Édes szerencse? (15)

15. fejezet: Három vicc

Idióta, idióta, iiiii-diiiióóóóta!!! Én egy idióta vagyok! De a legrosszabbik fajtából. Még is, hogy mehettem bele ebbe a számomra teljesen lehetetlen feladatba??!!! Jah, hát nem is kell olyan sokat gondolkoznom, hogy eszembe jusson. Magamban csak hisztizni és sírni tudok. Mért kellett igent mondanom erre a hülyeségre!!

Égeti a bőröm a reflektor. Melegem van. A fényektől már alig látok rendesen. Túl rövid a szoknya és ha ennél erősebre kapcsolják a ventilátort lefújja rólam az a maroknyi ruhát, amit rám adtak. Mindenki engem néz! És mindenki személyeskedik!

-          Min fordítsd egy kicsit balra a fejed… – úgy tettem, ahogy mondták. - igen, igen pont jó.

NEM ERRŐL VOLT SZÓ!!! Úgy emlékszem, hogy csak öltöztetőként kell tengetem a napomat.

Mi történ? Mi történ?!!! Az a megátalkodott Kris az oka mindennek. Na, jó igazából mind a tizenkét törpe éljenzett meg, helyeselt erre a hülye ötletre.

Az a helyzet, hogy a kegyetlen világba születtem. Egyáltalán nem nézi az érdekeimet a jó Isten!

Kellett egy lány, aki pózol ezekkel az…. Őőőrülten szívdöglesztően kinéző mocskos gazemberekkel. Ááááá! Persze ki az egyetlen közelben lévő hölgy!!! Hát persze, hogy én! Nemet kellett volna mondanom, de… de…

Úgy félórával ezelőtt. „- ChanMin rajtad múlik a fotózás sikere… kérlek, kérlek segíts nekünk. Ments meg minket. – ChanYeol úgy nézet rám mintha a világot kellene megmentenem, de nem Ő volt az egyetlen, aki ilyen arccal nézet rám. Egy széken ültem az öltözőjükben. Lehunytam a szemem, hogy ne tudják befolyásolni a döntésem. De mondhatom, hogy ez nem volt akadály. Valahogy a tudatomba is be tudtak férkőzni. Ezért azonnal kinyitottam a szemem. Luhan guggolt előttem. Mindenki meglepetten nézet ránk. Mit vétettem? Nagy boci szemekkel bámult. Furcsa nem jöttem zavarba… talán azért mert fiatalnak néz ki. Nyeltem egy nagyot. Mi lehet a baja?

Félre billentette a fejét, mint egy kis kutya. – ChanMin szép vagy… csak mosolyognod kell és a fotós menten elájul… – tekintette végig az enyémbe fúródott. Ha most nem ájulok el rögtön… igent fogok neki mondani. Te jó ég! Ne nézz így rám!!! – Kérlek vállald el a kedvünkért. – oh istenem, hogy lehet valaki ennyire aranyos. Valaki engedje, hogy megüssem Őt vagy magam, mert menten elolvadok.

Nagyot nyeltem és kimondtam az a szót, aminek épp az ellenkezőjére gondoltam. – Rendben.”

Erre ki tudott volna nemet mondani? Ugye, hogy ugye… ezek a mocskos férfiak állandóan befolyásolnak minket nőket. 

Egy magazinfotózás. Annyira zavarban vagyok, hogy már azt sem tudom, hogy mi a témája. A fotósorozatnak én vagyok az egyedüli állandó női tagja. A fiúkat csapatokra osztották. Van, hogy csak egyikőjük mellett kell állnom, ülnöm, mosolyognom meg minden szép dolgot csinálnom. Hát mi tagadás ez sem könnyíti meg a dolgom.

Képzeljetek el egy helyes pasit és szorozzátok be tizenkettővel. Oké ez így furcsán hangzik. Inkább képzeljetek el tizenkettő túlságosan is dögös csávót. Mindegyikben van valami ami mellett az ember nem tud csak úgy félre pillantani. Az meg pláne nem segít rajtam, hogy komolytalanok és végig szórakozzák az egészet. Egy kicsit olyan, mint egy dorama sztorija a szerencsétlen kétbalkezes lány  bele keveredik egy olyan világba amit nem tud megérteni és nem ismer… istenemre mondom a következő biztos az lesz , hogy bele szeretek valami helyes suhancba a 10 nap alatt Ő megkéri a kezem és boldogan élünk míg meg nem halunk. NE MÁR ez olyan abszurd!

-          ChanMin mosolyogj! – a fotós eléggé megdolgoztatja az idegeimet. Egyedül ültem egy bárpultnál, ami a fotózás céljából épült fel a stúdióban.

Igazából nagyon kényelmetlen nekem ez az egész helyzet és teljesen le vagyok lelkileg, agyilag terhelve. Mint oly sokszor említettem nem bírom a tömeget. Csodálom, hogy ilyen jól bírtam ezt a fél órát. Talán az segít most érzékeimnek, hogy próbálok a feladatnak megfelelni.

Mosolyogjak? Könnyű azt mondani! Halkan sóhajtottam felemeltem a fejem és megrángattam arcizmaimat, ami kívülről úgy nézhetett ki mintha valami piszkálná az orromat és e miatt rángatózik az arcom.

Úgy vettem észre a fotós nem elégedett a teljesítményemmel, mert oldalra pillantott az engemet bámuló fiúkra. Mert az ilyen jelenetnél nem maradhat el a nézőközönség! Legszívesebben tekergetném a szemem, ilyen helyzetekben.

ChanYeol váratlanul kihúzta magát és úgy nézett a többiekre, mint aki egy nagyon nehéz feladatra készül. Amikor a fotósra nézet, mintha csak azt mondaná. – „Megoldom, főnök csak adj két percet.”

-          Srácok két perc pihenő! – tudok én gondolatban olvasni, ha kell. Az emberek nem igazán moccantak meg a kijelentésre a fotós sem tette le a gépet csak hagyta, hogy a nyakában lógjon.

Drága öcsémnek fogadott nagyra nőt kölyök hozott magával egy széket és leült mellém. Értetlenül bámultam rá.

-          Most jól figyelj rám Noona! – mondta olyan komolyan, hogy majdnem megrémültem tőle. – Most mesélek neked három viccet. Az a feladatod, hogy maradj komoly! Egy mosoly sem jelenhet meg az arcodon. És csak engem nézhetsz. Megértetted?

Nem tudtam mire vélni a dolgot, de bólintottam. Ebben a helyzetben amúgy sem voltam vicces kedvemben. Szóval, még ha célja is volt ezzel az akcióval nem hiszem, hogy hatással lenne rám.

Váratlanul megfogta a kezem. – Kezdem. – teljesen komoly volt.

Első:
A biológia tanárnő kérdezi a tanulókat:
- Na gyerekek, ki tudja, hogy melyik állat adja a tejet?
Megszólal az egyik kópé:
- A konyhás néni!

ChanYeol beleélte magát a viccbe én még nem láttam ilyet soha. Nem volt hosszú, de olyan átéléssel mesélte, hogy, ha nem vettem volna a komolyan a feladatomat az elsőnél mosolyt csalt volna az arcomra. Páran kuncogtak a háttérben.

Második:
Nyuszika nagyon sokat ivott, és részegen sétálgat az erdőben, mikor találkozik a rókával:
- Szia vöröske! – ChanYeol rám kacsintott ennél a mondatnál.
- Te engem csak ne vöröskézz le!
- Jó, akkor akár le is rókázhatlak.

Összeszorítottam a számat. Majdnem elmosolyodtam rajta. A hátam mögött már többen kuncogtak és nevettek, de ChanYeol véresen komoly maradt.

Harmadik:
Két bagoly ül a fán.
Megszólal az egyik: - hu.
Mire a másik:
- Anyádat ijesztgesd!!

Többen már nem fogták vissza nevetést. Arcizmai fájtak a mosoly és a visszatartott nevetés miatt. Igaz nem voltak hatalmas poénok, de valami oknál fogva nevetnem kellett.

-          Most már mosolyoghatsz Noona. – vigyorgott rám. Nem kellett kétszer mondania az ajkaim akaratom ellenére vigyora húzódott, de még a feszültség a gyomromban és az agyamban is alább hagyott.

-          Fantasztikus vagy ChanYeol! – kapta a dicséretet a fotóstól.

-          Ez csak egyszerű fordított pszichológia, ha azt mondom, hogy ne csinálj valamit annál inkább is megcsinálod. – vigyorgott és székestől távozott mellőlem. – Noona ügyes vagy. Nem sokan bírják ki az utolsó viccig.  – fordult vissza és küldött egy jól ismert száz wattos vigyort felém.

Én pedig csak mosolyogtam. Úr isten nem tudom abba a hagyni. Az a helyzet, hogy az agyam újra ismétli a vicceket, meg azt , hogy mások nevetnek rajta és nem tudok komoly arcot vágni. Ez nagyon rossz. Na, jó annyira azért még se. :P

A fotós megállás nélkül kattintgatott. Volt, hogy pár fiút mellém küldött és velük fotózott le, de volt, hogy az egész EXO-val pózoltam. Nekik nem kellett mondani mit csináljanak mintha csak maguktól tudták volna, hova rakja a kezét, merre nézzen.

Úgy tízperc elteltével ChanYeol varázslata elmúlt és újra tudtak komoly képeket csinálni rólam. Új smink került rám sokkal erősebb és sötétebb. Új ruhát is kaptam fekete estélyit. Mellben takart, de combom középnél megint csak elfogyott. A felfázáshoz legalkalmasabb ruha darab, de be kell valljam tetszett.

Beállítottak a megfelelő pozícióba. – Kris mutass nekünk egy vagány maffiózó stílust. – adták ki a feladatott a Hercegnek és mi tagadás ez a megnevezés sokkal jobban illet hozzá, mint az én fantázia neveim.

Várjunk csak! Ha Ő maffiózót játszik akkor én minek álok itt? Oh válasz hamar megjött.

Kirs mellém állt az ál-bárpultnál, majd megragadta a karom neki döntött, mint egy rongybabát, majd kezét kitámasztotta két oldalamon olyan derék tájnál. Riadtan néztem fel rá. 

Mint kiderült pont ilyen képre vágyott a drága fotográfusunk.

Lehelete csiklandozta az arcom. Bár nem rám nézet, hanem a kamerába még is úgy éreztem mintha engem látna csak. Nyeltem egy nagyot. Szívem vadul dobogott a helyén.

-          Oké Kris isten király vagy! Tao kérek egy szerelmes srácot Min mellé.

Lábaim megremegtek a kattintgatós pajtás szavaira, ha nem kapaszkodok meg az asztalban menten összecsuklanak. Oh ne már erre fel kell készülnöm! Mért kell bele dobni a mély vízbe?

Döbbenetemből akkor tértem magamhoz amikor Tao megszólított.

-          Szabad? – kérdezte, bár nem tudtam mire gondol, de automatikusan bólintottam.

Mögém lépet és gyengéden átölelt hátulról. Fejét vállam fölött pihentette. Keze óvatosan pihent hasamon. Oldalra fordította fejét és ajkai hozzáértek fülemhez. Testemet áramütésként érintette az érintés. Én teljes átéléssel adtam a megdermedt, lesokkolt csajt. Kicsit sem volt szerelmes pillanat, de ez nem csak nekem tűnt fel.

-          Tao fiam ez inkább erotikus mintsem szerelmes és Min is mindjárt a padlón köt ki reszketve, ha még egyszer hozzá érsz. – kuncogott a paparazzink.

Oh, de vicces mondhatom!

-          Bocsánat. – mosolygott Tao a beszólásra, majd váratlanul elém állt megragadta az arcom és felemelte fejem, hogy a szemébe nézzek.

Azok a csodálatos fekete szemek Jézusom!! Engem néznek! Mindenem éget. Lábujjhegyemtől fejem búbjáig felfórosodtam. Félre pillantottam, mert lehet a földről kapartak volna fel, ha tovább nézek szemeibe.

-          Ez az Min olyan mintha zavarba lennél… Remek srácok! Tökéletes! – a dicséretekre még jobban zavarba jöttem, hisz csak önmagam adtam. Már szabadultam volna, de Tao nagyon jól érezte magát a jelenlegi helyzetünkben, mert nem akart engedni. – Rendben. Váltás! – kaptuk meg a végszót. Tao elengedet.

Komolyan nem kaptam levegőt. Olyan volt mintha ha 3 percig vissza tartottam volna. kezem lábam remeget az izgalomtól. OOooohhh de kiakasztó ez a dolog. Gyomrom remeg, mint a kocsonya.

A továbbiakban hál’isten nem kellett több intim jelenetet eljátszanom senkivel, bár mindegyik fiúval volt egy közös fotóm, de egyik sem volt ilyen extrém. Komolyan a vérmérsékletem ezt egyáltalán nem bírja, sőt semennyire sem.

Mellesleg ez a délután nagyon lassan telt. Este hét óra volt, amikor a fiúkkal a SM központ aulájában búcsúzkodtunk.

Én teljes menetfelszerelésben álltam. Maszk, sapka és még a napszemüveget is felvettem pedig oda kint már sötét volt.

Kilenckor kezdődött egy kis koncertjük. Szerettem volna maradni. Meg, anno amíg el nem lopták mindenem volt egy jegyem is, de XiuMin azt mondta, hogy jobb lenne, ha a nagy koncertjükre mennék el, ami a hétvégén lesz. Bele mentem a dologba, de csak azért mert fáradt voltam.

A kisbuszt ide rendelték nekem a központ elé, hogy visszavigyen a szállodába.

Némán álltam a 12 törpe előtt, majd meghajoltam. Nagy levegőt vettem. – Köszönöm a mai napot és a kemény munkátokat.

-          Zavarba hozol minket kis hölgy. – érintette meg a vállam Suho.

-          Túl hivatalos vagy! Mint mondtam lazában. – vigyorgott rám BeakHyun. – Hogy döntöttél a délutáni ajánlatommal kapcsolatban? – érdeklődött hirtelen és három kulcsot lóbált az orrom előtt.

Mindenki kérdően bámult ránk.

Idegesen bele túrtam hajamba, majd kinyújtottam a kezem és elvettem egy kulcsot. Pontosabban a 219 számmal díszített. Amiben Suho, ChanYeol, BeakHyun lakott. Papíron meg csak Luhan volt bejelentve.

-          Mielőtt bárki is felháborodik úgy gondoltam jobb, ha ChanMin dönti el, hogy hol lesz neki nyugodtabb az éjszakája. – mondta Beakhyun a felháborodott arcok láttán. – De ChanMin bármikor meggondolhatod magad. – nézet rám megértően.

Nyeltem egyet és bólintottam. – Én most megyek. – pislogtam zavartan. – Sok sikert a koncerthez.

Olyan kis gyámoltalan vagyok. Megérdemelnék néha pár pofont.

Épp elfordultam, amikor hirtelen valaki visszafordított.

Dermedten bámultam rájuk. Mind a tizenketten meghajoltak előttem.

-          Noona mi is köszönjük a kemény munkád.