket. Én keresek egy lányt, aki őszinte. Te pedig megbizonyosodsz róla, hogy igazam volt. Ha nyerek fizetsz nekem egy vacsorát a következő randimra, ha te nyersz kérhetsz bármit. – mondta fellelkesülve.
Látványosan elgondolkodtam. Végül is nem rossz üzlet. Vállat vontam unottan és bólintottam. – Rendben, ahogy akarod. – feleltem. Yoseob sokszor befürdött már a lányok terén. És erről főleg az internetes kapcsolatok tehetnek. Ezért nem is meglepő, hogy a mostani barátnőjét nem a neten hódította meg, hanem udvarolt neki humánus módon.
-          Van egy lány, aki tökéletes lenne neked. Nem olyan rég böngésztem az adatlapját. – mondta hirtelen összedörzsölve a tenyerét és előkapta okos telefonját. – Már beszélgettem vele párszor…  Ő őszinte teremtésnek tűnt.
-          Min tud róla? – kérdeztem hírtelen. Min a mostani barátnője volt.
-          Persze. Min drága tudja, hogy nem csalom meg senkivel. – vigyorgott rám. – Regizned kell a LOVE.COM-ra.
Grimaszoltam és elővettem a telefonom.
-          Nem kellene saját neveddel. – mondta Yoseob szórakozottan. – Legyél DooJunJun.
Csak a szememet tekergettem és kitöltöttem hézagosan DooJunJun adatlapját. Bár én voltam még sem éreztem magaménak a profilt.
Ez volt három hónapja.
Így visszaemlékezve elégé felháborodom magamon, hogy bele mentem. Megcsináltam az adatlapomat, amiben persze sok fontos dolgot nem tüntettem fel. Azért még is csak egyszeri alkalomra akartam használni, nem pedig hosszú távú pár keresésre. És amúgy ez csak egy kísérlet.
Emlékszem az első napon 22 lány írt rám és egy fiú. A hideg kiráz, ha vissza kell emlékeznem. A tipikus bevágódós szöveggel jöttek. Szinte lerítt róluk, hogy mifélék. Párnak visszaírtam csupán kíváncsiságból, hogy mi a céljuk, de aztán általában az ötödik mondatnál már búcsúztam is.
A lány, akivel hamarosan randit fogok eltölteni, Yoseob-bal való fogadásom után két nappal jelölt be, hogy szeretne ismerkedni, de nem írt rám. Így én tettem meg az első lépést, mert túl akartam lenni a fogadáson.
HaeShin kedves volt és visszafogott. Persze ha témán volt, akkor nem lehetett lelőni, de ez szórakoztató volt benne. Soha nem mondott többet annál, mint amennyit hallani akartam. Nem fényezte magát, nem volt kirívó. Három hónapot chat-teltem vele. Mindenki mást letiltottam. Naponta néztem az adatlapját. Volt egy profilképe. Szólíd volt semmi extra.
Ő engem nem láthatott én nem voltam hajlandó feltölteni képet magamról és Yoseob is azt javasolta, hogy mellőzem a profilképet, más különben idő előtt nyolcvan nőt szedek össze. Állítása szerint elég kapós lennék, ha nem lennék olyan finnyás.
Egy hete kértem tőle randevút. Az írásából elég jól kiismertem és mi tagadás, úgy éreztem Yoseob-nak igaza volt ez a lány őszinte. Talán túlságosan. Kezdem félteni a pénztárcám, de talán nem is olyan nagy baj. HaeShin túl szimpatikus volt.
A bárpultnál üldögéltem és még mindig az ajtót néztem. Én tudtam, hogy néz ki, de Ő nem tudta, hogy én hogy nézek ki. Szerettem volna megfigyelni milyen, amikor vár rám. Írtam neki egy SMS-t, hogy lehet késni fogok. Persze ez nem volt igaz csak az akartam, hogy időben jöjjön, hogy amíg vár nézhessem. Tudom kicsit gonosz dolog tőlem, de szeretek játszani az emberekkel, legyen az nő vagy férfi.
Megpillantottam a járdán. Felpillantott a kávézó nevére, hogy biztos, hogy jó helyen van e aztán zavartan körbe nézet. Vett egy nagy levegőt és benyitott.
A kávézó megnyugtató és kellemes légkör uralkodott mindig. Ez volt a kedvenc helyem. Voltak zegzugos részek ahova elvonulhattál olvasni vagy meghitt délutánt tölthettél a pároddal. Amikor mondtam neki, hol találkozunk megemlítettem, hogy szeretném, ha a hátsó részben foglaljon helyett, hogy megtaláljam.
Zavartan körbe pislogott. Velem együtt kilenc vendég volt a kávézóban. Kereset tekintetével bár nem tudta kit is kell. Én úgy csináltam mintha az újság ami előttem volt a világ legérdekesebb olvasmánya lenne, pedig a valóság az volt, hogy kicsit sem érdekelt a tartalma. Fel-felpillantottam HaeShin-re. Szórakozottá vált a hangulatom.
Még egyszer körbe nézet, majd elindult a kávézó csendesebb felébe. Egy pincér követte.
-          Esetleg tudok segíteni? – kérdezte a pincér udvariasan.
-          Egy csésze zöldteát legyen szíves. – hadarta zavartan.
Végig mértem megjelenését. Rövid haja volt. Őszintén kicsit szokatlan a mai lányoktól, hogy rövid hajjal mászkálnak. Szemüveges volt. Jól állt neki. Egy szürke szövetnadrágot viselt egy hozzá illő barack színű blúzzal. Egy telitalpú fűzős cipőt vett fel az öltözékéhez. Kicsit meglepett vele, mert őt inkább lapos talpúban tudtam volna elképzelni. Összességében laza volt, de elegáns.
Újra körbe tekintett. Mielőtt rám pillantott volna félre néztem. Számhoz emeltem a poharat és bele kortyoltam. – „Csak öt perc és oda sétálok.” – mondtam magamban és poharam mögül rá pillantottam.
Keze az asztalon pihent és hangtalanul dobogott vele. Aztán bal kezével hajába túrt és elkezdte tekergetni a nyakánál incselkedő hajfürtöket. Elmosolyodtam a jeleneten. Látszott rajta, hogy izgatott és ideges. Rápillantott telefonjára. Én pedig a karórámra. Igen már késésben vagyok.
Erőt vettem magamon és felálltam. Felé fordultam és lassan elkezdtem sétálni. Azonnal felkapta a fejét, hisz eléggé feltűnő volt, ha valaki nagyobb távot tett meg a kávézóban, mint a pincér.
Amikor az asztalhoz értem felnézet rám értetlen pislogással. Talán azon gondolkodott, hogy ha hozzá szólok, hogyan küldjön el. Elmosolyodtam.
Meglepetésemre hófehér arca kipirosodott. – „Azért ennyire nem vagyok jóképű.” – bosszankodtam magamban.
-          Igen? – remegett a hangja kicsit. Mosolyom nem hervadt le.
-          Shin, ha nem tévedek? – a chat nevén szólítottam meg. Úgy gondoltam ez még is csak találóbb, így hirtelen, bár az igazi nevét is tudtam. Mivel tovább pislogott értetlenül, máshogy tettem fel kérdésem. – Kim HaeShin ugye bár?
-          Igen. – rebegte el a várva várt választ.
-          Oh remek kicsit aggódtam, hogy talán mégsem jegyeztem meg az arcod. – hogy kicsit megnyugtassam lelki világát természetesre vettem a figurát. – Szabad csatlakoznom? – mutattam a vele szemközti székre.
Habozás nélkül bólintott. Amíg helyet foglaltam lopva figyeltem. Az asztal bámulta és bal kezével piszkálni kezdte a nyakánál lógó rövid hajtincseket.
Közben a pincér is meghozta a zöld teát, amit amint az asztalra került már fel is vett és bele kortyolt. Forró volt. Honnan tudom? Azzal a lendülettel, hogy az ajkaihoz ért már fel is szisszentet és lerakta. Ajkaihoz emelte kezét és simogatta a sajgó tagot. Nyeltem egy nagyot és akaratlanul mosolyra húztam szám.
-          Hadd lássam! – mondtam és jobb kezemmel átnyúltam az asztal fölött megérintettem állát, hogy jobban lássam ajkait. Összeszorította. – Nem vészes, de legközelebb óvatosabban. – javasoltam.
-          Te… - csúszott ki a száján, amikor elhúztam a kezem. – Te vagy DooJunJun? – kíváncsiság hallatszott ki a hangjából.
-          Maradjunk a DooJoon-nál. – kacsintottam rá. – Az menőbb.

Elmosolyodott, majd kicsit bátortalanul feltette a kérdést, ami jelenleg foglalkoztatta. – Azt írtad késel. Végig itt voltál… és…
Szavába vágtam. – Szeretem megfigyelni az emberek. Úgy gondoltam érdekes lenne megnézi, hogy érkezel meg és vársz rám.
Tekintette átváltott bosszússá. – Nem szeretem, ha rászednek. – nézet rám szigorúan, de aranyos volt még így is. Felemelte poharát és fújni kezdte a forró teát. A pohár mögül kémlelt rezzenéstelen tekintettel. Elemzett. Ez egy kicsit furcsa volt, nem szoktam, hozzá, hogy én vagyok az alany.
-          Nem változok át csúf békává, ha ez jár a fejedben. – feleltem, majd intettem a pincérnek, hogy hozzon nekem is egy kis teát.
Alsó ajkába harapott, majd lebiggyesztette. – Valahogy máshogy képzeltelek el. – vallotta be őszintén.
-          Azt gondoltad, hogy egy szemüveges otaku vagyok, nem de? – mi tagadás sokat beszélgettünk mangákról és egyéb nyalánkságokról, de nem mondanám, hogy otaku vagyok.
-          Igen, ahogy mondod. – bólintott egy nagyot és letette a poharat. Áthatóan nézet rám szemüvege mögül. – Tudod az ismerkedős portálokon 85%-ban otaku vagy kocka felhasználok ismerkednek. És ezek 80% nem vállalja az arcát. Így élt a gyanú bennem, hogy talán te is az vagy.
-          Tudod ezzel az arccal túl egyszerű lenne az ismerkedés. – mondtam beképzelten. Persze kicsit sem gondoltam komolyan, de vette a lapot.
-          Oh igen? Ne haragudj meg, de láttam már szebb férfi egyedet nálad. – kuncogott.
-          Tévében? – lecsaptam a labdát. Csak mosolyogott és bele kortyolt hűlni látszó teájába állta a tekintetem. Felbátorodott és ez tetszet.
Egy pillanatra elgondolkodtam. Jobb, ha most az elején tisztázom a fogadásom, amit Yoseob-bal kötettem, ne hogy később félreértés legyen belőle. Három hónap ismeretség ide vagy oda nekem kell ez a lány.
-          Mielőtt erősebben kezdenék udvarolni, szeretnék valamit elmondani…
-          Egy kicsit gyakorolnod kell udvarlást, mert egyelőre nem hatottál meg vele… de hadd halljam mióta nem vagy nős? – oh feléledt a chat-es szemtelensége, amit szintén tudtam értékelni.
-          A haverommal fogadtunk. Állítása szerint vannak olyan chat-telők, aki őszinték. Én kételkedtem benne és mondta, hogy teszteljelek téged. – zavartan borzoltam fel a hajamat a tarkómnál. – Mint látod úgy tettem. Lehet, hogy füllentettél nekem párszor nem tudom és hogy őszinte legyek nem is érdekel. A három hónap alatt megkedveltelek és ezért is hívtalak el randira. – mosolyogtam rá.
Arcába szökött a vér és beleharapott alsó ajkába. Nyelt egyet és komolyan nézet a teájára, majd rám nem pillantva megszólalt. – Az-az igazság, hogy valamiben hazudtam neked. – mondta és a szemembe nézet. – Én… - hatásszünetet tartott. – én… nem vagyok 174 cm csak 172. – amikor befejezte felnevetett. – Látnod kellett volna a várakozó arcod. – kuncogott tovább.
Elmosolyodtam. – Tudod nagyon fontos a magasság. Most csalódtam benned, hogy ilyen fontos dologban megtévesztettél.
Szája elé emelte kezét és csak kuncogott. Az a nap úgy gondolom mindkettőnk számára fantasztikus első randi volt.
A fogadást Yoseob elvesztette, mert HaeShin füllentett, de én mégis fizettem neki és a barátnőjének egy vacsorát. Hálám jeléül, hogy megismerhettem a barátnőmet. Bár pár hetet küzdenem kellett, hogy azt mondja: „Leszek a barátnőd.” de megérte a fáradtságot.


A nagy szünet vége

Sziasztok! Húha hát nagy kávészünetre mentem. 

Bocsánat, hogy nem volt életjel a blogon. Sok sok minden történt a nyáron és időm nem volt írni, de ha minden igaz vissza tértem. Nem mondom azt, hogy újult erővel, de a lényeg, hogy vissza tértem :) :D 

Bár lehet sok olvasót veszítettem ebben a pár hónapba, de igyekszem mindent vissza szerezni. :) (két perc és érkezik egy kis ONESHOT)

Harcra fel!!!!

2014. június 10., kedd

Summer I. First kiss (SHINee - Taemin)




A nyár a szabadságról, a melegről, a haverokról, és a bulikról szól, addig, amíg nem leszel te is dolgozó ember. Persze vannak olyan napok, amikor egy dolgozó ember is szabadságra mehet, vagy éppen csak pihenhet pár napot a nyári hőségben.
Olyan harmincöt fok lehet. A nap úgy éget, mintha grillsütőben lennék. Csak az árnyékban lehet tisztességesen kibírni ezt a fullasztó meleget.
Nagyot sóhajtottam a kanapén, amin már egy órája fekszek teljesen lehetetlen, szinte már haldokló pózban. A nyelvem már lógott, mint a kutyáknak. Nyögtem egy nagyot és balra pillantottam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki verejtékébe fog bele fulladni. Pár méterre a fotelben ülő ismerősöm hasonló állapotban volt, mint én azzal a különbséggel, hogy Ő próbált tenni a meleg ellen. Legyezte magát egy újság papírral, amatőr módszer, de a célnak megfelelt. Sötétbarna hajába bele-bele túrt, hogy ne ragadjon a homlokára.
Jobbra tekintettem a másik kanapéra. Két szőke üldögélt olyan ártatlanul, mint talán még soha életükben. Megértem nyugodtságukat, hisz ha csak egy mozdulatot is tesz az ember ebben a forróságban, legalább egy deci folyadékot veszít, ha nem többet.
-          Hol a fenébe van már ilyen sokáig, csak meg kell kérdezni, hogy lemehetünk e a strandra… - szólalt meg a hozzám közelebb ülő szőke. Megborzongtam, de nem a hidegtől, hanem a melegtől, ha ilyen egyáltalán lehetséges. – Jinki… gyere már! – ordított fel szenvedően, majd előre dőlt belemarkolt az asztalon lévő gyümölcsös jégkockás tálba és egy hideg alma szeletet tuszkolt a szájába. Közben a kezében maradt jégkockát nézegette. Oldalra pillantotta a mellette ülőre, aki éppen pihentette szemeit. Fedetlen mellkasa csábítóan hatott a jégkockának, mert azonnal ott kötött ki rajta, persze kicsi segítséggel.
A molesztált olyan magas hangon adta tudtunkra, hogy nem volt ínyéra a csíny, hogy kis híján megsüketültem. – JongHyun te állat!! Tudod, milyen hideg?! – visított a másikra.
-          Kibum ilyen melegben meg sem kellett volna érezned. – nevette fel a szidalmazott.
Nyögtem és fordultam egyet a kanapén, majd találkozott a tekintettem a legyezgetővel, aki gyengéden megsuhintatott a célszerszámát felém, amitől fél másodpercig azt hihette a bőröm, hogy hűlt a levegő. – Minho azt többször is csinálhatnád. – vigyorogtam rá jótevőmre.
Minho nyújtózkodott egy nagyot, majd lenyúlt fotel mellé és felvette egy törölközőt. – Tessék Haldokló! – mondta és felém dobta a törölközőt, melynek hűvös érintése volt.
-          Isten király vagy! – hálálkodtam, majd mellkasomra terítettem a hűvös ruhát. – Tényleg haldoklani fogok, ha még holnap is dolgoznunk kell ilyen kánikulámban. – buktak ki belőlem a panaszos szavak.
Halottam, hogy a hátam mögött csukódik az ajtó, majd léptek közelednek a társaságunk felé. – Jinki végre! – Kibum hangja rimánkodó volt, ahogy meglátta hőn szeretett vezérünket. Persze csak akkor szerette, ha jó hírekkel tért vissza.
Onew végig nézett a társaságon, kigombolta ingjét, majd nagy huppanással mellettem landolt a kanapén. Vett egy nagy levegőt, majd csendesen kifújta.
-          Kibököd végre? – kérdezte Ommá türelmetlenül. Ránéztem, de igazából nem is figyelt drága vezetőnkre, csak játszott azzal a jég darabbal amit JongHyun dobott a mellkasára.  Hagyta, hogy elolvadjon és végig folyjon felsőtestén. Érzéki volt az már biztos. Egy Key rajongó már pusztán a látványtól is orgazmust kapott volna. A gondolat mosolyt csalt az arcomra.
-          Mi olyan vicces Minnie? – kérdezte Ommá bosszúsan, amikor találkozott a tekintetünk.
-          Ne hívj így! Olyan lekicsinylő! – mondtam és szerintem igazam is volt.
JongHyu-t nem igazán izgatták a gondjaink, így rögtön Onew-hoz fordult. – Mint mondtak? Strandolhatunk ma?
Jinki szomorúan nézett ránk. – Van egy rossz hírem… - megrázta a fejét fájó lassúsággal, mely be kell, hogy valljam idegesítő volt, már csak azért is, mert húzta a vallomást. – Az a helyzet, hogy csak holnaptól kaptunk egy hetes szabadságot. Ma még nem hagyhatjuk el a szállodát.
-          Ez egy igazán rossz hír. – vigyorgott Minho, majd Onew-ról rám nézett, majd JongHyura, végül Key-re. – Holnap strandolás fiúk. – mosolygott kajánul.
-          Víz, jégkrém… és… - kezdett bele JongHyun, de egyszerre fejeztük be.
-          Bikinis csajok! – összenevettünk.
Őszintén annyira nem érdekeltek a csajok csak, hogy lehűtsem magam végre a tenger hűs vizében, de nem utasítom el annak lehetőségét sem, hogy megnézzek pár női testrészt. Ez férfiúi kötelességeim egyikéi közé tartozik. Nyeltem egy nagyot a gondolatra.
-          Oh, drága a kicsi Maknae-énk, ideje lenne beiktatni egy első csókot ebben a kis nyári szünetünkbe. Nem gondolod? – mondta Omma vigyorral az arcán.
-          Nem fogok smárolni veled, ha erre célzol? – grimaszoltam, de zavarba hozott. Igaza volt még nem csókolóztam. A SHINee tagok közül már mindenkinek volt valakije. Én kakukktojás voltam e téren.
-          Ugyan Minnie tudod, hogy értem. – öltötte ki a nyelvét Key játékosan. – De fel is áldozhatom magam a szentcél érdekében. – gondolkodott el látványosan saját ötletén. – Eddig jó visszajelzéseim voltak.
-          Kösz nem! Ezért ne áldozd fel magad, nem éri meg. – mentem bele a játékába és leintettem kezemmel ötletét. – Megoldom, de nem akarom sürgetni a dolgot, ha nem gond?
-          Istenem, de kis cuki vagy! – tett rá még egy lapáttal, mézes mázas hangon Ommá.
Többiek jól múlattak Key ferdehajlamáról szóló előadásán. Jó!! Szerintem is vicces volt csak most nem tudtam teljesen rá koncentrálni. Szöget ütött a fejemben ez az „Első csók” kérdés és egy kicsit piszkálta a csőröm, mert mi tagadás férfi vagyok és én is ki akarom próbálni.
-          Key ne piszkáld Taemin-t… - mondta Minho. Ő legalább nem ugrat soha.
-          Csak azt akarom, amit minden anya. – felelte egy drámai mutogatással. – Hogy a fiam férfivá érjen. – már majdnem könnyeket ejtett.
-          Ezt inkább az apák várják. – rázta meg a fejét Onew egy vigyor mellett.
Mi tagadás elemében volt mindenki. Hát nem is meglepő, holnaptól teljes egy hétig szabadok vagyunk.
-          Hyung? – néztem Onew-ra. – Tényleg nem mehetünk ma ki? – érdeklődtem némi bosszúsággal a hangomban.
Rám nézett és mind egy kis gyereknek összeborzolta világos barna hajam. – A szálloda udvar még megengedett hely. – mosolygott.
Bólintottam.

***

Besötétedett és sokkal hűvösebb is lett a levegő, mint délután. Felfrissültem. A szálloda kertjében sétálok egy Welsh Corgi fajtájú kutyával. Úgy félórája csapódott mellém és úgy gondolta én vagyok a legmegfelelőbb társaság számára. Az első öt percben még morgott rám. Az volt találkozásunk sorsdöntő öt perce. Azóta mindenhova követ. Azt hiszem komolyra fog fordulni a dolog, ha eltelik még egy fél óra. Szemei tengerkékek voltak, bundája kész talány. Olyan színkombináció, amit nehezen tudnék elmagyarázni, főleg, hogy nem értek a kutyákhoz.

Sóhajtottam és leültem egy sötétbe burkolódzó padba. Kékszem felugrott mellém és fejét a lábamra fektette. Elkezdtem simogatni.
Olyan csendes volt minden, hogy ha akartam sem tudtam, volna nem meghallani a kiabálást, ami alig harminc méterről szólt tőlem.
-          Moon merre vagy! – aggódó női hang volt. – Még mindig meg vagy sértődve? Azaz uszkár nem neked való! Gyere elő! – hallatszott a kedves noszogató hang egyre közelebbről.
Lenéztem Kékszemre. Fejét a hangirányába fordította. Tekintete izgatottá vált. – Moon? – súgtam halkan mire a kutya értelmes tekintettel rám nézett. – Egy uszkárral akartál kavarni? – kérdeztem, mint aki régi cimborája a kutyának. Rám morgott. – Uszkárok beképzeltek. – adtam neki tanácsot.
Aztán váratlanul a női hang pár méterről szólalt meg.
-          Moon! – félelem csengett a hangjában és igaza is volt, mert erre már nem világítottak el a kerti lámpák.
Felálltam ölemben a kutyával és megkerültem a padot eltakaró bokrot. – Azt hiszem, őt keresed. – feleltem csendes, hogy ne hozzam rá a frászt. Hát mi tagadás nem sikerült. Rémülten bámult rám. Haja sötét barna volt és úgy derekáig ért. Sovány modell alkatú. Arca csodaszép. Idegesen nyeltem. – Tessék. – nyújtottam felé az ebet.
-          Moon! – azonnal eltűnt a félelem szeméből és már csak a kutyát látta, nem is nézet rám, de nem is zavart hisz elégé zavarban voltam így is. – Te átok fajzat! Tudod, mennyire aggódtam? – bosszankodott és szeretetteljesen beleborzolt a kutya szőrébe. - Köszönöm, hogy meg találtad! – hálálkodott és felnézet rám. Meglepődött. Vagy azért mert tudta ki vagyok vagy azért mert, az előbb még félelmetesebb voltam, bár az utóbit kétlem. – Ne haragudj, de az előbb nagyon rémisztő voltál, ahogy kiléptél. – nem tudja, ki vagyok? Ilyet is csak egyszer él meg az ember fia.
-          Semmi gond. – vontam vállat. – Szóval Moon-nak hívják. - simogattam meg a fejét Kékszemnek, aki úgy látszik elég jól érezte magát gazdája karjaiba.
-          Igen és elég önfejű. – zavarban volt egy kicsit. Remegett a hangja, ahogy beszélt.
-          Az uszkár tényleg nem az ő esete. – mosolyogtam kedvesen.
-          Hallottad? – arcába szökött a vér legalább is, amit a kevés fénytől láttam az-az, hogy sötétebb lett az arc színe.
-          Igen. Aranyos volt. – bókoltam, de azt hiszem nem kellett volna, mert már fel se nézet rám, csak tovább vörösödött az arca.
A szívem hatalmasat dobbant, ahogy néztem zavart arcát. Vágyat éreztem, hogy lássam a szemeit. Így gondolkodás nélkül érintettem meg állát és emeltem fel fejét, hogy rám nézzen. Csillogtak a szemei, mint a gyémánt. Nyeltem egy nagyot és rápillantottam ajkaira. Aztán a többi jött magától. Ajkaimat az övéhez érintettem, de hamar tudatomra ébredtem és idegesen elrántottam a fejem. – Ne haragudj! – mondtam hadarva és égő arccal arrébb léptem, majd egy pillantást vetettem arcára, ami teljesen le fagyot. Csak nézet nagy szemekkel előre. – Vigyáz magadra! Jó éjszakát. – azzal ott is hagytam.
Fogalmam sincs, hogy értem a szobámba, de az biztos, hogy nagy döbbenetet okozhattam a többieknek, mert dörömbölni kezdtek az ajtómon.
-          Taemin jól vagy?! – kérdezte Minho idegesen. – Úgy jöttél be, mint aki szellemet látott. – hát, ha még azt láttam volna.
Szívem vadul dübörgött a helyén mind valami rossz dob, amit egy gyerek üt tiszta erővel. Vettem egy nagy levegőt és kinyitottam az ajtóm.
Mind a négyen aggódva álltak az ajtóm előtt. – Megcsókoltam egy vadidegen lányt. – mondtam el a színtiszta igazságot.
Tátott szájjal álltak előttem.
Az ember azt hinné, hogy felháborodnak rajta, de nem a Shinee tagjai nem ilyenek. Egy emberként lelkesedtek fel a dolgon. Key az egekig magasztalt, de amikor megtudta, hogy csak egy szájra puszit vétettem a lány ellen. Szánalmasnak nevezet és azt mondta kitagad a családból. A többieket ez a kis apróság nem lombozta le.
-          A kicsi Taemin, majdnem felnőtt. – JongHyun áll könnyeket törölgetett a szeméről.
Onew és Minho csak mosolyogtak rajtam.
Éjfélig meséltek nekem saját élményeikről és első csókjaikról, míg Onew estét nem csapot. Egy kicsit csajos zsúrnak éreztem a dolgot, de mi már csak ilyenek vagyunk. Testvérek, akik mindent megosztanak a másikkal.

folyt. köv.

2014. május 11., vasárnap

Édes szerencse? (15)



15. fejezet: Három vicc
Idióta, idióta, iiiii-diiiióóóóta!!! Én egy idióta vagyok! De a legrosszabbik fajtából. Még is, hogy mehettem bele ebbe a számomra teljesen lehetetlen feladatba??!!! Jah, hát nem is kell olyan sokat gondolkoznom, hogy eszembe jusson. Magamban csak hisztizni és sírni tudok. Mért kellett igent mondanom erre a hülyeségre!!
Égeti a bőröm a reflektor. Melegem van. A fényektől már alig látok rendesen. Túl rövid a szoknya és ha ennél erősebre kapcsolják a ventilátort lefújja rólam az a maroknyi ruhát, amit rám adtak. Mindenki engem néz! És mindenki személyeskedik!
-          Min fordítsd egy kicsit balra a fejed… – úgy tettem, ahogy mondták. - igen, igen pont jó.
NEM ERRŐL VOLT SZÓ!!! Úgy emlékszem, hogy csak öltöztetőként kell tengetem a napomat.
Mi történ? Mi történ?!!! Az a megátalkodott Kris az oka mindennek. Na, jó igazából mind a tizenkét törpe éljenzett meg, helyeselt erre a hülye ötletre.
Az a helyzet, hogy a kegyetlen világba születtem. Egyáltalán nem nézi az érdekeimet a jó Isten!
Kellett egy lány, aki pózol ezekkel az…. Őőőrülten szívdöglesztően kinéző mocskos gazemberekkel. Ááááá! Persze ki az egyetlen közelben lévő hölgy!!! Hát persze, hogy én! Nemet kellett volna mondanom, de… de…
Úgy félórával ezelőtt. „- ChanMin rajtad múlik a fotózás sikere… kérlek, kérlek segíts nekünk. Ments meg minket. – ChanYeol úgy nézet rám mintha a világot kellene megmentenem, de nem Ő volt az egyetlen, aki ilyen arccal nézet rám. Egy széken ültem az öltözőjükben. Lehunytam a szemem, hogy ne tudják befolyásolni a döntésem. De mondhatom, hogy ez nem volt akadály. Valahogy a tudatomba is be tudtak férkőzni. Ezért azonnal kinyitottam a szemem. Luhan guggolt előttem. Mindenki meglepetten nézet ránk. Mit vétettem? Nagy boci szemekkel bámult. Furcsa nem jöttem zavarba… talán azért mert fiatalnak néz ki. Nyeltem egy nagyot. Mi lehet a baja?
Félre billentette a fejét, mint egy kis kutya. – ChanMin szép vagy… csak mosolyognod kell és a fotós menten elájul… – tekintette végig az enyémbe fúródott. Ha most nem ájulok el rögtön… igent fogok neki mondani. Te jó ég! Ne nézz így rám!!! – Kérlek vállald el a kedvünkért. – oh istenem, hogy lehet valaki ennyire aranyos. Valaki engedje, hogy megüssem Őt vagy magam, mert menten elolvadok.
Nagyot nyeltem és kimondtam az a szót, aminek épp az ellenkezőjére gondoltam. – Rendben.”
Erre ki tudott volna nemet mondani? Ugye, hogy ugye… ezek a mocskos férfiak állandóan befolyásolnak minket nőket. 

Egy magazinfotózás. Annyira zavarban vagyok, hogy már azt sem tudom, hogy mi a témája. A fotósorozatnak én vagyok az egyedüli állandó női tagja. A fiúkat csapatokra osztották. Van, hogy csak egyikőjük mellett kell állnom, ülnöm, mosolyognom meg minden szép dolgot csinálnom. Hát mi tagadás ez sem könnyíti meg a dolgom.
Képzeljetek el egy helyes pasit és szorozzátok be tizenkettővel. Oké ez így furcsán hangzik. Inkább képzeljetek el tizenkettő túlságosan is dögös csávót. Mindegyikben van valami ami mellett az ember nem tud csak úgy félre pillantani. Az meg pláne nem segít rajtam, hogy komolytalanok és végig szórakozzák az egészet. Egy kicsit olyan, mint egy dorama sztorija a szerencsétlen kétbalkezes lány  bele keveredik egy olyan világba amit nem tud megérteni és nem ismer… istenemre mondom a következő biztos az lesz , hogy bele szeretek valami helyes suhancba a 10 nap alatt Ő megkéri a kezem és boldogan élünk míg meg nem halunk. NE MÁR ez olyan abszurd!
-          ChanMin mosolyogj! – a fotós eléggé megdolgoztatja az idegeimet. Egyedül ültem egy bárpultnál, ami a fotózás céljából épült fel a stúdióban.
Igazából nagyon kényelmetlen nekem ez az egész helyzet és teljesen le vagyok lelkileg, agyilag terhelve. Mint oly sokszor említettem nem bírom a tömeget. Csodálom, hogy ilyen jól bírtam ezt a fél órát. Talán az segít most érzékeimnek, hogy próbálok a feladatnak megfelelni.
Mosolyogjak? Könnyű azt mondani! Halkan sóhajtottam felemeltem a fejem és megrángattam arcizmaimat, ami kívülről úgy nézhetett ki mintha valami piszkálná az orromat és e miatt rángatózik az arcom.
Úgy vettem észre a fotós nem elégedett a teljesítményemmel, mert oldalra pillantott az engemet bámuló fiúkra. Mert az ilyen jelenetnél nem maradhat el a nézőközönség! Legszívesebben tekergetném a szemem, ilyen helyzetekben.
ChanYeol váratlanul kihúzta magát és úgy nézett a többiekre, mint aki egy nagyon nehéz feladatra készül. Amikor a fotósra nézet, mintha csak azt mondaná. – „Megoldom, főnök csak adj két percet.”
-          Srácok két perc pihenő! – tudok én gondolatban olvasni, ha kell. Az emberek nem igazán moccantak meg a kijelentésre a fotós sem tette le a gépet csak hagyta, hogy a nyakában lógjon.
Drága öcsémnek fogadott nagyra nőt kölyök hozott magával egy széket és leült mellém. Értetlenül bámultam rá.
-          Most jól figyelj rám Noona! – mondta olyan komolyan, hogy majdnem megrémültem tőle. – Most mesélek neked három viccet. Az a feladatod, hogy maradj komoly! Egy mosoly sem jelenhet meg az arcodon. És csak engem nézhetsz. Megértetted?
Nem tudtam mire vélni a dolgot, de bólintottam. Ebben a helyzetben amúgy sem voltam vicces kedvemben. Szóval, még ha célja is volt ezzel az akcióval nem hiszem, hogy hatással lenne rám.
Váratlanul megfogta a kezem. – Kezdem. – teljesen komoly volt.

Első:
A biológia tanárnő kérdezi a tanulókat:
- Na gyerekek, ki tudja, hogy melyik állat adja a tejet?
Megszólal az egyik kópé:
- A konyhás néni!

ChanYeol beleélte magát a viccbe én még nem láttam ilyet soha. Nem volt hosszú, de olyan átéléssel mesélte, hogy, ha nem vettem volna a komolyan a feladatomat az elsőnél mosolyt csalt volna az arcomra. Páran kuncogtak a háttérben.

Második:
Nyuszika nagyon sokat ivott, és részegen sétálgat az erdőben, mikor találkozik a rókával:
- Szia vöröske! – ChanYeol rám kacsintott ennél a mondatnál.
- Te engem csak ne vöröskézz le!
- Jó, akkor akár le is rókázhatlak.

Összeszorítottam a számat. Majdnem elmosolyodtam rajta. A hátam mögött már többen kuncogtak és nevettek, de ChanYeol véresen komoly maradt.

Harmadik:
Két bagoly ül a fán.
Megszólal az egyik: - hu.
Mire a másik:
- Anyádat ijesztgesd!!

Többen már nem fogták vissza nevetést. Arcizmai fájtak a mosoly és a visszatartott nevetés miatt. Igaz nem voltak hatalmas poénok, de valami oknál fogva nevetnem kellett.
-          Most már mosolyoghatsz Noona. – vigyorgott rám. Nem kellett kétszer mondania az ajkaim akaratom ellenére vigyora húzódott, de még a feszültség a gyomromban és az agyamban is alább hagyott.
-          Fantasztikus vagy ChanYeol! – kapta a dicséretet a fotóstól.
-          Ez csak egyszerű fordított pszichológia, ha azt mondom, hogy ne csinálj valamit annál inkább is megcsinálod. – vigyorgott és székestől távozott mellőlem. – Noona ügyes vagy. Nem sokan bírják ki az utolsó viccig.  – fordult vissza és küldött egy jól ismert száz wattos vigyort felém.
Én pedig csak mosolyogtam. Úr isten nem tudom abba a hagyni. Az a helyzet, hogy az agyam újra ismétli a vicceket, meg azt , hogy mások nevetnek rajta és nem tudok komoly arcot vágni. Ez nagyon rossz. Na, jó annyira azért még se. :P
A fotós megállás nélkül kattintgatott. Volt, hogy pár fiút mellém küldött és velük fotózott le, de volt, hogy az egész EXO-val pózoltam. Nekik nem kellett mondani mit csináljanak mintha csak maguktól tudták volna, hova rakja a kezét, merre nézzen.
Úgy tízperc elteltével ChanYeol varázslata elmúlt és újra tudtak komoly képeket csinálni rólam. Új smink került rám sokkal erősebb és sötétebb. Új ruhát is kaptam fekete estélyit. Mellben takart, de combom középnél megint csak elfogyott. A felfázáshoz legalkalmasabb ruha darab, de be kell valljam tetszett.
Beállítottak a megfelelő pozícióba. – Kris mutass nekünk egy vagány maffiózó stílust. – adták ki a feladatott a Hercegnek és mi tagadás ez a megnevezés sokkal jobban illet hozzá, mint az én fantázia neveim.
Várjunk csak! Ha Ő maffiózót játszik akkor én minek álok itt? Oh válasz hamar megjött.
Kirs mellém állt az ál-bárpultnál, majd megragadta a karom neki döntött, mint egy rongybabát, majd kezét kitámasztotta két oldalamon olyan derék tájnál. Riadtan néztem fel rá. 

Mint kiderült pont ilyen képre vágyott a drága fotográfusunk.
Lehelete csiklandozta az arcom. Bár nem rám nézet, hanem a kamerába még is úgy éreztem mintha engem látna csak. Nyeltem egy nagyot. Szívem vadul dobogott a helyén.
-          Oké Kris isten király vagy! Tao kérek egy szerelmes srácot Min mellé.
Lábaim megremegtek a kattintgatós pajtás szavaira, ha nem kapaszkodok meg az asztalban menten összecsuklanak. Oh ne már erre fel kell készülnöm! Mért kell bele dobni a mély vízbe?
Döbbenetemből akkor tértem magamhoz amikor Tao megszólított.
-          Szabad? – kérdezte, bár nem tudtam mire gondol, de automatikusan bólintottam.
Mögém lépet és gyengéden átölelt hátulról. Fejét vállam fölött pihentette. Keze óvatosan pihent hasamon. Oldalra fordította fejét és ajkai hozzáértek fülemhez. Testemet áramütésként érintette az érintés. Én teljes átéléssel adtam a megdermedt, lesokkolt csajt. Kicsit sem volt szerelmes pillanat, de ez nem csak nekem tűnt fel.
-          Tao fiam ez inkább erotikus mintsem szerelmes és Min is mindjárt a padlón köt ki reszketve, ha még egyszer hozzá érsz. – kuncogott a paparazzink.
Oh, de vicces mondhatom!
-          Bocsánat. – mosolygott Tao a beszólásra, majd váratlanul elém állt megragadta az arcom és felemelte fejem, hogy a szemébe nézzek.
Azok a csodálatos fekete szemek Jézusom!! Engem néznek! Mindenem éget. Lábujjhegyemtől fejem búbjáig felfórosodtam. Félre pillantottam, mert lehet a földről kapartak volna fel, ha tovább nézek szemeibe.

-          Ez az Min olyan mintha zavarba lennél… Remek srácok! Tökéletes! – a dicséretekre még jobban zavarba jöttem, hisz csak önmagam adtam. Már szabadultam volna, de Tao nagyon jól érezte magát a jelenlegi helyzetünkben, mert nem akart engedni. – Rendben. Váltás! – kaptuk meg a végszót. Tao elengedet.
Komolyan nem kaptam levegőt. Olyan volt mintha ha 3 percig vissza tartottam volna. kezem lábam remeget az izgalomtól. OOooohhh de kiakasztó ez a dolog. Gyomrom remeg, mint a kocsonya.
A továbbiakban hál’isten nem kellett több intim jelenetet eljátszanom senkivel, bár mindegyik fiúval volt egy közös fotóm, de egyik sem volt ilyen extrém. Komolyan a vérmérsékletem ezt egyáltalán nem bírja, sőt semennyire sem.
Mellesleg ez a délután nagyon lassan telt. Este hét óra volt, amikor a fiúkkal a SM központ aulájában búcsúzkodtunk.
Én teljes menetfelszerelésben álltam. Maszk, sapka és még a napszemüveget is felvettem pedig oda kint már sötét volt.
Kilenckor kezdődött egy kis koncertjük. Szerettem volna maradni. Meg, anno amíg el nem lopták mindenem volt egy jegyem is, de XiuMin azt mondta, hogy jobb lenne, ha a nagy koncertjükre mennék el, ami a hétvégén lesz. Bele mentem a dologba, de csak azért mert fáradt voltam.
A kisbuszt ide rendelték nekem a központ elé, hogy visszavigyen a szállodába.
Némán álltam a 12 törpe előtt, majd meghajoltam. Nagy levegőt vettem. – Köszönöm a mai napot és a kemény munkátokat.
-          Zavarba hozol minket kis hölgy. – érintette meg a vállam Suho.
-          Túl hivatalos vagy! Mint mondtam lazában. – vigyorgott rám BeakHyun. – Hogy döntöttél a délutáni ajánlatommal kapcsolatban? – érdeklődött hirtelen és három kulcsot lóbált az orrom előtt.
Mindenki kérdően bámult ránk.
Idegesen bele túrtam hajamba, majd kinyújtottam a kezem és elvettem egy kulcsot. Pontosabban a 219 számmal díszített. Amiben Suho, ChanYeol, BeakHyun lakott. Papíron meg csak Luhan volt bejelentve.
-          Mielőtt bárki is felháborodik úgy gondoltam jobb, ha ChanMin dönti el, hogy hol lesz neki nyugodtabb az éjszakája. – mondta Beakhyun a felháborodott arcok láttán. – De ChanMin bármikor meggondolhatod magad. – nézet rám megértően.
Nyeltem egyet és bólintottam. – Én most megyek. – pislogtam zavartan. – Sok sikert a koncerthez.
Olyan kis gyámoltalan vagyok. Megérdemelnék néha pár pofont.
Épp elfordultam, amikor hirtelen valaki visszafordított.
Dermedten bámultam rájuk. Mind a tizenketten meghajoltak előttem.
-          Noona mi is köszönjük a kemény munkád.