CNB 6.fejezet

Az elmúlt pár hónapban mindig kitaláltam valami ürügyet, hogy ne keljen találkoznom a CN Blue többi tagjával, de sajnos ez nem tarthatott örökké. Mi volt az oka? Hm, talán nem akartam zavarban lenni.

Amikor hétfőn haza estem a munkából. Tudtam, hogy MinHyuk ott van, általában mindig nálam van hétfőnként.

Benyitottam lakásomba. Négy pár cipő fogadott az előtérben, ami már nagyon gyanús volt. Amikor beléptem ott volt a banda teljes valójukban. Rám néztek, kicsit ideges lettem, de jól palástoltam a dolgot. Komoly maradtam. Én vagyok ennek a háznak az Ura bocsánat Hölgye. Ők pedig hívatlan vendégek.

Sang lelkesen ugatott, amikor meg látott. Ő is elárult engem. Mi ez? Mostanában mindenkivel haverkodik? Bosszantott ez a hirtelen barátkozási vágya főleg a férfiak felé. Érezte, hogy nem vagyok valami jó hangulatomban, mert abba hagyta a lelkesedést. Sőt a fiúk is csendben stíröltek, mielőtt bármit is mondtak volna.

YongHwa a kanapén ült Sang társaságában és a TV nézhette addig, amíg meg nem jelentem. JungShin Fotelben hevert és az újságaim között matatott. JongHyun az ablaknál állt és egy könyvet olvasott. 

Barátom pedig Sang lelkesedésével indult meg felém, de pár lépés után Ő is rájött, hogy nem jön be a gyerekes módszer.

-          Szia. – mondta puhatolózós hangon, hogy meg állapítsa milyen a hangulatom.

-          Sziasztok. – mondtam, és szatyrommal megindultam a konyha felé. MinHyuk követett. Kis gyerek módjára. A konyhám mivel nem volt zárt helyiség ezért be lehetet látni és még az akusztikája is olyan volt, hogy minden ki hallatszódjon. Hallottam, hogy csendesen köszönnek. Még ők sem mernek lépni.

Mért viselkedek így? Mert rajongónak érzem magam, és nem akarok be égni. Nem akarok bambán vigyorogni és egyebek, ezért amíg meg nem tudom, hogy milyenek is valójában inkább komolyan viselkedek velük. Nem akartam találkozni velük csak a koncerteken. Tudom, hogy egy rajongónak álma válna valóra, de én nem azon rajongók közé tartozok, aki valaha is álmodott volna ilyenről. Igaz az egyik banda taggal járok, de nem kell velük találkoznom. Nem kötelező úgy érzem. Tudtam, hogy eljön ez a pillanat is, de eddig legalább volt bele szólásom. Furcsa közelükben lenni, na!

Letettem a szatyrot a pultra. MinHyuk meg állt szembe velem. Láttam, hogy vendégek feszülten figyelnek. Sang is hegyezte a fülét.  – Se puszi, se pá? – kérdezte gyermeteg vigyorral. Komolyan néztem a szemébe. – Haragszol? – kérdezte és szokásához híven megborzolta a haját a tarkóján. Zavarba jött. Kicsit bűnbánóan le hajtott fejét és úgy nézet rám. – Csak azért… - kezdet bele, de közbe vágtam.

-          Először is lenne egy kérdésem. – mondtam. Viszolyogni kezdet. – Itt laksz?

-          Nem. – felelte csendesen lehajtott fejjel.

-          Akkor mért vannak vendégeim? – ott hagytam a konyhában. Utánam jött.

-          Én…

-          Haragszom, de nem azért mert itt vagytok, bár legközelebb szóljatok, kérlek. – intéztem a fiúkhoz szavaimat. – Amiért haragszom az-az, hogy felelőtlenek vagytok! Bajba sodorjátok magatokat azzal, hogy ide jöttök. Lehet, holnap már az újságban lesznek a képek rólatok. – ráztam meg rosszallóan a fejem. – MinHyuk is felelőtlen, hogy gyakran jön ide, de ezt ugye már nem egyszer mondtam. – néztem barátomra. – Kérlek, háromszor gondoljátok át, ha ide jöttök. – mondtam aggódva.

-          És én még azt hittem, hogy a nyakunkba ugrasz, és úgy kell menekülnünk… - állt fel YongHwa és nyújtózót, egy nagyot. – Erre kioktatsz.  – nevetett.

-          Ilyen rajongó sincs még egy. – vigyorgott össze YongHwa-val JungShin.

-          Rajongó vagyok, de nem itthon nem az utcán. Hanem a koncerteken, az előadásokon. – feleltem. – Különbséget kell tenni. Most ti sem sztárként jöttetek ide hozzám, hanem mint Minhyuk barátai. – magyaráztam. – Egyébként meg ugyan olyan emberek vagytok, mint én. Követtek el hibákat, mind mindenki más.

-          Szép szavak. – csukta be látványosan a könyvét JongHyun. – Kíváncsiak voltunk, hogy milyen vagy valójában. MinHyuk csak áradozik, de néha nem lát az orránál tovább így jobbnak találtuk, ha ellenőrzünk. – mondta komolyan a csendes gyilkos. – Végül is teljesen más, vagy mint aminek leírt, de ez a variáció is megfelelő.  – mosolygott.

-          Azt mondta a légynek sem tudsz ártani. Ártatlan, vagy mint a ma született bárány… - JungShin, Minhyukra mutatott miközben beszélt.

-          Valójában az jött le nekünk MinHyuk áradozásaiból, hogy egy csitri, vagy akivel szórakozhat. – vallott YongHwa őszintén. – Feleslegesnek tartom a körítést. – intette le JungShin-t.

-          YongHwa! – lépet mellém hősöm. – Soha nem vesztek komolyan! Azt hiszitek, nem tudok dönteni?!

-          Pontosan. – felelte kegyetlenül JonHyun. Mielőtt Minhyuk bármit is tett volna, megragadtam a karját és hozzá bújtam. A dühe rögtön elpárolgott és csak nézet le rám.

-          MinHyuk, mielőtt félre értenéd őket. – néztem bele a szemébe. – Csak féltenek, hogy nehogy megbántsalak. – keltem a védelmükre.

-          De…

-          Ne, hogy azt hidd, hogy megbántottak azzal, hogy csitrinek neveztek. – feleltem. Tudtam, hogy ki akar mellettem állni, de feleslegesnek éreztem igyekezetét.

-          Kellemesen csalódtunk ChanMin. – felelte JongHyun és megeresztett egy gyors vigyort. – Vigyázz erre a hülyére! – biccentett. YongHwa felnevetett.

MinHyuk bosszankodva karolta át a vállam.

-          Más ok is van arra, hogy itt vagyunk. Nem csak te. – mondta hírtelen JungShin, majd kezével Sang-ra mutatott. – Érte jöttünk.

-          Sang-ért? – lepődtem meg. – Minek nektek az én kutyám? – néztem végig rajtuk, majd felnéztem Min-re is. Zavartan félre pillantott.

A választ YongHwa-tól kaptam meg. – A szüleimnek van egy két éves Német Juhászuk, Yua. Kis lány. Szeretnének kis kutyákat és mivel MinHyuk mesélte Sang-ról így úgy gondoltam, elkérném, egy hétre a fen vadat.  – bökött fejével az ebemre.

Gyanúsnak éreztem a sztorit, ha még igaz is. Biztos van benne hátsó szándék és biztosra vettem, hogy MinHyuk keze is benne van a dologban. Nem vagyok hülye.

-          Sang nem rajong az idegen kutyákért. – feleltem. Nem adom ilyen könnyen magam, sem kutyám.

-          Yua egy barátságos kutya. – mondta YongHwa szórakozottan. Felvette velem a kesztyűt. – Egyébként szerintem egy tüzelő szukának nem mond nemet. – vigyorgott rám.

MinHyuk zavartan mocorgott mellettem. Túl csendes volt.

-          A szüleim vigyáznak rá. Egy szőr szála sem görbül. – folytatta, majd megsimogatta a mellette fekvő kutyát.

-          Igazából nem azzal van bajom, hogy elviszitek, hanem azzal, hogy hülyének néztek. – vigyorogtam vissza pimaszul. JungShin felnevetett beszólásomra. – Rendben oda adom Sangot, de én viszem el és hozom haza. – néztem rájuk. YongHwa sután bólintott. A történet igaznak bizonyult.