10.
fejezet: Az EXO
Kinyitottam a szemem. A helyzet abszolút, de nem változott.
Az a tizenkettő változatlanul közre fogott.
Rémülten bámultam XiuMin-re és mint, aki nem vesz tudomást
környezetéről tátogtam neki problémám. – Kik ezek? Haza akarok menni… - hang
nem jött ki torkomon, de mindenki tisztán le tudta olvasni a számról mi a
problémám.
-
Fiúk! Túlzásba estek… - szólalt meg XiuMin
helyett, Kris. Ránéztem. Az egész miattad van te senkiházi! – azt hiszem minden
egyes gondolatot leolvasót a fejemről, mert nagyon jól múlatott rajtam. Ezt a
mosolyából állapítottam meg.
Menedéket kellett találnom szemeimnek. Hamar megtaláltam és
kicsit meg is nyugodtam. Tao sajnálkozva nézet rám. Ő sajnál engem.
-
Ideje bemutatkoznotok, szerintem. – mondta a
Tao, de nem szakította meg velem a szemkontaktust.
Nyeltem egyet és óvatosan körbe néztem. Végem van. Kilenc nap
a pokolban. Úgy éreztem menten meghalok.
-
A nevem Choi ChanMin! – hadartam és
összeszorítottam a szemem. – Örvendek a találkozásnak. Kérlek legyetek
megértőek velem!
-
Uh basszus királylány nyugi senki nem esz meg.
Kicsit kattantak vagyunk, de nem bántunk. – hallottam egy mély szórakozott
hangot. Felpillantottam az illetőre. -
Good! – csapta össze a tenyerét szórakozottan. - Akkor kezdeném a sort... – kacsintott. - Park ChanYeol vagyok…
Képtelenség nem figyelni rájuk azt állapítottam meg. Az EXO
egy érdekes népség, de ezt már ugye bár mondtam. Hm…
ChanYeol: Igazán sokat tud beszélni. Fiatalabb nálam pár
hónappal, bár ez nem látszik meg. Az a pár perc, amíg beszélt elárult sok
mindent. Hihetetlenül aranyos és kedves személyiség. Úgy gondolom nincs olyan
ember, aki félne tőle. Szerintem én sem. Látszik, hogy vele lehet úgy beszélni,
hogy jól érezd magad. Amikor beszélt megemlítette, hogy van egy nővére és az
előbbi emelt hangommal rá emlékeztettem. – Noona mesélj magadról! – kért meg
kedvesen, de Kris közbe szólt.
Összerezzentem, mert észre se vettem, hogy a hátam mögött
van. – Először mindenki mutatkozzon be ChanYeol.
-
Rendben. – grimaszolt egyet és átadta a helyét
másnak.
Hm… ifjúság. Néztem rá az ellőttem ülő szőkére. Nem tudom,
hogy az aranyost, hogy lehet fokozni, de az a fiú is tetőtől talpig az.
Zavarban volt akárcsak én. Ez miatt szimpátiát éreztem iránta. Megnyalta ajkait
mielőtt, hozzám szólt. – A nevem, Oh Sehun. Nagyon örülök, hogy megismerhetlek.
– egy kicsit furcsán ejtette a „S” betűt sejtéseim szerinte kicsit pösze, de
kicsit se zavaró, mintha csak hozzá tartozna. Nagyon udvariasan beszélt hozzám.
Talán túlságosan, de aztán rá jöttem mért. Három évvel fiatalabb, mint én. Alig
akartam hinni a fülemnek, amikor megmondta az életkorát.
Amikor bólintottam, hogy minden világos, zavartan pislogott
egyet és kicsit botladozva átadta helyét egy másik jelöltnek. Kicsit úgy
éreztem magam, mintha vak randin lennék és az EXO tagjai a jelöltek. Ha a végén
választanom kell, hogy kivel kell randiznom. Én esküszöm, hogy magamat mondom.
Esküdtem volna az égre, hogy az előttem ülő kínai srác annyi
idős, mint Sehun, de még talán fiatalabb is. Aztán, mint kiderült kb. le se
tegezhetem. – Szia Luhan vagyok… - nagyon szépen beszélt koreaiul, de érezhető
volt, hogy nem rég jött bele a nyelvhasználatba. Sejtettem, hogy nem Kris és
Tao csak a kínai a bandában. Lám meg van a következő. Miután említette, hogy
kínai legalább nyolc helyről hallottam körülöttem az infókat, hogy mit is keres
itt Koreában és még egy csomó infót, ami kicsit hosszú lenne elmondani.
Luhan-ra visszatérve a hideg kiráz kicsit tőle. Talán azért mert két ével
idősebb, de még is olyan mint egy 18 éves kölyök. A szülei jó munkát végeztek
úgy hiszem. Pofátlanul jól néz ki, de ezt az összes tagra mondhatnám. Na de
amit megtudtam. Szeret focizni és a csapat tagok szerint tud is. Ami persze nem
mindegy. Magamban nevetek egy kicsit, ahogy egymásról áradoznak néha. Kris
sajnos mindig lefújja a partit, hogy haladjon sor pedig jobb hallgatni, ahogy
beszélgetnek, mint azt hogy hozzám.
Helycsere. Barna haj szórakozott ábrázat. Újabb kínai csapattag,
és mint kiderült nincsenek is többen. - Zhang Yi Xing vagyok, de csak szólíts Lay-nek. – az
ő koreaija furcsább volt, mint Luhan-é, de értettem mindenszavát. Ő is nagyon
kedves. Imád táncolni. Azt ígérte, ha lesz időm szívesen megtanít. Én csak
félszegen bólintottam válasz gyanánt. Idősebb nálam, de olyan érzésem volt
mintha egyidősek lennénk. Egy kicsit anyáskodós a modora, de nem zavaró
egyáltalán. Többiek szerinte nagyon jól főz. Nem néztem volna ki belőle.
Figyelmeztetett, hogy kicsit feledékeny és ne lepődjek meg, ha elfelejti a
nevem vagy rosszul ejti ki.
Úgy
hiszem, nem fogok a torkának ugrani e miatta.
Lay
éppen állt fel, amikor látókörömbe egy furcsa dolgot láttam. Az egyik, számomra
egyelőre még idegen személyé csukott szemét. Kettőt pislogtam mire felfogtam,
hogy Ő biza szundizik. Meglepett. Ezt más is észrevette. Cuki volt, ha szabad
ilyet mondanom. Ajkai picit nyitva voltak. Mellkasa kicsiket emelkedett.
Váratlanul megrezzent és kinyitotta a szemét, mint aki rosszat álmodott. Aprót
kuncogtam a jelenetre. Fátyolos tekintettel bámult rám, majd aprót rázott fején,
mint egy kiskutya.
Mellesleg
néma csend volt. Annyira lekötött a fiatalember, hogy meg is feledkeztem a
többiekről. Óvatosan körbe sandítottam. Engem néztek. Némelyiknek furcsa vigyor
ült az arcán.
Visszapillantottam érdeklődésem tárgyára meglepetésemre már
előttem ült. Mint aki már edzett két órát és teljesen fel van pörögve. Olyan
mintha az előbbi idilli kép nem is lett volna. Egy kicsit ki akadtam, de nem
csak ez miatt. Ez csávó igazán pimasz. Megragadta a kezem. - Kim
Jong Dae vagyok, de elég, ha csak Chen-nek hívsz. – kacsintott. Elvörösödtem.
Oh basszus még egy bátor ember. Vissza akarom kapni Sehun-t.
Chen életvidám és hiperaktív. Mint kiderült mindenhol képes elaludni.
Konkrétan ki jelentette, hogy bejövök neki. Úgy tettem mintha nem hallotta
volna, de az a baj, hogy testem más, hogy reagál ilyenre. Elöntötte forróság.
Egyidősek vagyunk, az a párnap, ami van köztünk szinte semmit nem számít. Az a
gondolat nyugtat, hogy én vagyok az idősebb így tudom majd úgy kezelni, mint
egy kölyköt. Vagy ha kell úgy mind Kai-t. Bejönnek neki az idősebb lányok is.
Erre igazán nem voltam kíváncsi. Az öcsém szokott ilyennel untatni, hogy ki jön
be neki és ki nem. Sóhajtok magamban és tekergetném a szemem is, ha nem tudnám,
hogy minden egyes rezdülésemet figyelik.
Chen még szívesen duruzsolt volna nekem, de Kris ezt a partit is lefújta.
Bár most kivételesen nem bántam a dolgot. Egyébként szám szűztelenítője kicsit
sem engedte, hogy bemutatkozáson és egykét tulajdonságon kívül többet halljak a
hercegekről.
Oha egy különlegesség. A szeme ki volt húzva fekete szemceruzával. Nem is
tudtam, hogy egy srácnak is tud jól állni a szemceruza. Tetszik ez a stílus. –
Szia. Byun BaekHyun vagyok. Örvendek a találkozásnak ChanMin. – nyújtott kezet.
A nevem jól hangzott a szájából. A bátyám jutott róla eszembe, akit több éve
nem láttam már. Udvarias volt és kedves. Mintha érezte volna, mennyire
feszengek az idegenek miatt.
Kris jelzet, hogy haladjunk. Talán észrevette, hogy szimpatikus Baekhyun?
Nem, nem hiszem. Egyszerűen csak szemétkedett. Csúnyán néztem rá. Félrehúzta
ajkait. Grimaszként hatott a dolog. Azt hiszem bátrabb lettem kicsit. Főleg, hogy
kezdtem nem kedvelni Krist.
Susmusra lettem figyelmes, amíg vártam a következő személyre. Ránéztem a
beszélgetőkre. Tao és egy másik srác beszélgettek csendesen. A srác tuti
idősebb volt nálam. Tao-ra pillantottam. A torkom elszorult egy kicsit.
Őszintén mosolygott a srác beszédén, majd elolvadtam a látványra. Nyeltem egy
nagyot és visszanéztem az idegenre. Féltékeny vagyok rád! Szuggeráltam. Rám nézet
én azonnal elkaptam a tekintetem.
Felsikítottam, mert éppenséggel megjelent a következő kliensem és szúrós
szemekkel nézet rám, amikor oda kaptam a fejem. Úgy éreztem szabadkoznom kell
vagy csak automatikusan jött a… - Bocsánat! – bámultam rá riadtan. Tekintete
megenyhült, de ez rajtam nem segített sokat. Istenem komolyan halára rémített.
-
Do Kyung Soo vagyok. Örvendek. – mondta normális
hangnemben. – D.O a művésznevem, de inkább szólíts Kyung Soo-nak légyszi.
Jobban kedvelem.
-
Rendben KyungSoo. – bólintottam.
KyungSoo gondolom néha tud mosolyogni, de most nem igazán biztatott vele
engem, ahogy a többiek tették. Ő komoly maradt és kicsit hivatalos, de többiek
bekiabálásából gondolom, hogy Ő is tud
jó ember lenni, még ha nem látszik rajta mindig. Tisztaság és rendmániás. Azt
hiszem, mi nem férnénk meg egy légtérben. Legalább is Ő biztos sírva menekülne
ki a szobámból.
Valaki rá tette kezét Soo vállára ő azonnal vette a célzást, mint ha csak
tudta volna, hogy ki az. Felállt és arrébb araszolt.
-
Szia ChanMin. – mosolygott rám kedvesen a féltékenyé tevő személy. – Tao mesélt
rólad tegnap. – úgy érzem szánszándékkal hagyta el a száját ez a mondat. Azt
akarta, hogy tudjam mennyire is jóban van Tao-val. – A nevem Kim
Joon Myun, de szólíts simán Suho-nak. – végső soron féltékeny akartam rá lenni,
de egyáltalán nem ment. Suho meglepetésemre nagyon jó fej srác. Túl jó fej,
hogy az ember rosszat gondoljon róla. – Kris és én vagyunk az EXO vezetői. Kris
Kínában, én Koreában egyengetem a csapat ügyes bajos dolgait. Ha együtt
vagyunk. – körbe mutatott. - … akkor mindketten. Ha bármi óhaj-sóhaj nyomja
szíved vagy valamelyik ’Casanova’ piszkál, bátran fordulj hozzám. – mosolygott biztatóan.
Már nem vagyok féltékeny rá. Sőt kedvelem. Úgy érzem sokszor megfogok nála
fordulni.
Furcsa, de a sorvégére értünk. Három tegnapi ismerősöm nem akaróztak bemutatkozni,
pedig róluk sem tudok többet a nevükön kívül.
XiuMint ismertem elégé, hogy ne keljen megkérdeznem ’Ki is Ő?’ Kai-t a nélkül
is tudom, hogy milyen, hogy megkérdezném, de a másik kettő srácot, Kris-t,
Tao-t nem ismerem. Mindkettő rejtély egyelőre.
Sajnos, ami késik, az nem múlik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése