Édes szerencse? (13)

13. fejezet: Noona?

Mikor ideges vagy egy kicsit elszaladhat veled a ló vagy rosszabb. Én, ha ideges vagyok esetleg zavart, befogom a szám és úgy csinálok, mint ha nem is léteznék, vagy alapjáraton kámforrá válok, és a szobám védet szegletében kiadom magamból ami bosszant. Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki idegességét vagy zavarát titkolni szeretné.

Na, már most ilyen voltam addig a pillanatig, amíg ifjú barátaimat meg nem ismertem. Bezzeg most többet beszélek a kelleténél. Persze csak magam beszédszintjéhez mérve, mondom ezt.

***

-          ChanMin… - Suho hangja olyan komoly volt, hogy kirázott a hideg. Behúztam a nyakam. Most jön a lecseszés… gondolom…

Felkészültem mindenre azt hiszem. Ne kíméljetek!

Hirtelen valaki megkoppintotta a fejem. Nem fájt. Ez egy kicsit zavart. Kinyitottam a szemem.

Suho volt a tettes. Amikor ránéztem kedvesen mosolygott. – ChanMin legközelebb ne csinálj ilyet. Csak a te érdekedben. Ne kelts feltűnést.

Arcomba szökött a vér. – Majdnem… - nyeltem egyet. - … megütött az a csaj… - mondtam.

-          Ne aggódj a fanjaim bosszút álltak volna értem.

-          Nem ütöttél volna vissza? – megeredt a nyelvem.

-          Nem.

-          Miért?

-          Abból nagyobb baj lett volna. – felelte Suho helyett Kris. – Nem szabad kezet emelni a fanokra. El se tudod képzelni mire képesek.

Ideges lettem. Egyszerűen olyan nehéz megérteni őket. – Ez mindennapos dolog Noona. Hozzá vagyunk szokva. – mondta hirtelen ChanYeol.

-          Hozzá szokva? Mért kell ilyenhez hozzá szokni! – teljesen felháborodtam. Ilyen még nem fordult elő velem. Nem szoktam másokat kérdőre vonni a dolgaik miatt. – És ha ennél durvább dolgot csinálnak, akkor sem fogtok tenni semmit?

Néztek rám. Egyszerűen csak néztek rám egy szót sem szóltak. Persze a néma csend válasz volt kérdésemre.

-          ChanMin sokat beszélsz… - mondta Kris nyersen.

-          Te pedig bunkó vagy… - vágtam vissza azonnal, de már meg is bánta. Te jó ég ChanMin!!!! Mi van veled! Az isten áldjon meg! – Sajnálom… - néztem rá rémülten, de látszott rajta, hogy kicsit sem sértettem meg a lelkivilágát. Valószínűnek tartom, hogy nem is lehet. - Én csak nem értelek titeket…

-          Nem is kell, hogy bármit is megérts … - összerezzentem a nyers hangra, mint ha hátba szúrt volna. - … ez az út, ami az álmaink felé visz minket. Nem kell, hogy megértsd, hogy mit miért teszünk. – ránéztem a beszélőre. Tekintette érzelemtől mentes volt, de még így is elérte, hogy lábam hegyétől a fejem búbjáig lángra lobbanjak. Attól, amit mondott nagyon rosszul kezdtem magam érezni. Hisz igaza volt mi jogon vonom én őket kérdőre. – Jobb lenne, ha a jövőben nem avatkoznál bele a dolgainkba!

Ho, hooo na, ne hogy már!! - Nem te mondod meg nekem, hogy mit csináljak!! – Jézus Úr Isten CHANMIN!! Ez belőlem jött ezt komoly én mondtam? Nyeltem egyet. Ennyi nem elég? NE NE akarok többet beszélni!!! – JÓ, ahogy akarod... hagyni fogom, hogy a fanok rendbe szedjék az arcodat.

Csak néztünk egymás szemébe. Éget a düh kívül belül. A fekete szempár el akart nyelni. Bár az Ő tekintetében nem láttam semmi haragot. Megborzongtam.

-          Tao… - Suho felháborodott hangja térített minket észhez.

A megszólított ránézet Suhora, majd megfogta fehér fülhallgatóját és a fülébe tette. Sapkáját a szemére húzta. Úgy gondolom, nála ez az elvonulást jelenti.

-          ChanMin sokat dolgoztunk azért, hogy idáig eljussunk. Ha úgy teszünk, ahogy kell és betartjuk a szabályokat. Magasabbra és magasabbra juthatunk. Tudom, hogy nehéz megérteni, de talán, ha majd látod a fellépéseinket és a közönséget megérted.

Bólintottam. Oda lett a hangom. Tao teljesen elvette a hangom. Dühöm hamar átváltott aggodalommá. Idegesen néztem az elvonult Tao-ra.

-          Átmeneti állapot. – mondta BeakHyun nyugodt hangon. – Csak színpadra kell állnia és már nem is emlékszik reggelre. – borzolta meg a hajamat játékosan és fejével Taora bökött.

Reménykedtem BeakHyun szavaiban.

Mennyivel jobb volt, amíg nem ismertem őket és egyáltalán nem kommunikáltam a külvilággal. Olyan dolgok jönnek belőlem ki akaratom ellenére, ami máskor soha. Idegesítő! De pontosan tudom ki a felelős ezért. Minden szép volt jó volt, amíg a múzeumban meg nem csókolt Kris. Azóta érnek folyamatosan az atrocitások. Dühösen pillantottam rá. Engem nézett szinte olyan volt mintha tudná, mire gondolok. – „ A te hibád, hogy ide jutottam!” – miután ezt gondoltam, hirtelen megrándította vállát, mintha azt akarná mondani: - „Nem igazán izgat.” – levert a víz. Hagyján, hogy varázsló, de még gondolatolvasó is. Nem figyeltem rá többet. 

A többiek a kis akciót el is feledték elkezdtek beszélgetni. Egykét beszélgetésbe bele-bele hallgattam, de hozzá szólni nem tudtam meg nem is akartam. Próbáltam láthatatlanná válni. Egy darabig működött is a dolog. Hm… talán 10 percig.

 ChanYeol felkelt helyéről arrébb tessékelte a mellettem ülő BeakHyunt. Aki szórakozottan oldalba bökte a nagyra nőtt gyereket. ChanYeol csak egy vakító száz wattos vigyort küldött neki. Úgy gondolom ChanYeol sokszor megúszott már kínos helyzeteket a mosolyával. Egy titkos fegyver. Nem rossz. Nekem is be kellene egy ilyet szereznem.

-          Ühm… Noona? – fordult felém hirtelen. – Milyen számodra az ideális srác?

Ha most vizet ittam volna kiköptem volna vagy csak félre nyelem és megfulladok. Milyen kérdés ez? Egy kicsit levert a víz és szám is kiszáradt. Lehet, kellene egy pohár víz? Áááá ChanYeol ülj vissza a helyedre EGYES!!!

Csak úgy megjegyzem néma csend lett. Egyszerre néztek rám. Szerintem ezt gyakorolják. Fogadok, hogy naponta öt percet töltenek azzal, hogy egyszerre csinálják. Félszemmel láttam, hogy Tao is megmozdul. ÁÁááá szóval nem is hallgat zenét.

Most mi a fenét mondjak? Nyugi, nyugi ne idegeskedj ez csak egy kérdés. – Nem… nem volt még alkalmam ilyenen gondolkozni. Nem sok sráccal hozott össze sors, kivéve XiuMin és ti. – nyeltem egyet. Vizet, jeget!!! Égek mindenhol!!! Most képes lennék Globális felmelegedést okozni.

-          Jaj… Nem, nem… Noona nem így értettem. – mondta hirtelen vigyorogva. – Nem kell viszonyítanod semmihez. Egyszerűen csak milyen srác kell neked?

-          Nem tudom… - mondtam csendesen. ChanYeol vigyora leolvadt az arcáról. - … talán… - nem akartam szomorúnak látni. Így gondolkodóba estem. A „talán” kijelentés újból vigyort csalt az arcára. - … Legyen önmaga, ha velem van bármilyen is a természete… nem igazán érdekel, hogy-hogy néz ki, csak legyen magas. - nem néztem senkire.

-          Noona… neked nincsenek nagy igényeid. – nevetett fel faggatóm.

Ezen a kijelentésén akaratom ellenére felnevettem. – Meglehet…