Holiday (6)

6. fejezet: Az Angyali Vezető

Péntek reggel 09:00

Autó épp, hogy csak le tudott parkolni az épület előtt. A tömeg, ami útját állta hatalmas volt.

-          Leader?! – fordult hátra kétségbe est arccal ShinDong. – Ezen át fogunk jutni?

LeeTeuk elmosolyodott, és nyújtózott egy nagyot. – Fő a nyugalom, ha valami probléma adódódik, intézkedem.

-          Gyanúsan sok a paparazzi nem gondoljátok? – kérdezte Hangeng kibámulva a sötétített üvegen.

-          Reméljük, nem akarnak belénk kötni semmivel. – ásított egy nagyot HeeChul, majd hozzá tette. – Szeretem a rivalda fényt, de most hajam sem úgy áll.

-          Nem kell törődni velük. Mi a gyerekek miatt jöttünk nem pedig, hogy sajtó tájékoztatót tartsunk az életünkről. – mondta LeeTeuk nyugodtan, majd vett egy nagy levegőt. – Induljunk! – adta ki a parancsot, majd a sofőrhöz fordult. – Három óra múlva a korház hátsó kijáratánál leszünk. Ha lehet, ne kövesse senki és akkor gond nélkül távozhatunk. Remélem, meg tudja oldani.

A sofőr csak bólintott, majd a mellette ülő biztonsági őrrel együtt kiszálltak és próbálták megtisztítani a terepet a sztároknak.

LeeTeuk utolsó ként hagyta el a kisbuszt. ShinDong előtte haladt lehajtott fejel, hogy a paparazziknak esélyük se legyen normális képet készíteni.

-          Elnézést, elnézést!! ….Igaz, hogy… - próbálkozott az egyik riporter, de a négy sztár megállás nélkül haladt az utat tisztító biztonsági őr mögött.

LeeTeuk nem hajtotta le fejét, néha bele-bele vigyorgott a kamerába és a fényképezőgépbe, de hozzá beszélő riportereket levegőnek nézte. Már majdnem elérték a korház kapuját, amikor hirtelen megtorpan és bele nézet a tömegbe, pármásodpercig csak ált aztán váratlanul bevetette magát a riporterek közé. Senki nem értette a reakcióját.

Fényképészek riporterek követék kisebb csoportja rá fokuszált.

SuJu vezetője váratlanul megállt és lenézet maga el, majd lehajolt. Egy kislánnyal a kezében egyenesedett fel. – Jól vagy? – kérdezte csendesen a kislányt, aki válasz gyanánt csak bólintott meg szeppenve, kezei között szorongatott valamit. Könyökén és térdén apró horzsolások voltak, arca egy kicsit maszatos a lefolyó könnycseppektől. – Biztos?

-          Ühm. – hümmögött a lány, talán 7 éves lehetett.

LeeTeuk újra a kapuk felé vette az irányt ahol társai álldogáltak és próbáltak nem figyelni a kérdező riporterekre.

-          ShinDong igaz a pletykák, miszerint nem az edzések során fogyott le, hanem műtét segítségével távolították el a felesleges kilókat? – kérdezte az egyik férfi diktafonnal a kezében. – Kérem, válaszoljon a kérdésre!

ShinDongot elöntötte a düh ökölbe szorította a kezét, de mielőtt válaszolhatott volna a vádakra, egy kéz pihent meg a vállán. Furcsa nyugodtság futott végi rajta, a kérdés már nem is dühítette, sőt nem is érdekelte, mit mondott a riporter.

-          Induljunk! – szólt a kéztulajdonosa. ShinDong ránézet Angyali Vezetőjükre, aki csak mosolygott rá, közben másik kezében a kislányt tartotta. Biccentett fejével, hogy mennyen előtte, majd követte a sértettet.

-          ShinDong! ShinDong! Válaszoljon….!! – kiabált a riporter, de senki nem törődött vele.

Nagy nehezen eljutottak kapuig. Megkönnyebbülés volt a csendes korházi folyóson álldogálni.

-          Ezt is túléltük. – vigyorgott LeeTeuk és letette a kislányt, majd leguggolt elé, és kivette a kezéből, amit szorongatott. – Csak nem egy rajongóhoz van szerencsém? – nézegette a képet mellyen a Super Junior összes tagja rajt volt. A kép nagyon rossz minőségű volt és csak A6 méretű, a képen szereplők is alig voltak láthatóak.

A lány kikapta Leeteuk kezéből a kis képet és ő maga nyújtotta át szemeit összeszorította és úgy beszélt hadarva. – Kaphatok egy autogramot?  - keze remeget.

LeeTeuk elfordult és táskájában kezdett el kutatni. – Sajnos ilyen papira nem adok aláírást, de helyette fogadd el ezt. – mondta és amikor a lány meglepetten kinyitotta a szemét egy A4 posztert tolt az orra alá aminek a hátulján az összes tag aláírása szerepelt. A lány magához ölelte a posztert és sírva fakadt.

-          LeeTeuk! Most komoly meg ríkattad? – rázta meg a fejét HeeChul és lehajolt a kislányhoz. – Ne sírja, mert Hangeng bácsi visszaveszi az ajándékot. – mutatott a háta mögött karba tett kézzel álló szőkére.

A lány arcán rémület futott végig és csukló hanggal visszatartotta a sírást, de még a lélegzetét is.

Hangeng tarkón vágta HeeChul-t. – Ne rémisztgesd a gyereket! – szólt rá erő teljesen.

A lány felnevetet. Hangja visszhangzott az üres folyosón.

Leeteuk elégedetten állt fel és nyújtóztatta meg térdeit. – Jobb lesz, ha keresünk egy nővért, aki megnézi a horzsolásaidat. – nézet le a kislányra és nyújtotta a felé a kezét. – Hogy hívnak?

-          Hyu Na. – felelte a kis lány halkan és megfogta az Angyal kezét.

-          És HyuNa? Minket akartál látni? – érdeklődött a vezető.

A lány bólintott. – A rádióban mondták, hogy Oppáék jönnek, meglátogatni minket. – mondta HyuNa csendesen.

-          Minket? HyuNa te is beteg vagy? – kérdezte Hangeng meglepődve.

-          Igen. Csak kiszöktem. – mosolygott a kis lány a fiúra. – Anya épp aludt.

Amíg a kis lány a lépcsőn figyelt, hogy le ne essen, a négy sztár összenézet.

-          HyuNa mióta vagy korházban? – kérdezte LeeTeuk kedves természetes hangon.

HyuNa elgondolkodott. – Két éve. – felelte mosollyal az arcán, mintha csak természetes dolog lenne.

-          Meg mutatod melyik a szobád? – kérdezte ShinDong.

-          Igen! – vidult fel jobban a kis lány.

-          HyuNa!!!! – hallatszott a hátuk mögött az aggódó női hang. – A szívrohamot hozod ránk!

Mindannyian hátra fordultak. A nő kétségbeesett arccal sietett feléjük, nyomában két nővérrel.

-          Sajnálom a kellemetlenségekért. – hajolt meg a fiúk előtt, amikor oda ért. – Köszönöm!

-          Ugyan semmi gond. – rázta meg fejét LeeTeuk és elengedte a kislány kezét, hogy az anyja fel tudja venni.

Öt perc elteltével már az anya is nyugodtan üldögélt és nézte, ahogy ShinDong játszott a gyerekekkel, akiket kihoztak a kortermekből.

LeeTeuk a nő mellé lépet. – HyuNa milyen betegségben szenved? – kérdezte a nőre nézve.

A nő lehajtotta a fejét arca szomorúvá vált. - Pulmonális hipertonia. Tudom, hogy ez nem mond neked sokat. – mosolyodott el a nő fáradtan. - Egy olyan rendellenesség, mely során a tüdőartériákban a vérnyomás meghaladja a normális szintet. Az kihat a szívre és a tüdőre egyaránt.

LeeTeuk bólintott. Nem akarta további kérdéssel nyaggatni a nőt inkább csatlakozott a többiekhez, hisz azért volt itt, hogy felvidítsa a gyerekeket.

Eközben valahol teljesen máshól.

-          Tájékoztatjuk kedves utasainkat, hogy a Tokyo-ba induló gép tíz percen belül megkezdi a felszállást. – hallatszott a bemondó nő hangja.

-          Elnézést bocsánat! Sietek! – tolakodott a beszálló kapuknál egy magas nagyon rövid hajú fiú. – Elnézést késésben vagyok! – mondta, és amikor a pulthoz ért lecsapta az útlevelét és a jegyét. –Sietek!

A nő ellenőrizte a papírokat, majd visszaadta a tulajdonosának. – Kellemes utat kívánok.

-          Kösz. – biccentett a fiú, majd elindult a gép felé vezető folyosó fel gyors léptekkel. – Majdnem lekéstem. – nyögött fel hangosan és megborzolta rövid haját. – Sok a munka. – panaszkodott magának.